Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - LÁTÓHATÁR - Steinbeck: Volt egyszer egy háború — részletek
hangárhoz. Megisznak egy bögre kávét a kantinban. — Jó gép ez — szólalt meg Pierce főtörzsőrmester. — Sose volt vele semmi bajom. Visszajön ez, ha csak pozdorjává nem lövik. A kaszárnyában nagy a csend; az ágyak bevetetlenek, a takarók lelógnak az emeletes vaságyak oldalán. A falra tűzött fényképeken kissé szomorúnak látszanak a lányok melltűvel összefogott ruhájukban. A családi képek a vasládák tetején állnak. Csikorogva ketyeg egy óra. A gyűrűket bedugják Brown párnája alá. Várakozás Bombázó-támaszpont Angliában 1943. július 4. A repülőtér kihalt, a gépek otthagyták. A földi személyzet a kaszárnyába vonul, mert alhat egy kicsit, hiszen majdnem egész éjszaka dolgozott. Petyhüdten lóg a zászló a parancsnokság épülete fölött. A hangárokban javító osztagok dolgoznak a sérült gépeken. A Bomba Bugi-t behozták újabb átvizsgálásra, legénysége pedig letörten ágyba bújik. Egy csomó kiskutya van az alakulatnál. A legtöbb bizonytalan vagy legalábbis kétes fajtájú. Nem egy amber a gazdájuk. Rendszerint minden gépnek van egy kutyája, és nagyon büszke rá a legénység. Ezek a kutyák most bánatosan kóborolnak a repülőtéren. Elszökött az élet a bombázó-támaszpontról. Lassan múlik a reggel. A köteléknek eligazítás szerint kilenc óra ötvenkettőkor kell célja fölé érnie. A hazatérés időpontja: tizenkét óra negyvenhárom perc. Elérkezik és elmúlik a kilenc-ötven, mindenki a gépekre gondol. Most támad ellenük a légelhárító tüzérség. Talán már rájuk is vetette magát egy légivadász raj. Fejükben lejátszódik az egész. Nos, ha minden rendben megy, és nem éri őket baleset, már ki is nyíltak a bombakamrák, s a gépek éppen elszá- guldanak a célpont fölött. Most vissza is kanyarodtak, útra kelnek hazafelé, szoros alakulatban kúsznak magasra, mind magasabbra, nehogy elérje őket a légelhárító lövegek tüze. Itt a tiz óra, már vissza kellett idulniuk — már tíz óra húsz perc, talán most pillantják meg a tengert. Éjszaka egy Repülő Erőd pusztulásáról beszélgetett a legénység, és most ez a történet kísért. Szép idő volt, mondották, festeni valóan szép, nagy felhők lebegtek a csoda-kék égen. Ilyen képeket mutatnak a légi utazásra csábító hirdetések. A kötelék St. Nazaire felé tartott, és nagyon tiszta volt a levegő. Ügy mesélték, még a kis városkákat is láthatták a földön. Azután munkába kezdett a légelhárítás, lőtávolon kívül feltűnt néhány Messerschitt, és tüzelni kezdett rájuk. Nem látták, hol kapott találatot az előttük szálló Repülő Erőd. Talán a kormányszerkezetet érte a lövés — észre sem vették, mikor kapta be a legyet. Mindannyian egybehangzóan állítják, hogy nagyon lassan ment végbe, ami ezután történt. Az Erőd lassan feljebb-feljebb emelte orrát, függőlegesen próbált repülni, de nem tudott. Ezután lassan lefelé siklott, akár egy lapjára fekvő hulló falevél, egy ideig még egyensúlyozott, majd alábukott az orra, és zuhanni kezdett a föld felé, orral előre. A kék ég és a fehér felhők festették mögé a hátteret. A Mary Ruth legénysége látta, hogy próbál kimászni az egyik tüzér, sikerült is neki, és kinyílt az ejtőernyője. Azután a toronylövészt látták lepottyanni. A bombakezelő és a navigációs tiszt is előtűnt a gép orrából, majd a fedélzeti lövész követte. A Mary Ruth legénysége üvöltözött: — Ugorj átok ki, pilóták! Nagyon alacsonyan volt már a gép, amikor a toronylövész kiszabadította magát. Azt hitték, hogy a kapitány és a másodpilóta odalett. Túlságosan sokáig vesződhettek a géppel, s az már olyan messze volt, hogy alig látták. Szinte a földön lehetett, amikor végre kilibbent belőle két apró fehér gombolyag — egyik a másik után. Megkönnyebbülten kiáltott fel ekkor a Mary Ruth legénysége. Azután a földhöz csapódott a gép és felrobbant. De ezt már csak a fedélzeti lövész és a toronylövész látta. Tőlük hallották társaik a fülhallgatón. Az 1. számú hangár mellett egy kis földhányás domborodik, kurta, sűrű fű nőtte be. Tizenkét óra tizenöt perckor gyülekezni kezd a földi személyzet, és szurkol a hazatérőknek. Parancsnokuk azt mondja, hogy már kaptak jelzést tőlük, de ez álhírnek bizonyul. Odatelepszik a dombra egy kiskutya. Szürke skót terrier lehetne, ha nem lógna a füle, és nem kunko- rodnék szabálytalanul a farka. Elnyúlik és kinyújtott mancsára fekteti pofaszakállas fejét. Nem hunyja le szemét, füle vadul rángatózik. Itt van már az egész földi
