Irodalmi Szemle, 1962

1962/6 - Ján Smrek: Versek

ként lebegett a feje fölött. De egyszer csak nem udott tovább menni. Embertorlaszba ütközött. A hirtelen összeszűkülő járdán ácsorogtak és az úttest felé bámultak. Az úttesten szenesautó várakozott, a kocsi mögött elgázolt, véres galamb hevert. Az emberek a galamb felé pislogtak. Cikorka úr is odanézett. A fehér-piros gomolyag éppen utolsót csapott a szárnyával, aztán csendesen odasimult a kövezetre. Cikorka úr a torkában érezte a szívét. Különös melegség öntötte el a szájpadlását. Kis ideig hitetlenkedve nyújtogatta a nyakát, aztán váratlanul és tőle szokatlan fegyelmezetlenséggel elkiáltotta magát:

— Vadállatok!

A járókelők mind Cikorkára néztek. De ő nem törődött az emberek csodálkozó tekintetével. Meghatott léptekkel a galamb felé indult. Gyöngéden fölemelte, megsimogatta az élettelen pihecsomót, egy-két percig tanácstalanul állt, mintha valami galamb-temető után kutatna az emlékezetében, aztán jobb híján egy pince ablak tetejére helyezte az elhunyt szárnyast.

Egy idősebb nénike majdnem elpityeredett. Micsoda gyöngéd ember — szipogta, s önkénytelenül is megboldogult urára gondolt, aki ugyan becsületes bányász volt harminc évig, mégis ha olykor elfogta a méreg, nem átallott belerúgni a cirmos cicába, mely elvégre négy lábú állat volt, egeret is tudott fogni,

— egyszóval sok mindenben túltett egy döglött galambon.

J. Vlach felvétele