Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - LÁTÓHATÁR - Steinbeck: Volt egyszer egy háború — részletek

személyzet, várják a gépeiket. Végtelenül hosszúra nyúlnak a percek.

A kiskutya hirtelen felkapja a fejét. Egész teste remegni kezd. A földi személyzet parancsnoka hozott magával távcsövet. Odapillant a kutyára, azután déli irányba fordítja távcsövét.

— Még semmit sem látok — mondja. De a kiskutya továbbra is rázkódik, sőt már nyüszít is magas, vékony hangon.

És íme, jönnek. Még csak pontokat látunk messze délen. Szabályos az alakzat, de egy gép külön repül az élen.

— El tudja olvasni a számát? Melyik gép az?

A vezérgép alább ereszkedik, és egyenest a repülőtér felé tart. Két kis jelzőrakéta száll fel az egyik oldalán, az egyik vörös, a másik fehér. Az ambuláns-autó — itt henteskocsinak nevezik — elindul a beton

kifutón. Azon a gépen sebesültet hoznak.

A főkötelék odaér a repülőtér fölé, kiválnak belőle a gépek, leszálláshoz készülve köröznek, a magányos gép közben leereszkedik, kerekei a földhöz simulnak, s az Erőd már úgy áll a kifutópályán, akár egy óriási poloska. Abban a pillanatban, amikor kerekei a földet érintik, éles, nyüszítő csaholás hangzik fel, s egy szürke csík húz felé a levegőben. A száguldó kiskutya szinte nem is érinti a földet. Csak úgy suhan a repülőtéren keresztül a földet ért gép felé. Megismeri a gépét. Sorra leszállnak a Repülő Erődök, és a földi szolgálat tagjai egyenként olvassák a számukat, ahogy a földre érnek. Itt a Mary Ruth is. Csak egy hiányzik, az valahol délebbre ereszkedett le, mert kiürültek az üzemanyagtartályai. Megkönnyebbült sóhajtás száll fel a dombról. A bevetés véget ért.

K. Vyskočil felvétele