Irodalmi Szemle, 1962

1962/6 - Veres János: Versek

Veres János

Balatoni emlék

siófok

Zsibong a strand, mint nagy madárház, parton és vízben zsong az élet, pázsitot, labdát, gumiágyat kemenceforró sugár éget.

Tallér-levelű hallgatag fák a gyönge szélben megremegnek. Tekintet-húzó ezer mágnes: bronzból mintázott női testek.

Hosszúkás, díszes napszemüveg tükrözi Tihany kettős tornyát. Gondolatomat derűs hangok vadrózsás révbe kormányozzák.

Ha éltek nimfák földgolyónkon, hazájuk ez a szép vidék volt; mint megértés, szelídség, hűség, úgy borul ránk a tiszta égbolt.

tihany

Meglátogattam Endre királyt, a múlt lehelt rám vén kövekből. Vitéz Mihály a kalauzom, ki verset írt a méla hegyről.

A híres visszhang rég elernyedt, de él helyette fordítottja: a táj zenéjét, harang dalát a lélek orma visszhangozza.

Sűrű árnyékba hajlik fejem, madár lakja az árnyas lombot; Badacsony üzen, Csobánc, Sümeg, török vészt látott napos dombok. Szekérzaj száll a falu felöl, autózúgás a lenti útról.

Hol hajdan papok imádkoztak, halásznadrágos nimfa dúdol.

hajók füredi búcsú

Habszínű felhők gömbölyödnek a legkékebb éq íve alatt, lent a zúgástól szétrebbennek a láthatatlan kövér halak. Szeljük a zöld víz langyos húsát, amerre nézek, minden ragyog, leányok haja, pohár, korlát s oldalt a futó habtarajok.

Kis vitorlások raja előtt a messzi partsáv kékes háttér, zamatos, tömény levegőben a nap korongja zengő tányér. Első szerelmem íze kísért, volt nyarak színe burkol lángba, s bőrömön marad a sirályhang, mint ölelések puhasága.

ínyemen halhús omlóssága, a szobor-révész jobbján állok, magam is néma szobor vagyok, őriznek lángszirmú virágok.

Az élmény bensőmben világít, mint arany foltok a fasorban, elnyújtott kürtszó — búcsú hangja, köszönöm, fák, hogy gazdag voltam.

A Jókai-ház vén kilincsét kezemben érzem, markomhoz nőtt. Rózsás a víz. S egy pillanatra megálltak fent a fehér felhők.

Búcsút üzenek parkank, háznak, a szívkórházi betegeknek.

A mélygyökerű, hallgatag fák pénz-levelekkel integetnek.

582