Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Dénes György: Hallod, hogy zengenek a fák
Dénes György: Hallod, hogy zengenek a fák Most, amikor Dénes György új verskötetét mérlegelem (Hallod, hogy zengenek a fák?, Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1962), két okból is szükségesnek érzem, hogy visszatekintsek a költő eddigi útjára. Az egyik ok apriori reflexként, magától értetődő előzetes kritikusi hozzáállásként jelentkezett: harmadik kötetről nem szólhat úgy az ember, hogy össze ne vesse azt az előzményekkel, a korábban kiadott kötetekkel. A második, konkrétebb, közvetlenebb ok aztán már a kötet olvasása közben adódott éspedig annak fokozatos felismeréséből, milyen mértékben van jelen az új versekben az előző kötetek költője. Ez a felismerés, illetve az új anyagból való visszatekintő lehetőség feleslegessé teszi az előző köteteknek (Magra vár a föld, 1953, Kék hegyek alatt, 1955) sablonos rekapitulációját, és módot ad az új kötetnek és az eddigi útnak egyszerre történő elemzésére, illetve megvilágítására. Szorosabb értelemben vett tematikai szempontból az új kötet és a régebbi kötetek között nincs lényeges különbség. Az új kötetben ugyanazok a tárgykörök gyűrűznek tovább, amelyek az előző kötetekre is jellemzőek voltak. Melyek ezek a Dénes költészetében állandósult tárgykörök, lírai érzés- és élményforrások? A néphez, a szülőföldhöz és a gyermekkorhoz való hűség, a szocialista építés és a béke ügye melletti kiállás, a szerelem stb. A kérdés most az: tud-e Dénes ezeken, az új kötetben is tovább gyűrűző tárgykörökön belül eszmeileg, művészileg és tartalmilag újat mondani vagy egyszerűen helyben topog és ugyanarról ugyanazt ugyanúgy ismétli? A kérdésnek ilyen nyílt feltevése már azért is jogosnak látszik, mert Dénes előző két kötetét a kritika meglehetősen negatívan értékelte, hurráoptimizmusban és frázistúltengés- ben marasztalta el. Ezeknek a fogyatékosságoknak a kimutatása tényfeltáró módon történt, nem voltak azonban hiánytalanul feltárva a fogyatékosságokat előidéző okok. A legfőbb okként kétségtelenül az irodalomban akkor általánosan eluralkodott sematizmus szerepelt. Ezt a Dénes-köteteknek (és több más akkori kötetnek is) a kritikája utólag helyesen konstatálta rámutatva arra is, hogy a sematizmusért nagyrészt a hivatalos irodalompolitika volt felelős. Elkerülte azonban a kritika figyelmét egy olyan szubjektív ok, amely a Dénes-versek sematizmusában jelentős szerepet játszottak. Ez az ok pedig nem más, mint Dénes eredendően romantikus költői alkata, beállítottsága. Dénes a szó tradicionális értelmében vett romantikus költői alkat. És ezt nemcsak a régi kötetei bizonyítják, hanem új kötetének a versei ts evidenssé teszik, köztük nem utolsósorban azok, amelyek felismerhetőleg a sematizmus leküzdésének szándékából, a válságba jutott lírai és gyötrődő-tusakodó vizsgálatából születtek. A mondottak alátámasztására olyan sorokat, részleteket közlök, amelyeket találomra írtam ki az új kötet néhány verséből: „Hfi megtagadnám, szemem kihunyna menten, vad kínok szenén lobogna el a lelkem. Ha megtagadnám, mennydörgő vak viharban összeroppannék, száz halál győzne rajtam." (Néppel a népért) „Felkél a földről, megy, siet, havas csúcsokra kapaszkodik, és szárnyat bont, hogy fölrepüljön egészen a csillagokig." (Cél) „Az éjszakából jöttem én, egy szép álomnak reggelén így leltem én a fény fia, egy szép álomnak csillaga." (Aranyat szórt a zsenge nyár) „Gyémántsugárban jársz bokáig, nyomodban kivirul a pázsit, a margaréták köréd gyűlnek, s rózsás álomba hegedülnek." (Telve vagy földdel, éggel, nappal) „s álmomban ezüst csillagok remegnek át a lelkemen." (Tekintetedbe rejtezem) „Már lelkem mélyén borongó árnyak szövögetik az éjszakát, megfakulnak a messzeségek, és meghal bennük a világ." (Ezüst hajszál akadt a fésűn) Ezek a találomra kiragadott sorok, részletek — amelyekhez tucatszámra lehetne még hasonló anyagot tartalmazó verssorokat s egész verseket is csatolni — bőséges ízelítőt nyújFi a y elő
