Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - Veres János: Két vers

Veres János

Feltámasztó csillag

(Részletek)

A vonatkerék, a fülke ülése, a sín a kerekek alatt, a ködpókhálós vézna fa, , mely a mozdony elé szalad, nem tudják, mit visznek tőlem, a fülke könnyes ablaka nem tudja, mit sirat.

Nem tudják, ki ellen szövetkeztek, mily gyűlölt ellenségei lettek egy szívnek, melyre jégcsapokká szilárdult vissza a lecsöpögő szomorúság.

Tejsürü köddé állt össze a föld összes magányos lelke, s körémzuhant a fehér gomolygás, hogy szívem is köddé ölelje.

Holtak bőrszíne vegyült a ködbe, — a sistergő gőz se sajnált, az utolsó pillanatokban beszőtte ideges ág-bogokkal az ablakban mosolygó arcát.

Dícsértessék a mosolygó arc, mely feltámasztó csillagom volt, mely anyja legszebb csókját hordja, s amit az ég még hozzágondolt.

Dícsértessél, te felemelt kéz, te galambszárny, mely talán végre segíteni fogsz bús vágyamnak, hogy ne sorvassza hideg árnyék, s a futó fényt még utolérje.

Dícsértessél, bűvös mese-flóta, bús kertem későn nyílt virága, életem telkembe-fonódott Pásztorát-szimfóniája.

Elszakadsz tőlem, visz a vonat, ki áll elébe ? állj meg, mozdony!

A börtönébe visszatért rab zacskót ragaszt, vagy kosarat fon, hogy ne lássa a sötét rácsot; de miként tegyem én könnyebbé a reámszakadt szabadságot?

Morran a magány, szőre serked, növeszti kinőtt tépőfogát, ugrásra feszül, úgy mint régen, s jaj, te egy fülke szögletében viszed szépséged morfiumát.

■

Széthullt az éj üvege, sóhajtva, pirulva, szagosodra, kinyílt a hajnal.

Liliom-csokor a lovak-fújta pára,

a Nap felhő-hínárból kelő aranyhal.

Citerák pengnek,

kürtök riognak,

kakastaréjok

forognak, ragyognak;

homályos szoba

ölelő ágyán

alszik egy széplány,

mosoly a száján,

szorítja, fogja

a fehér párnát,

párnával együtt

visszanyert, elért

szükebb hazáját.

Hazajött, — mondja a jégvirág; hazajött, — súgja a szilvafa-ág, s virágzásra gondol, hazajött, — pirulja a kifli, s szeretne karcsúságot lopni a fogyó Holdtól.

Ha megszólal,

szénagyűjtő nógrádi leányok kórusa dalol, ha nevet,

csengős szánok közelednek a hóban valahol...