Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - DISPUTA - Konrád József: A modern színjátszás problémái
megérik. Én bízom Cselényiben. Am kevésbé bízom formai kísérletezésének helyességében. Az ő esetében is applikálhatjuk azt, amit Tóth Elemérrel kapcsolatban mondtunk az írásjelek elhagyásáról. E versekben nincs funkciója. Mondanivalója és az elmondás módja világos. A vesszőelhagyás nem vezet valami különösebb esztétikai élményhez. Fűzöld ruhában jár Tőzsér Árpád, akár táltos a hámban: katona. A katonát valamikor szerettük hősi pózba állítani, olyan valakinek írni és ábrázolni, aki és amilyen sose volt. Versében egykor nem kívánatos hangulatokat rögzít s épp ezek ellentmondása képpen jut el a végső konklúzióhoz: Akár így, akár úgy forgatom fölvarrom tündöklő csillagom, mindig azt ütik, ki menekül, az erősnek béke hegedül. íme, a legtisztább, legegyértelműbb pozitív állásfoglalás, mely végre nem sematikus póz, de ellentmondásos lírai folyamat logikus következménye. Ez a költészet — a szocialista költészet. Végére értünk kísérletünknek — meglestük az irodalomalkotó ösztönös folyamat egy mozzanatát, s levonhatjuk a tanulságot is, bár az elemzett anyag elégtelen ahhoz, hogy álta^ lános érvényű és minden tekintetben helytálló következtetésekre adjon alapot. Ám egy bizonyos: egy intellektuálisabb és elmélyültebb költészet van születőben, bár ennek a folyamatnak sok az árnyoldala és fogyatékossága. A közösségi érzések helyére szembeszökő individualizmus tolakodik; ennek megvan az a szükségszerű velejárója, hogy a költészetet a tudat mélyebb rétegeinek feltárására kényszeríti. Az intellektuális és érzelmi elmélyülés egyúttal modernebb formákat keres, s ez jó és egészséges tünet, eltekintve a szélsőségektől, és a kezdetlegességektől. Egy-két kivételtől eltekintve szembeszökő a világnézeti megalapozottság hiánya; az énproblematika nem találja meg másik pólusát: a közösséget. Holott, véleményem szerint, nem az a fontos, mi történik, mi megy végbe az elszigetelt költői alany tudatában, hanem az, egyensúlyban van-e költői én és a társadalom, s ha ez az egyensúly megbomlott — mert bizonyos pontokon szükségszerűen megbomlik — van-e a költőnek ereje ezt az egyensúlyt helyre billenteni, s tudja-e a módját? Ennek az egyensúlytornának mozgató ereje pedig a szocialista ideálok megvalósításáért küzdő aktivitás kell, legyen, s épp ezt hiányolom, idősebbeknél, fiataloknál egyaránt. Tisztelet a kivételnek! I Konrád József | a modern színjátszás problémái Szeptember 6-án évadértékelő konferencia zajlott le a Magyar Területi Színházban Az összejövetel résztvevői (A színház tagjai, vezetősége, valamint a meghívott vendégek) kimerítően vitatták a dramaturgia, a rendezés s az együttes további fejlődésének útját. A vita egész anyagát nem áll módunkban közölni, csupán Konrád József felfigyeltető hozzászólását ismertetjük olvasóinkkal, mely némileg áttekintést nyújt a Színház jelenlegi helyzetéről és problémáiról. Az utóbbi időben leginkább a modern színjátszás problémái foglalkoztatnak bennünket. A jelenséget még akkor is pozitívnak kell tekinteni, ha a téma körüli vitákat sok esetben bizonyos fogalomzavar jellemzi és nincsenek megfelelő szinten. Gyakori sajátossága ezeknek a vitáknak az is, hogy az argumentáló felek, nem annyira a másik fél véleményére és tapasztalataira kíváncsiak, hanem néhány folyóiratból, innen-onnan összeszedett közhely hangoztatásával, mintegy a maguk jártasságát a dolgokban igyekeznek igazolni. Akármilyen 526 szinten is folynak egyelőre ezek a diskurzusok, a lényeg az, hogy folynak és ami a leglényegesebb eredményük is mutatkozik egy-egy fejlettebb ízlést jelző észrevételben, egy- egy modernebb hangvételű alakításban. A jövőben megkíséreljük, hogy a modern színház körüli viták kiterjedtebbek, tartalmukban ní- vősabbak legyenek, mert azt hiszem mindenki előtt világos, hogy a jó színház fogalma, ma már szervesen összeforrott a modern színház fogalmával. De mi is az a modern színház? Szerepel-e
