Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Hajdú András: Malomsoron
végül a vénasszonyok rávették a papot, hogy írjon levelet a kisasszony városi rokonainak. A rokonok hamarosan megjelentek a Bokányi házban. A bőrfelvásárló Sulyokot sohasem láttuk többé. És Bokányi kisasszonyt is csak jó idő múltán, amikor a beszolgáltatás miatt felkerestük. Háza mellett hatalmas kert volt, mely után bizonyos természetbeli beszolgáltatással tartozott. A felszólításokat azonban rendszeresen visszaküldte. Egyszerűen nem vette át. Felkerestük. A homályos előszobából beléptünk a kisasszony egyik szobájába, hol fojtó, dohos szag terjengett. A szoba nehéz, bőrbevonatú bútorokkal volt tele. Amikor a kisasszony az egyik ablakot kinyitotta, láttuk, hogy a bőr repedezett. A falon függő, fakó aranyozású keretből az öreg Bokányi arcképe nézett ránk merev tekintettel. A kisasszony nem kínált bennünket hellyel. Péli bácsi botladozó szavakkal ugyan, de elmondta jövetelünk célját. Bokányi kisasszony száraz, hideg hangon felelt. — Számomra nem létezik semmiféle beadási kötelezettség. — De megnéztük a kimutatásodat... Mi vagyunk a nemzeti bizottság. . . Nem kapott a kisasszony felszólítást? — Kaptam egy papirost, igen... de én sekinek sem tartozom ... Senkinek sem tartozom. — De kisasszony!... Alkalmazkodni kell... Nagyot lélegzett, kissé elpirult, amikor erőteljes szavakkal így zárta le a vitát: — Kérem, ne kényszerítsenek arra, hogy ajtót nyissak és utat mutassak maguknak! így gyűrt le bennünket. A beszolgáltatás ügyében halasztást kapott. Aztán évről évre megkapta a halasztást. Mi közben évről évre figyeltük, hogyan őszül és görnyed. Egyre ritkábban láttuk. Alig járt ki házából a faluba. Hozzá pedig senki sem járt. Néha megpillantottuk őt valamelyik ablakban, de sohasem tudtuk, hogy reánk tekint-e vagy sem. Végül is megbetegedett a porral és árnyakkal teli házban és meghalt. Feltörtük a házát, csak úgy juthattunk hozzá. Az ajtó durva felszakítása porfelhőt kavart előttünk. A fakórózsaszínű csipkefüggönyökön, az ódivatú fésülködő-asztalon, az előkelő kristályvázákon, mindenütt por és homály ült. Két ágy állt egymás mellett, mint a régi, úri hálószobákban. Egy széken férfiöltöny ló'gott, rajta nyakkendő hevert. A szék alatt két cipő és elhajított férfiharisnya. Az egyik ágyban összegyűrt férfipizsama. Maga a kisasszony holtteste mereven áthajolva, egyik ágyból a másikba nyújtózva feküdt előttünk. Kezében az összegyűrt férfipizsama szárát szorongatta. Hosszú ideig csak álltunk, bámultuk a halál keménységét; hogyan és mint verte béklyóba e furcsa vénkisasszony-szerelem utolsó fintorát. Péli bácsi csak annyit mondott minderre: — Űri bolondéria! Temetés után a kisasszony ingóságait elárverezték, a házat lezárták. Az ablakokat bedeszkázták. így áll ott ma is. Majd csak lesz vele valami. Egy fedél alatt. Malomsoron a harmadik ház Tuháréké. Pontosabban mondva: a harmadik ház tulajdonosai Tuhár József és nejé, született Molnár Borbála. Igv van bejegyezve a telekkönyvbe, s ez döntő körülmény. Tuhár József akkor vásárolta ezt a házat, amikor hazajött a hadifogságból és elvette feleségül Borbálát; az ő kívánságára sikerült a telekkönyvi bejegyzés olyanra, mint amilyen. Házasságuk gyermektelen maradt. Azt mondják egyesek, hogy azért, mert amikor lett volna, ők nem akarták, amikor pedig ők akartak, már nem lehetett, Tuhár Józsefet nem zavarta ez különösebben. Ö elegendőnek érezte az életet, mely a szerzésben a gyermektelen szerelem élvezésében telt el. A szövetkezetbe is csak azért lépett be, mert nem aggasztotta gyermekének sorsa. Ő csak magával törődött.
