Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Kovács Miklós: Tavaszi eső
„Bolond, bolond!“ — morogta még mindig és fiatal társára gondolt. „Haza kellene küldeni... Valamiért, valamilyen ürüggyel el kellene küldenem“ — gondolta és bütykös botjával belecsapkodott a fűbe ........Az á lom igaz is lehet, ő meg nem tud róla... A »kölyök« (ahogy magában a fiatal pásztort elnevezte) semmiről sem tud ... Pedig ... pedig azt álmodtam az éjjel, hogy... Ah!... Álom ...!“ — Jól legelnek, ízlik nekik a jó fű — mondotta a fiatal pásztornak és leterítette az esőkabátot az előbbi helyére. — Jól — hagyta rá csendesen emez; észrevehetően megváltozott, tovatűnt előbbi kedélyállapota. Dohányt, cigarettapapírt kotort elő a zsebéből és egy kövér cigarettát sodort a térdén. Néhány megszokott, és szinte már berögzött mozdulattal összeragasztotta, meglapogatta, majd odanyújtotta Dandinak; — Gyújts rá, ne haragudj!?... Dandi elvette a cigarettát, megnyálazta és összecsavarta az egyik végét, hogy a dohány szívás közben ne kerüljön a szájába. Aztán rágyújtottak ... Megnyugodva, gondolataikba mélyedve cigarettáztak a tavaszi ég alatt, amely most kezdett csak valójában nyiladozni, mint a virág, mint az élet a szétfolyó, szerteáradó napsugárban. Köröskörül gyenge, savószínű párák szálltak föl az ég felé, s ezen a ködfüggönyön megtörve, szilánkokra hullva vilióztak a napsugarak. A bódorgó szellő tele volt tavaszias aromákkal, a föld kesernyés, de mégis izgató, sajátosan kellemes szagával. A nagy-magas levegő-égben gyorsröptű madarak csapongtak szárny- illegetve, mint egy parádés ünnepnap akrobatái ... „Meg kellene neki mondanom ... Valamivel haza kellene küldenem“ — nyilait ismét Dandiba az eszmélés gondolata. Máskor olyan tájban beszélgetni szoktak, vagy a fiatal pásztor Szindbád kalandos utazásainak valamelyikét mesélte. Dandi a lábához ült és szájtátva hallgatta, mint egy gyermek. Arcvonásai komoly pózba feszültek, máskor megint ferde vigyorba fintorodtak. Az ajka most néma volt; a füstöt fújta maga elé a tavaszi illatokba ... — Meséljek valamit, Dandi? — kérdezte a fiatal pásztor és Dandihoz fordult. Dandi mintha összerezzent volna, — ujjai közül kiesett a cigaretta. — Nem kell, most nem kell — rázta tiltakozón a fejét. Kabátjáról ellökte a cigaretta csonkját, mely szisszenve esett a nedves föld maszatjába. — Ügyis ismerem minden mesédet — tette hozzá magyarázatként, de nem nézett föl. A fiatal pásztort megütötte Dandi ellenvetése. „Mi lehet vele?!... Rosszul van?... Az ilyen öreg embernek könnyen lehet már valami baja... Pedig mennyire szereti a mesét... !“ — gondolta. Máskor valóban órákon át elhallgatta volna Dandi a mesét ... Sokszor unszolta; „No, még ... még mesélj!“ Ilyenkor folytania kellett; sokszor magaköltötte, kitalált lehetetlenségekkel is traktálta. Dandinak tetszett, — új volt és kielégítette. — Ha itt lenne az a másik könyved, tudod, melyikről beszéltél... Abból... most olvashatnál... ! — Nincs itt... ! Majd ... kihozatom. Majd megmondom a tejes sofőrnek, hogy kérje el az asszonytól — mondta. A legelőn hatvan darab szarvasmarha volt. Húsz tehén, a többi üsző, még tinó. Kihajtották őket, mert a szövetkezetnek fogytán volt már a takarmánya. A teheneket ők fejték — a pásztorok — s a tejért autón jöttek reggel és este. — Az nem jön, már régen el is kellett volna vinnie a tejet. Lehet, hogy csak este jönnek. Biztosan este — mondta Dandi és a karámok felé biccentett a fejével, ahol a tele kannák várakoztak. — Eredj be most a könyvért!... A fiatal pásztor kissé értetlenül nézett Dandira és megrázta a fejét. — A jószágot én ellátom ... Meg ... meg aztán estig semmi gond velük. A kutya segít... ! Az sem lenne éppen baj, ha este sem jönnél... Megfejnék én, nem lesz hiba, meglátod!... — Majd szólok a tejes sofőrnek, az majd elhozza a könyvet. Elkéri az asszonytól és estére már itt is lesz — próbálta lebeszélni Dandit a fiatal pásztor, és egy olyan mozdulatot tett, amellyel véget szeretett volna vetni a vitának. Terhére volt az öreg pásztor, s nem értette őt. Máskor tízszer is újra hallgatott volna egy-egy mesét, most még egyszeriben megunta volna?! ... Az öreg pásztor azonban hajthatatlan maradt. Unszolt, követelt, majd veszekedett a végén. — Szegény asszony, elég a maga baja, gondja, te meg nem akarod látni — mondta Dandi. — Lehet, hogy eddig már van is valami. Egy lány vagy egy fiú... Egy bőgő kisgyerek... !
