Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének
egyezett Ren anyóval az asszony eljövetelének idejében, már ment is vissza. Tappei éppen akkor nem volt otthon, a hegységben akadt dolga. Mégsem mondható, hogy Ren anyó egyedül határozott: a dolog voltaképp magától dőlt el, pusztán azzal, hogy meghallgatta a hírhozót. Csak elő kell adnia Tappeinek az ügyet mihelyt hazatért, s menni fog, mint a karikacsapás. Nincs itt család, aki sokat teketóriázzék a házassággal. Ha a felek tetszenek egymásnak, szabadon meghányják-etik egymás közt a dolgot, s utána nincs semmiféle külön szertartás, menyegzőféle: az illető nő átköltözik új otthonába, és minden rendben van. Ren anyó hosszan nézett a távozó után. A hírhozó azt mondta, az özvegy küldte, de Ren anyó gyanította, hogy a feleségnek ajánlott asszony közeli rokona lehetett. A férj halála óta csak három nap telvén el, a sietség, amivel tüstént nyélbe akarták ütni a dolgot, elárulta, hogy az özvegy jövőbeli elhelyezkedése szerfölött aggasztja a rokonságot. Minthogy jövőre Ren anyó betölti hetvenedik évét, azt a kort, amikor naraya- mai zarándoklatra menendő, sokat tűnődött magában, mi lesz, ha addig nem kerül menye. De lám, itt a váratlan szerencse egy asszony képében, akinek épp megvan hozzá a kora. Ren anyó úgy megkönnyebbült, mintha nagy teher esett volna le a válláról. A puszta kilátás, hogy a szemközti faluból asszony jön a házhoz, megoldotta a kérdés legnehezebb részét, az már nem is számít, hogy menyet is kap benne. Unoka volt, három fiú, a legidősebb, Keszakicsi, tizenhat éves, és egy kislány, aki még be se töltötte a harmadik évét. Amikor Tappei este a hegységből jövet letelepedett a fatönkre, Ren anyó a ház belsejéből odakiáltotta neki az újságot. Tappei háttal ült, s úgy érezte, mintha leloccsantották volna. — Hé! Asszony jő a szemközti faluból, csak tennapelőttrűl özvegy, de ha elmúlik negyvenkilenc nap, aszmondják, jő. Ren anyót úgy dagasztotta a büszkeség, mintha ki tudja, milyen hőstettét adná hírül. — Igazán?... A szemköztibül ?... hohoho ... Hány éves ? Ren anyó mellette termett: — Tamának híjják, éppeg negyvenöt, mint te. Tappei fölnevetett: — Höhöhöhö! Mostanság a dolog már nem nagyon furkál! Zavart lett volna valamelyest? Öröme nem volt egyívású Ren anyóéval. Nem forgat-e egyebet a fejében? Ren anyó vén- asszonyi szimatával ezt a kérdést is fel- , tette magában, de azért álmában sem lehetett volna boldogabb. Narayamán egy isten tanyázott. Akik megjárták Narayamát, mind látták az istent. Ezért nem is akadt senki, aki kételkedett volna benne. Minthogy közhit szerint az isten létezett, ünnepét akkora gonddal ülték meg, mint soha mást. Végül ünnep dolgában az lett a szokás, hogy Narayamán kívül mást nem is ültek. A tetejében ezt az ünnepet tüstént a Bon követvén, a Bon-tánc dala végül is egybeolvadt a Narayama-ünnep dalával. Ezen az ünnepen a szokott kora őszi gyümölcsökön: a vadgesztenyén, a vadszőlőn, a sii és kaya* bogyón, a frissen termett gombán kívül főtt rizst is esznek, lévén a rizs valamennyi közt a legbecsesebb; italul doburokut** készítenek, és egész éjszaka lakomáznak. A rizst „Önagy- sága a fehér hagi***“-nak nevezik. E szegény faluban is termesztik, de keveset aratnak belőle. E hegyes vidéken kevés a sík föld, úgyhogy a mindennapi a bőven termő kölesből meg kukoricából kerüli ki. A rizs olyasmi, amit csak Narayama ünnepén vagy súlyos, nagyon súlyos betegség esetén fogyasztanak. A Bon-tánc dala így szól: Hej, ez az én apám milyen falánk, pazar, három napja beteg, s máris rizsét akar. Ez a dal a fényűzéstől óv. Az értelme: ha apánknak a legkisebb baja van, mindjárt rizst eszik, ezért gúnyolják, mint holmi kicsapongó, féleszű fickót. A dalt közmondásképp sok más esetre is alkalmazzák; ha egy gyerek tunya, szülei meg testvérei énekelve pirítanak rá: Hej, ez a mi öcsénk, milyen falánk, pazar, Három napja beteg, s máris rizsét akar. * japán cserjefajták ** finomítatlan rizsbor *** szép növény, amelynek virága a rizsszemekre emlékeztet
