Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Dénes György: Hallod, hogy zengenek a fák

tanak Dénesnek az új kötetben is tovább élő romantikus szemléletmódjából és az annak megfelelő eszközkészletéből. Olyan költőnek mutatják Dénest, akinél a versmegnyilatkozás mindig ünneppé, különleges pillanattá avatódik, akinek a kezén a versanyag rendszerint magasabb érzelmi (és képzeleti) szférába emelő- dik, az ünnepélyes emelkedettség vagy a rap- szódikus zaklatottság szintjére hág. Dénes költészetében — sokszor az anyag jellegére és a vers műfaji árnyaltságára való tekintet nélkül is — az óda és rapszódia hangneme uralkodik, hiperbolikus képek és exponált jelzők váltják egymást, s köztük gyakran felbukkan a régiesen panteisztikus és kozmikus jellegű metafora és szimbólum is.

Nem tartozom azok közé, akik a romantikus költői magatartást ma már eleve anachroniz- musnak tartják. Véleményem szerint a lírában

— a valósághoz való viszonyulás érzelmi pri- mérsége miatt, és a valóságnak kis keretekben történő és ezáltal a nagyítást s fokozást szükségszerűen igénybe vevő tükröztetése folytán — a romantikának mindig lesz bizonyos szerepe és létjogosultsága. Más szóval kifejezve: a lírai valóságszemlélet és valóságábrázolás módszere — globálisan felfogva — mindig vegyes jellegű marad. (Ezzel a vegyes jelleggel magyarázható például az is, hogy a nemrégiben lazajlott realizmus-vitákban sok vitázó a költészetet mellőzte s nézeteit csak a prózából kiindulva, a prózára vonatkoztatva fejezte ki.)

Persze, a most mondottakkal nincs ellentétben az a fontos követelmény, hogy a ma is elfogadható romantikus költői magatartásnak, romantikus látás- és kifejezésmódnak eszmeileg és művészileg korszerűnek kell lennie, a megújuló és gazdagodó valósággal együtt kell újulnia és gazdagodnia.

Az első és második Dénes-kötetben ez a követelmény a megkívánható mértékben nem érvényesült. Ezek a kötetek — mint tudjuk

— a sematizmus virágzása idején születtek. Ekkor az ún. forradalmi romantika jegyében sokszor még az alkatilag ízig-vérig realista írók is „romantizálódtak“, hogyne romantizált volna egy alapvetően romantikus beállítottságú költő. Az ő alkotásaiban a kétszeres késztetés következtében — és az arra még rátriplázó (s nemcsak Dénesre, hanem egész nemzedékére jellemző) művészi tapasztalatlanság folyományaként is — természetszerűleg harsányabb lett a hurráoptimizmus s burján- zóbb, kiütközőbb a frázis. Nem véletlen tehát, hogy a sematizmusnak ezekre a megnyilvánulási, illetve megjelenési formáira a „Har- madvirágzás“-t és a „Kevesebb verset, több költészetet“ író Fábry éppen a Dénes-kötetek- ben találta a legtöbb és legjellemzőbb példát.

Sajnos, az új kötetben is nagy számban megtalálhatók még ezek a negatív példák, s nagyrészt éppen a politikai jellegű versek között. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az új kötet anyagának legalább a felerésze az előző, „sematikus“ kötetek színvonalán áll. Mi a jellemző ezekre, a régi hibákba „visszaeső", illetve valószínűleg még a második kötet közvetlen nyomában, sőt esetleg a második kötet verseivel egy időben megszületett versekre? Az, hogy a valóság összetettebb ábrázolása, a lírai élmény gondolatilag és formailag szug- gesztívebb megjelenítése helyett a leíró naturalizmus vagy a deklaratív retorizmus uralkodik bennük; ennek következtében a tartalmi lényeg fölnagyított, de jelentéktelen részletekben vész el, a potenciálisan adott érzelem és eszmeiség pedig dagállyá, hatás szempontjából üresjáratú frázissá degradálódik, („kenyérillatú földeken tüzet rak a remény, göröngyös barna földeken lobog, dalol a fény", „De megváltanak fiaid, karjukban friss erő, megáldja őket az öröm, s békét hozó idő.“, „A nép mulat, kit fényre hívott a szabadság szent tűzcsóvája.“, „A testvériség vérkovásza minket örökre összeköt.“)

A régi kötetek és az új kötet sematikus verseiben a művészileg tapasztalatlan költő romantikus látásmódja a sematizmus valóságszemléleteként ható hurráoptimizmusba olvadt bele, s ez által a konkrét valóságtól nagymértékben elszigetelődött. A hurráoptimizmus idealizáltan előregyártott és tézisekbe absztra- hált valósága a költő kifejezésmódjának gazdagodását és megújulását sem tudta elősegíteni. Ezért a szóbanforgó Dénes-versek formai eszközkészletében a költészet kelléktárából átvett költői sablonok és közhelyek foglalják el a legnagyobb helyet. (Lásd az előbbi példákat !)

Azokban a versekben viszont, amelyekből az új kötet előremutató „jobbik fele“ állítható össze, a Dénesre továbbra is jellemző romantikus szemlélet- és kifejezésmód jelentős minőségi változáson esett át. Kár, hogy csak a kötet jobbik „feléről“ állíthatjuk ezt. A hét év alatt összegyűlt nagy mennyiségű versanyag gondosabban válogatásával az egész kötetet ilyenné lehetett volna formálni.

A szemléletmódban és kifejezésmódban beállt minőségi változás elsősorban a költői eszközök mélyítésében és új, egyéni leleményekkel való gazdagításában mutatkozik meg. A kötet címadó versének leheletfinom és amellett rendkívül szemléletes természeti képei nemcsak Dénes eddigi költészetében, hanem egész új költészetünkben párjukat ritkítják. Legfeljebb Farkas Jenő természetverseiben találunk hazzájuk hasonlókat. Ozsvald szép és erőteljes plasztikus természeti képei más árnyalatot képviselnek: inkább magyarázó, mint hangulati jellegűek, s a szerkezetük is más.

„Remegő kökénybokrokon lobog a könnyű csipkekendö."

„... szivárvány perget szüntelen a galagonya ágboga.“

„ ... Gyémántot csurgat a fenyő.“

„... táncol, kering a tölgyek lombja, zöld lángok kér get őznek.“