Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Böngésző

hagyományaik szellemében következetesen továbbvigyék a Hindenburg óta kijelölte úton. Volt-e egyáltalán katolikus ellenállás ? Kétségtelen, hogy manifesztatíve — főleg a náci birodalom határain kívül elhangzott nyilatkozatokban — felbukkantak a nyomai. Aligha valószínű azonban, hogy ezek az esetleg jószándékú szavak, a családi otthon négy fala között mormolva ismételgetett minekminek- minek egy másodperccel is megrövidítette volna a hitleri háborús és terrormasinéria létét. Legendák születtek a katolikus ellenállásról — mily szép volna, ha hihetnénk bennük, ha felismerhetnénk, megláthatnánk hiteles valóságukat, s ha találkozhatnánk művészin megformált igazság-párhuzamukkal egy német katolikus író regényében.

Szép volna, de sajnos nem lehet, mert a legenda, a német katolikus ellenállás legendája éppoly hazug és talmi, mint századunk többi német legendája. Heinrich Böll hiteles tanú: katolikus író, német, sőt nyugat-német író, jól ismeri a háború fertőzését, nyolc esztendőt töltött el egyenruhában, a Wehr- macht gyalogosaként a Krim-félszigettől Franciaországig vonult vissza a vert sereggel, és számára a fasizmus nem a történelem lezárt periódusa, nem a barbárság pünkösdi királysága, hanem az egész német história fejlődésének tragédiája, érzi és retteg tőle, hogy azok az erők, amelyek létrehozták, újra feltámadnak az ő Németországában, az adenaueri Németországban, s kíméletlenül a hatalomra törnek.

Heinrich Böll hiteles tanú; s a „Biliárd fél tízkor“ írói tanúságtétel. Felbukkan benne gyöngén, tökéletlenül és gyámoltalanul a tiltakozás, a szembefordulás szándéka: a katolikus Fähmel családban születik meg, de nem katolikusok a hordozói, hanem maroknyi szektáns vakbuzgó, akik — az apokalipszis nyelvének szimbolikájával élve — a bárányt követik és nem hajlandók enni a tulok szentségéből. Közéjük kerül barátja Schrella és későbbi felesége, Schrella húga Edit révén Robert Fähmel; belekeveredik a segédrendőrség főnöke és tornatanára ellen elkövetett merényletbe és menekülnie kell. Menekülése, kapcsolatkeresése külföldről a családjával emberek életébe kerül: kinyomozzák, meggyilkolják a küldöncöt, a közvetítőt, Grollt, a pincért — s mindezt büntetlenül teheti az önmagával visszaélő hatalom, hisz még Robert öccse, Ottó is „evett a tulok szentségéből“, apja egyetlen mentsége az irónia, édesanyját pedig, hogy le ne sújtson rá a terror, elmegyógyintézetbe menekítik. De Robert Fähmel visszatér: amnesztiát kap, elvégzi iskoláit és bevonul katonának, százados lesz, robbantási szakértő.

Ügy hiszem, nem indokolatlan, nem erőszakolt, ha — főleg Böll írásművészetének jelkép-gazdagságát ismerve — lényeget fedő és feltáró szimbolikát keresünk abban, hogy Robert az apja építette Sankt Anton apátságot robbantja fel. Fölöslegesen és értelmetlenül:

katonai jelentősége nincs, a vereséget inkább meggyorsítja mint késlelteti; Robert mégis ráveszi őrült tábornokát, s a kielégülés kéjével jelöli meg a sztatikailag kritikus pontokat, hogy ott helyezzék el a robbanó tölteteket. Talán jelentéktelen, hogy közben arra gondol: az apát és szerzetesei is ettek a tulok szentségéből, ők is ott üvöltöztek a H'tler- ifjak napforduló ünnepségén, amikor magasba csaptak a pogány lángok és fanatizált arcú fiúk és legények bömbölték: „Reszketnek a korhadt csontok“. Robert csak azt sajnálja, hogy a város katedrálisa — nyilván a kölni dómra céloz az író — nem esett áldozatul robbantó dühének: ezzel a rombolással akar bosszút állni a halottakért, akiknek vére a Nettlingerek, Ben Vakesok és a többiek kezén szárad, így akar bosszút állni — kétségbe- ejtőn közvetlenül és németül. Az idősebb Fähmel építette apátság pusztulása az ifjabb Fähmel kezétől: választott és megértett jelképe ez a német katolicizmus bűnrészességének, kárhozottságának, kivédhetetlen bukásának. Nem véletlen, hogy Böll nem felejti el megemlíteni, a Nettlingerek és társaik, a lelőtt miniszter mindig ott vannak a templomban a misén, gyónáshoz, áldozáshoz járulnak, (önkéntelenül is az Adenauer-klikk agyonfitogtatott vallásosságára gondolunk itt.)

Igen: a német változatlanság regénye a Biliárd fél tízkor. „Nem azért félek, mert ezek itt lent vannak, hanem mert a másfajták nincsenek“ — mondja a hosszú emigráció után hazatért Schrella, Robert Fähmel barátja, és az egész regény bizonysága annak, hogy valóban nincsenek. A változatlanság szimbolikája húzódik végig rajta: a Hindenburg nóta, a

„becsület, becsület, hűség, tisztesség“, az anyját náci kézre adott Gretz boltja előtt vérét csepegtető vaddisznó.

Német változatlanság: legalábbis Adenaueria hivatalos Németországának változatlansága. Hadd említsem meg Böll regényének egy talán jelentéktelennek tűnő, apró részletét: a hazatérő Schrellát a nyugat-német hatóságok letartóztatják — a nácik kiadta körözőlevél és elfogató parancs alapján. Azért adták ki ellene annak idején elfogató parancsot, mert részese volt a Vacano rendőrfőnök ellen elkövetett merényletnek. Mihelyt nyugat-német földre tette lábát, elfogták és bebörtönözték.

Kísérteties azonosság: néhány hónapja felháborodottan olvastuk, hallottuk a rádióban a hírt: Adenauerék fogdmegei letartóztattak egy jugoszláv állampolgárt, mert a háború alatt a német megszálló hatóságok elfogató parancsot adtak ki ellene, mert megbüntetett egy-két náci gyilkost. Azóta jónéhány év elmúlt, azóta a Reichstag tetején már vörös zászló lengett és benzinnel locsolták Hitler hulláját, azóta nagy zajjal lefolyt egy pör Nürnbergben és sokkal kevesebb zajjal egymás után szabadon eresztették az elítéltjeit, azóta havonta legalább egyszer felelős német kor