Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - Bábi Tibor: Versek
rakétáink Holdat, eget, bolygókat ostromolnak, versenyre kelnek veled álmaink és államaink: hogy békére kényszerülj — mert csak így lehet megmaradni! 4. Állam, ó álom — munkások álma, hatalma: proletárdiktatúra — úgy bukkansz fel a történelem örvénylő, sötét vizéből, mint tenger mélyéből a tűzokádó vulkánsziget. Lángolsz, mint sötét városok felett a kohók és hámorok vérvörösre festvén az éjszakai eget, a tenger vizét, a Föld kemény kérgeit rengeted, s évszázadok roppanok szét talpad zúzó, szörnyű súlya alatt, torkod mély, dühös kráterében lávaként fortyog, bömböl az osztályharag — bízom, ó bízom a másik, Si az elnyomott, elnémított Amerikában: éljen a nemzetközi munkásmozgalom..! *** Tudom, egy nap minden aggodalmam időszerűtlen lesz akár egy elfelejtett alkalmi költemény — egy nap: a meteorológiai állomások azt jelentik majd — hogy megnyugodtak a mélytengeri kráterek és helyreállt a tektonikus erők egyensúlya — következésképp elsüllyedtek az óceáni vulkánszigetek — a viharok elvonultak, s az elsimult vizek felett hirtelen, váratlan kisütött a Nap. Ez már: a kommunizmus kora lesz. Oly csodálatos dolog a természet s a társadalmi folyamatok dialektikája. Bizalom emberek..! S forogj, ô forogj, Föld, te egyetlen igazi otthonunk a csillagok között, szigorú rend és józan emberi ész a tengelyed..!
