Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - Josef Hora: Versek

éppencsak áldásod adtad rám, így óvtál, ne jussak pokolra.

Fuss el, fuss! bíztattak a friss szelek, a hegyekben hasaltunk, olvadt a hó, s temetetlen bajtársaink felett megszólalt a sárgarigó.

Fuss hát! Usgyi, magamat elvetettem, s újra — harmadszor is — szabad voltam Idegen földön szántottam, vetettem, s táplált valami csalfa remény.

Negyvenes koromban — nyugodj, anyám - harmadszor házasodtam, miért is ne? Girbe-görbe, furcsa keresztet hány, erős egy asszony, akár az istene.

Víg nóta szól az ablakok mögött, csak a gyár előtt nő és nő a csend, mint ájtatos imádkozok fölött a templomokban — ásít odabent.

Vár a tömeg, nő, egyre árad, a zárt kapun dörömböl, egyre zúg.

Ajkamon éhség, vad, keserű bánat, erős asszonyom a fülembe súg:

Van kétszer két kezünk, s mi végre van? Tétlen csüng, ereje ölelni nincs.

Sír, sír a gyermek, ó láthatatlan, törhetetlen kezünkön a bilincs.

Fuss, menekülj! A pampák, tengerek friss szele szólít, bíztat még.

Ám rokkant, fáradt inam megremeg, hová, ó hová is menekülnénk ...!

Bezárult, minden kapu csukva már, aki elment, visszatér, az idegen világ nem hív már senkit, kitse vár,-akit az éhség üldöz és szerelem.

Ötven, ma ötven éves lettem, s e keresztúton utolért az éj.

Ma virágot, rózsát loptam egy kertben, vegyétek meg! s a vándor szenvedély

hasztalan döngeti keblem falát, a forró, édes rózsák csokra csal tovább, visz, vezet az éji tájon át, egy halk felhő alatt elúszó roncsra.

munkás-madonna

Ha ott lennél, csak nedves falakat látnál, szennyes, sötét alagsort, ágyat s asszonyt, aki az ember fiát szülte meg.

Ó tömjén! Füstölő vaskályhát látnál, szegényes étel szagát ereznéd csak, s a szalmazsákon egy rakás kisgyerek dalolná el a nyomor karácsony-énekét.

Madonnám! Mily érdes vagy! És milyen hervadt!

A kezed fáradt, kék eres, a homlokodon dac, lemondás, ajkad elszáradt és szerelmed rég a nyomor falta föl.

A háromkirályok, lásd, elkerülték ezt a házat. Ajándék se jut számodra, ó gyermek édesanyja.

A csillagot követve eltévedtek, a mirhát, aranyat, kedves mosolyuk meleg, puha fészkekben, hálószobákban szórták szét, dús övéikhez tértek be.

Betlehem már betelt a szegényekkel s a mezítelenekkel, betegekkel, vakokkal, tévelygőkkel —