Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Zala József: Két vers
Zala József Vallomás Nem az érdek, s nem a kényszer vitt feléd, vándor voltam, ki cipeli mindenét. Csordulásig telt szívem volt vagyonom, bandukoltam pusztaságon, vadonon. Hány ott-vetett, száz próbát állt énekes, csak azt kértem, hogy fogadj be és szeress. Nem ígértem bőség torát teneked, kérges kezem fogta át a kezedet, és azóta együtt járunk te meg én, gondok lápján, öröm ösvény peremén. Térdet, fejet nem hajtunk a sors előtt; csókod ád a küzdelemhez új erőt. Csak egyszer élünk! — Jelmondat lehet, de a vágy-hajsza, buja élvezet nem életcél, az ösztön nem motor, veszett a nap, mely csak kéjbe sodor. Vágyaim ugyan hús-vérből valók, de engem tettre ösztönöz a csók! Ember vagyok, érző és alkotó, ki felfogom: mi rossz, mi a jó, naponta győzök önmagam felett, és felmérem a végzett tetteket. Az akarat, szorgalom, értelem, mind-mind hűséges szövetségem, nyers, talmi ösztönt velem irtanak, sorsom fölé nőni tanítanak. Csak egyszer élünk — és felelni kell, hogy ezalatt mit végeztünk, mivel vittük előbbre a közös ügyet, burjánt téptünk, vagy sarjadó rügyet;' vetettünk-e, hogy legyen aratás, fát gondoztunk-e, bár tudtuk, hogy más szedi gyümölcsét? — Ez a felelet: egyszer élnünk így kell, s csak így lehet! Kiss L. metszete Csak agyszer élünk
