Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - HAGYOMÁNY - Botka Ferenc: Gorkij dokumentumok
lettünk szól, bár problémáját nem tartjuk véglegesen megoldottnak. Akárhogy is dől el a kérdés, Az örökös forradalmárt és az alkalmi forradalmárt a szerző figyelemre méltó írásának tartjuk, amelynek megismerése értékes adatokat nyújthat Gorkij forrongva alakuló eszmei-politikai fejlődésének tisztázásához és mélyebb megértéséhez. Közleményünk második részében néhány további Gorkij cikkre, illetve visszaemlékezésre szeretnénk felhívni a figyelmet a Munkás 1924—1927-es évfolyamaiból. Ezen évek legértékesebb és legjelentősebb Gorkij publikációja az író Leninről szóló visz- szaemlékezéseinek, illetve a visszaemlékezések első variációjának: Az embernek a közzététele.13 Közismert, hogy Gorkij rendkívül mélyen és gyorsan reagált a számára legkedvesebb ember és barát halálára, s hogy már 1924. februárjában megírta visszaemlékezéseinek első variációját14. Címe: Az ember egyúttal jelzi azt a szerves kapcsolatot, amely az iró ideálisan szép és fennkölt emberideálja és Leninről való felfogása között fennállt. „Az ember! Mintha nap kelne keblemben, és vakító fényében lassan lépdelne — mind előbbre és mind magasabbra! — a tragikusan — gyönyörű Ember! Látom büszke homlokát és mélytűzű bátor szemét, benne a rettenthetetlen Gondolat, ama fennkölt erő sugarát, amely a lankadtság perceiben isteneket teremt, a frissesség korszakaiban meg ledönti e bálványokat.. ,“15 — írja Az Ember című poémájában. Az eszményt, az emberi gondolat és te- temtőerő élő megtestesítőjét Cíorkij Leninben látta. Erről tanúskodik visszaemlékezéseinek első címe, de egész tartalma is. A Lenin-Gorkij visszaemlékezések és cikkek c. gyűjteményben ma már teljes egészében megjelent magyarul Gorkij e halhatatlan alkotásának második javított változata, s ezért részletes ismertetésére felesleges kitérnünk. Egy-két ponton azonban idéznünk kell a Munkás közleményéből: azokat a részleteket, amelyek az író és Lenin 1917—1919 közti kapcsolataira helyesebben időleges nézeteltéréseikre vonatkoznak. Nemcsak azért, mert ezek bemutatják a visszaemlékezsek első és második variációja közti különbségeket, hanem, mert mélyebben és konkrétabban magyarázzák az írónak azokat a tévedéseit, amelyeket közleményünk elején, s Az örökös forradalmár és alkalmi forradalmár c. ismeretlen cikkével kapcsolatban már részben érintettünk. „Szerves gyűlölettel viselkedem a politika iránt — írja visszaemlékezéseiben — és nagyon 13 Az ember. Munkás (továbbiakban: M) 1924. 43— 50. sz. 14 L. M. F. Andrejevának irt levelét. — Gorkij levelek, visszaemlékezések. Bp. 1959. 224. p. Az ember. (Ford. Makai Imre) Világirodalmi Antológia. V. kötet Bp. 1958. 57. p. kétes marxista vagyok, mert keveset hiszek a tömegek értelmességében általában és még kevésbé hiszek a paraszttömegek értelmességében“. Majd másutt: „A politikailag felvilágosult munkások diktatúrája — szoros kapcsolatban az intelligenciával — volna az én nézetem szerint az egyedül lehetséges kivezető út a háború és méginkább az anarchikussá tett falu által komplikált súlyos helyzetből. A kommunistáktól különbözik nézetem az intelligencia által az orosz forradalomban játszott szerep kérdésében, amely forradalmat éppen ez az intelligencia készített elő, s ennek soraiba tartoznak az összes „bolsevikok“ is, akik munkások százait nevelték ki a szocialista heroizmus és a magas szellemiség szellemében. Az orosz intelligencia, a tudományos és munkás intelligencia egyaránt volt, van, lesz, és még sokáig lesz az egyetlen igavonó, amely az orosz történelem szekerébe van befogva. Tekintet nélküi a sok ütődésre és meg- hurcolásra, amit átélt, a néptömegek értelme még mindig olyan erő marad, amely külső irányításra szorul. Tudom, hogy ezekért az eszmékért a forradalmi politikusok még egyszer ki fognak nevetni. De azt is tudom, hogy közülük a legokosabbak nem fognak őszintén nevetni.“ Az idézett részek rendkívül szemléltetően bizonyítják,' mennyire mélyre nyúlnak vissza Gorkij a forradalom első korszakával kapcsolatos kétségei. Nemcsak arról van tehát szó, hogy — mint cikkünk első részében írtuk — ifjúkora jogtiprásaitól megundorító humanitása nemet mondott mindenféle erőszaknak, vagy mert mint a legtöbb értelmiségi, megzavarva állt a történelem minden ósdit elsöprő elemi viharában, hanem arról, hogy mint forradalmár, értelme és teste minden idegszálával aggódott a forradalom, az egész nép felszabadulását előkészítő mozgalom megfe- nekléséért, esetleg pusztulásáért. A Munkás-ban közölt szövegnek a második, 1930-ban írt variációval való egybevetése kifejezően tükrözi az író elveinek azt a megváltozását és kikristályosodását, ami a két változat közt eltelt hat év alatt végbement. A V. I. Lenin szövegében múlt időben találjuk azt a kijelentést, amely „A kommunistáktól különbözik nézetem ...“ mondattal kezdődik, s teljes egészében hiányzik belőle az utolsónak idézett bekezdés: „Tudom, hogy ezekért az eszmékért a forradalmi politikusok még egyszer ki fognak nevetni... stb. — Helyette a javított variációban a következő vallomást találjuk: „így gondoltam tizenhárom évvel ezelőtt, és így tévedtem. Emlékezéseimnek ezt a lapját tehát ki kellene tépnem. Ámde: „Amit leírt a tollad, fejsze nem vágja ki.“ Ezenkívül: .tévedéseinkből tanulunk“ ismételte gyakran Lenin. Hadd ismerjék hát az olvasók ezt az én tévedésemet. Jó volna, ha tanulságul szolgálna mindazoknak, akik hajlamosak rá, hogy
