Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - FIGYELŐ - Zsilka László: Valóság és illúzió

surányi .kuruc" népdal olyan eszméket tartal­maz, amilyeneket a szlovák kurucok nem is­mertek. A hiteles szlovák énekekhez viszo­nyítva erősebb bennük a kuruc öntudat is. így a végső következtetése a surányi népda­lokról az, hogy a Surányi vitéz átírt népdal, a többi része és a Surányi mustra egé­sze Matunákék szerzeménye. Helyesen vilá­gít rá — több kutatóval ellentétben, hogy a szerző saját eszméiket átplántálták a kuruc- korba. Lényegében ez a szempont képezi bizo- •nyítása és érvelése alapját. Csanda külön tanulmányban tárja elénk egy a XVIII. századi nyomtatványból fennmaradt labanc szellemű szlovák költemény jelentőségét. A Žalostná piseň o Krajine uhorskej (Panaszos ének Ma­gyarországról) c. költeményről kimutatja, hogy sok motívuma a Thököly-kódexben található magyar versekkel. Az ismeretlen eredetű szlo­vák ének keletkezését így a XVII. százafba helyezi. Ez a szlovák költemény szinte egye­dülálló — állapítja meg Csanda Sándor — jezsuita szellemű és Habsburg-párti verset ismerünk többet is, de ilyen erős magyaror­szági (uhor) patriotizmus egyben sincs. Az ének a szlovák népköltészet néhány alkotásá­val egyeztethető: több olyan szlovák népdal létezik, amelyeknek bizonyos része megegyezik a labanc vers egy-egy részletével. Az arany­alma rothadt csutkájáról szóló hasonlat azon­ban csak az Érsekújvárott lejegyzett Rákóczi- siratóban fordul elő. Közismert, hogy ez a sirató a legszebb szlovák nyelvű kuruc népdal, pedig lényegében labanc versre vezethető vissza. Csanda Bartók Béla szlovák népdalgyűjte­ményének epikus szövegei c. tanulmányában Bartók Béla, a Szlovák Tudományos Akadémia által kiadott népdalgyűjtésének szövegét veszi vizsgálat alá. Főképpen az egyes szövegek eredetének kérdése áll elemzésének középpont­jában. A könyvben több változatban meglevő közismert szlovák népballadával kapcsolatban pl. megállapítja, hogy a ballada a Béla király­ról és Branko lányáról szóló XVI. századi magyar széphistória történetét tartalmazza. Észreveszi a szövegek gyakori hármas egye­zését (délszláv-magyar-szlovák) is. A Kádár Kata c. népballada eredetét visszavezeti egé­szen Telamon históriájáig s úgy véli, hogy a témának egy változata Boccaccio Dekameron- jában is meglelhető. így arra következtet, hogy a szlovák és magyar népballadák közös forrása az egykori olasz novellairodalom és a régi terjedelmes epikus énekek, melyekből úgy keletkezett a népdal-változat, hogy a leg­szebb motívumokat balladaszerűen kiszakítot­ták. B Csanda Sándor könyvének második részében csehszlovákiai magyar irodalmi kérdésekkel foglalkozik. „Sellyéi József élete és művei“ és „Az Üt küzdelme a csehszlovákiai magyar iro­dalomért“ c. tanulmányának jelentőségét már címük sejteti. A szerző Sellyéi Józsefről szóló tanulmányában szinte monográfiára jellemző alapossággal és pontossággal tárgyalja a két világháború közötti csehszlovákiai magyar iro­dalom egyik legkiválóbb írójának életét és munkásságát. Ismerteti azokat a társadalmi körülményeket is, melyek Sellyéit íróvá érlel­ték. Vázolja azt is, hogyan karolta fel a már fiatal korától írásra hajlamot érző huszonegy éves parasztfiút a romániai Korunk nagymű­veltségű főszerkesztője, Gaál Gábor, akinek hibájául csupán az róható fel, hogy az írót elszigetelte Móricz Zsigmond Nyugatjától. Ké­sőbb a sarlósok is felfedezték és Morvay Gyulával együtt a csehszlovákiai magyar pa­rasztvalóság leghitelesebb ábrázolójának tar­tották. A szerző Sellyéi politikai állásfoglalá­séra is rátér, majd részletesen kifejti halálának körülményeit. Csandának Az Üt c. kultúrpolitikai folyóirat­ról szóló tanulmánya lényegében adalék az egyetemes magyar szocialista és kommunista irodalom hagyományainak felkutatásához, s több értékes megállapítást tartalmaz. „Az Üt anyagának vizsgálata számos tapasztalattal szolgál az egyetemes magyar irodalom szá­mára is: a két világháború között csupán Csehszlovákiában élt polgári demokratikus tár­sadalmi rendszerben magyar kisebbség, s a kisebbségi magyar szocialista irodalom itt egy legális kommunista párt hatása alatt fejlődött ki“ — írja Csanda Sándor. Ilyen körülmények között indult meg 1931-ben Az Üt, amelynek szerkesztését a párt Fábry Zoltánra bízta. A szerző Fábry Zoltánnak a folyóiratban vég­zett munkásságának külön fejezetet szentel, majd Az Üt és a sarlósok közti kapcsolattal foglalkozik. Balogh Edgárnak, a sarlósok ve­zéregyéniségének szerepét Az Ütban szintén részletesebben méltatja. Kimutatja Az Ütnak a cseh Tvorbával és a szlovák Dav-val folyta­tott együttműködését, valamint a folyóiratnak a csehszlovákiai magyar kulturális életre gya­korolt hatását és nemzetközi kapcsolatait. Az Ütról és a Sellyéiről szóló Csanda-tanul- mányok szinte olvastatják magukat, és tudo­mányos értékükön kívül lebilincselő olvasmá­nyok is. A Megalkuvás nélkül c. írásáról már ugyanezt nem mondhatjuk el, mert az 1954- ben azonos címmel kiadott antológiáról írt észrevételeit és még az előző irodalmi kor­szakra jellemző merev, sematikus válogatást bíráló megjegyzéseit inkább kritikának, mint tanulmánynak fogjuk fel. Éppen ezért nem illik bele a kötetbe, s helyesebb lett volna helyette Forbáth Imréről a Hétben kiadott írását közölni. Végezetül: a Valóság és illúzió c. kötet tanulmányai a szerzó sok éves kutatásainak eredményeit ölelik fel és a szakirodalom újabb gazdagodását jelentik. Örvendetes, hogy a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó vállalko­zott az irodalomtörténeti tanulmányok kiadá­sára. Ezért remélhetjük, hogy a jövőben gyak­rabban is sor kerül majd magyar nyelvű irodalmi tanulmányok megjelentetésére, mert jelenlegi viszonyaink között már erre is szük­ség van. Zsilka Tibor 548

Next

/
Oldalképek
Tartalom