Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének

Tappei volt, a mindig csöndes Tappei, s ahogy ott ült, száját összeszorítva, pokoli “félelmesnek látszott; az Esőmondó- ház gazdája megszeppent:

— Ejnye, ejnye, igazán nem akartam... Csak a te Keszakicsidet utánoztam... Engem bántana, hogy effélét énekeljen ...

így tudta meg Tappei azt is, hogy az éneket Keszakicsi terjesztette. Szó nélkül kint termett az Esőmondó-házból, felkapott az útszélről egy husángot, s mindenütt kereste Keszakicsit:

— Hová lettél, te hitvány?

Keszakicsi ezalatt a „Tószéli-ház“ mellett nagyban énekelte négy-öt más gyerekkel:

A hegy ünnepe egyetlen ünnepünk, gyürközzünk hát neki, s csak rizsét együnk.

Tappei felkiáltott, s megrázta a husángot:

— Kesza! A nyanyó fogai ördögfogak? Ö te, te!... Hát azért ajnározott, azért nevelt fel? — Ö te, te!...

Tappei ugrott egyet, s hozzávágott a husánggal. Keszakicsi idejében megfordult, de nem messzire, s hidegvérűen nézte.

— Ostoba! Nem kapsz zabálni! — vetette oda neki Tappei haragosan.

A faluban az efféle mondások, hogy „nem kapsz zabálni“, vagy „ne zabálj“, nagyon használatosak. Van egy büntetés, amely megtiltja a vétkesnek, hogy egyék, de ezenkívül az ilyen kifejezéseket szitokkép is használják.

Eljött a vacsoraidő. Amikor már mind körülülték az asztalt, Keszakicsi is belépett, s a többi mellé telepedett. Egy pillantást vetett Tappeire, de arcán színét sem látta az iménti felindulásnak. Arckifejezése inkább lehangoltságot árult el.

Tappei ugyanis viszolygott attól, hogy Ren anyó előtt szóba hozza az ördögfog- dal dolgát. Ha már van ilyen ének, legalább Ren anyó ne tudjon róla. Magában szívből kívánta, bárcsak Keszakicsi is hallgatna.

Az viszont ekképp morfondírozott: „Eny- nyire feldühödött az ördögfog-dal miatt? Mitől jöhetett ennyire dühbe? Hát annyira nem tetszik neki? Megállj, ha legközelebb lesz valami, megint eléneklem, nem is egyszer!“

Megjött a bátorsága. A puszta gondolat erőt öntött belé. Apja hamarosan másodszor nősül, s Keszakicsi élesen szemben állt ezzel a tervvel. Időközben ki-kivett az

ételből, s nekiláttak az evésnek. Az „étel“ lében úszó, máiéból és veteményből gyúrt gombóc, inkább szürcsölik, mint eszik.

Ren anyónak egészen másutt járt az esze:

— Könnyen megeshetik, hogy hónap eljő mamátok a szemközti faluból — mondta fiunokáinak, mintha valami örömhírt adna tudtukra.

Tappei így szólt:

— Még nem telt le a hónap, de ha hamarabb jő, nagyanyónak is könnyebb lesz a főzés, asziszem.

Most együtt örült Ren anyóval.

— Várjatok csak! — mondta Keszakicsi kezét fölemelve, s olyan arccal, mintha belé akarná fojtani Tappeibe a szót, Ren anyó felé fordult.

— Minek ide mama a szemközti faluból ?

— üvöltötte, majd kihívó hangon így szólt Tappeihez: — Én házasodom meg, nincs szükséged váltó üstre. — Majd Ren anyó- hoz: — Ha neked terhiedre a főzés, majd főz a feleségem. Akkor aztán hallgass!

Ren anyó elképedten bámult rá, s a kezében levő két evőpálcikát az arcába dob- ta:

— Ostoba! Nem kapsz zabálni! — mormolta a foga közt. A második fiunoka, aki hamarosan betölti a tizenharmadik évét, megszólalt, olyanképpen, mintha Ren anyót pártolná:

— Persze, mert Keszakicsi elveszi a tószéli Macut.

Azért tette ezt a leleplezést mindenki előtt, hogy zavarba ejtse Keszakicsit, akiről tudta: jóban van a töszéli Macuval. Keszakicsi csattanós pofont mért le neki:

— Hülye! Befogod a pofád? — mondta dühösen, s vadul nézett rá.

Tappei is el volt képedve, de szóhoz se tudott jutni. Eddig sohase jutott eszébe, hogy Keszakicsi megnősülhet. A falubeliek későn nősülnek, soha senki huszadik éve előtt. A tetejébe Keszakicsi merész ellenszegülése lesújtotta.

Másnap volt az ünnep. A gyerekek jól megtömték a hasukat „Őnagysága a fehér hagi“-val, s utána kimentek a térre, ahol az ünnepeket tartották.

Déltájban Ren anyó észrevette, hogy a ház előtti tönkön egy asszony ül, és a túloldal felé néz. Megtömött útizsákja előtte hevert, úgy tetszett, mintha várna valakire.

Ren anyó mindjárt arra gondolt, vajon ez az asszony nem a menye-e, akinek a szemközti faluból kell jönnie. „De ha így