Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - Dávid Teréz: Karcolatok
Dávid Teréz fälZ'tCOttZ Pesti emberek... Ha nem félnék attól, hogy tévesen értelmezik, inkább úgy jegyezném, hogy ...pesti emberkék! Mert azokról a kisemeberekről szándékozom szólni, akikből a pesti vicclapok évek hosszat megélnek, akik minden körkérdéshez hozzászólnak, világhíre teljében megbuktatták Gali Curcit és mertek külön nézetet nyilvánítani a „Brecht ügyben“. Mindenről van külön véleményük és külön humoruk. Megértik a legnagyobb igazságot és szóvá teszik a legkisebb sérelmeket is, történelmet csinálnak és szalámival kereskednek külföldi fővárosok sétaterein. Akiket minden országban, és minden körülmények között csakis egyféleképpen szokás jellemezni... Pestiek! Ha az idegen elvegyül közéjük valamelyik pesti utcán, joggal gondolhatja, hogy éppen úgy töltik idejüket, mint más országok más emberei. A „dolgozók“ sietnek munkahelyükre, a háziasszonyok bevásárolnak, a „fiatalok“ randevúra járnak és a gyerekek csibészkednek. Pedig dehogy... Pesten a gyerekek filozofálnak, a „dolgozók“ úton-útfélen összekülönböznek jelentéktelen apróságokon, a fiatalok történelmet alakítanak, a háziasszonyok pedig órákhosszat ülnek az „espressokban“ és irányítják a közvéleményt. Világrengető eseményektől, apró pletykákig a napi politika tényezőinek tévedéseitől a divatos színésznő magán életéig, — mindenről informálva vannak és „curriculus vitiosusként“ minden az ő meggyőződésüktől átitatva jut vissza a város vérkeringésébe, a dolgozók, gyerekek, ifjúság közé, akik azután ebből kiindulva ösz- szekülönböznek, filozofálnak, nem mindig az előbb jelzett sorrendben. Úgy tetszik, a budapesti embernek nincs is magánélete. Közügy náluk a túlzsúfolt járműveken az utas tyúkszeme, könyöke és térdekalácsa. Közügy a budai fűszeres világnézete és a „maszek“ kofa hitvallása. A sarki koldustól vadidegen emberek megkérdezik, hogy miért nem dolgozik, és a borvirágos orrú „szakitól“, hogy miből iszik? Közügy a kávéházi „törzsvendég“ aszatala is, ahová az szinte percnyi pontossággal naponta megérkezik, hogy „dupla“ feketéjét elfogyassza és amelyikre nap mint nap előre elkészíti a kedvenc pincér a kedvenc napilapot, hogy azután együtt megtárgyalják a benne foglalt érdekességeket. Talán ezért nem enged a „kávéházi dolgozó“ egy törzsvendég helyére akármilyen „jött- ment“ külföldit letelepedni. Olyanok ők, a pesti pincér és a pesti vendég, mint valami tiokzatos szekta tagjai. — Ez a hely foglalt — mormogja tovasuhanva a „kávéházi dolgozó“, miközben gyorsan az asztalhoz támasztja az üresen álló széket — a „kedves vendég“ üljön máshová! Amennyiben a „kedves vendég“ erre nem hajlandó, ám lássa! Elhelyezkednek körülötte a jogaiból kitúrt törzsvendég szomszédai, barátai, kávéháztársai és „szimpatizánsai“, jó hangos példálózgatásokba kezdenek, mindenféle neveletlen emberekről meg néhai energikus pincérekről..., akik rendre tanították a maguk idejében a tolakodókat. „Kedves vendég“ legyen a székén, aki ezt sokáig bírja. 58J
