Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének
Ren anyó gyöngéd pillantást vetett Tap- peire. Hirtelen elfogta iránta a szánalom. Áttelelni nehéz, s elkísérni valakit a narayamai zarándokútra szintén nehéz. Az imént Tappei megkérdezte: „Ugye jövőre felmész a hegyre?“ Azóta egyfolytában ezzel foglalkozhatott. Ha erre gondolt, Ren anyót elfogta a szánalom. Tappei mellé bújt. Gyöngéden fölemelte a kendőt. Úgy rémlett, hogy Tappei szeme csillog. Ren anyó visszahőkölt, s elhúzódott. „Csillog a szeme. Talán csak nem köny- nyes? Ha ilyen málészívű, nem sokra megyünk!“ — gondolta magában. „Hadd nézzem meg jól, amíg nyitva van.“ Hosszú oldalpillantást vetett Tappei szemére. A mozsár hangja elnémult. Tama kirohant, hogy a szemközti patakban megmossa az arcát. Az imént már egyszer abbahagyta a borsótörést, hogy mosakodni menjen. „Csak nem sír ez is? Ilyen kevés bátorsággal ugyan mire megyünk ... Tappei is jobban összeszedhetné magát. Csupa máié emberrel nem sokat érek!“ Keszakicsi újra rázendített: A hegység tűzben áll, mennyi a csupasz ág. Menni kell, tedd fel már hátadra a deszkát. A szövege ezúttal kifogástalan, a hanglejtése pedig valóban nagyon jó. Az a rész, hogy „mennyi a csupasz ág“ egészen úgy hangzik, mint egy zsoltár, ä hanglejtése meg olyan tökéletes, hogy az ember majd sírva fakad, akárcsak egy Naniva-dal* hallatára. Amikor Keszakicsi „tedd fel már hátadra a deszkát“-tal befejezte az éneket, Ren anyó felkiáltott: — Ó, nagyszerű! Harmadnap késő éjszaka léptek csörtettek el Ren anyóék háza mellett, a hegység felé, alighanem egész csapat. Másnap a falubeliek megtudták, hogy az Esőmondó- ház valamennyi lakója eltűnt a helységből. — Ezután nem esik több szó az Eső- mondó-házról — volt a falu egyhangú véleménye, s valóban, többé soha senki nem is említette. * melodramatikus dal Eljött a tizenkettedik hónap s vele a kemény tél. A holdnaptár szerint a hónap közepe táján beáll a fagy. S eljött az az idő is, amikor a gyermekek ugrándoztak és kiáltoztak: — A hóbambák táncra perdültek! Ren anyó erre büszkén így szólt: — Ha felérek a hegyre, alighanem havazni fog! A hóbamba egy kis fehér bogár. Azt mondják, hogy ezek a kis fehér bogarak hóhullás előtt táncra perdülnek. Macu már olyan hasas, hogy nem lehet messze az ideje. A mozgása meg a lélegzetvétele is mind erről tanúskodik. Négy nappal újév előtt Ren anyó reggel megleste, mikor kel fel Tappei, s kivonta a házból. Fülére tapasztotta a száját, s odasúgta neki: — Ma estére meghívom azokat, akik már voltak a hegyen. Eredj, értesítsd őket. Ren anyó elhatározta, hogy másnap zarándokol el Narayamára. Meg akarta hát hívni estére azokat, akik már jártak a hegyen, hogy felszolgálja tiszteletükre az ünnepi szakét. Hallván, hogy másnap akar indulni, Tappei nagy zavarba jött. Abban a tudatban élt, hogy anyja csak újév után indul útnak. — Asziszem még korai. Ráérsz, ha itt az újév. Ren anyó: — Léha beszéd! Még ha korai is egy kicsit... Inkább legyen korai, jobb az. Meg kell lennie, mielőtt az egérfiók megszületik ... Tappei nem nagyon lelkesedett a dologért, nem is válaszolt rá. Ren anyó: — Eriggy gyorsan, és értesíts mindenkit. Mind a hegyre készül, és nem lesz otthon. Tappei nem mozdult, de megvolt a módja, hogy engedelmességre szorítsa. Félvállról odavetette neki: — Megértetted? Ha nem értesíted őket, holnap egyedül megyek a hegyre! Aznap este a meghívottak egybegyűltek Ren anyónál. A zarándoklat előtti éjszakán felszolgálják az ünnepi szakét, s a vendégek csakis olyanok, akik már jártak a hegyen. A felkínált szakét iddogálva megadják a szükséges utasításokat: megmagyarázzák ezt, azt, azonkívül letétetik a fogadalmat. Mindezt szigorú előírás sza
