Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - Bábi Tibor: Versek
Hogy fonák és barbár érzelem? Barbár, de mondjátok, mit érez a szuperszonikus, lökhajtásos gépek józan, vak személyzete, ha támadásra indul és bombaszőnyegét r ismeretlen városokra szórja, és mondd, mit érzett a merénylő, zsoldos tiszt Hirosima felett... ?! A rádió rekedt parancsot sustorog, s egy kéz talán kesztyűs kéz — a bombaoldó szerkezet fényes gombján matat. Minden oly egyszerű: egy mozdulat, s egy sose látott város volt — nincs, vagy nem is volt talán. Tudjátok-e, milyen gyáva a katona, aki öl, s nem tudja kit — nem fűti harag, se gyűlölet, közönyös parancsra öl, mint a hóhér s henteslegény. Ő be gyáva, gyáva, gyáva...! 3. Amerika, te gazdag, telhetetlen — a szabadság hazája voltál, miért fáj neked ma a meggyötört, kis népek keserves áron szerzett szabadsága...?! Kémeid, flottád, repülőid, zsoldra szorított, kalandor fiaid, a cselszövő dollárt, diplomatáid küldöd szerte a forrongó nagy világba. Öldöklő, szörnyű fegyvereiddel megraktál minden tengerpartot, eldugott szigetet, Amerika, ó — totális útonálló, ki már a kozmosz térségeibe, a csillagokig nyújtod rabló kezedet s a Hold hadászati jelentőségét mérlegeled, kalmárkodó öszötönöd már holdbéli telkek, parcellák, ércek, nyersanyagok árával kalkulál, mégis számításon kívül hagytál valamit, a dolgos egyszerű ember álmait, lelkesedését, másfajta elképzeléseit a jövőnek, munkának, szabadságnak, emberi méltóságnak, így esett, hogy amit lebecsülsz, már föléd kerekedik — szárazföldön, tengereken, a Föld légkörében, a bolygóközi térben hirtelen föléd ágaskodik, s amitől félsz, mert félned kell, a forradalmak lelkes atomtöltete ott robban el a kontinens déli tájain s egy nap majd az északi nagy városok betonnal burkolt, izzó főterén... Hasztalan sugárzód ki a térbe hazugságaid s az elképesztő vádakat. Hasztalan ígérsz tücsköt, bogarat, védelmet, szabadságot. Nekem e maroknyi nép fiának nincs olyan érdekem, amit neked atombombákkal kellene védened. Végülis: szabadság és szabadság kétféle fogalom, akár a tőke és a köztulajdon. Nincs semmim, s íme van két kezem, féktelen, vad vágyaktól mentes ép szívem, jó eszem, s öt érzékemmel a valóság csodálatos ízét és színeit minden nap birtokomba véve könnyen és vidáman lépdelek a kommunizmus álma, terve — jövendő sorsunk elébe. Amerika, te gazdag, telhetetlen, vannak nekem is álmaim, van jövőm, életem, de védelmét a nemzetközi munkásmozgalomra bízom én: hallod, ó hallod, hogy sorakoznak, dübörögnek fegyvertelen és fegyveres hadaink,
