Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig

gyöngysorban, melltűben vagy karkötőben az emberi akarat, az emberi tehetség és a munka méltósága egyesül. És ez nem tehet különbséget ember és ember között. A cseh ötvös-mester, a német üvegcsi­szoló munkája (esetleg megfordítva) egy­ségesen teszi ki a művészetet. És a mű­vészet nem ismer nemzeti különbözőséget. (Legfeljebb nemzeti sajátosságot.) És hogy ez igy igaz és így helyes, és hogy ennek tudatára ébredtek Jablonecben is, annak egyik jóleső bizonyítéka, hogy talán éppen azon a helyen, ahol valamikor Hitlerék könyvmáglyái lobogtak ... most egy nyári éjszakán felcsendül a magyar dal. Kodály, Bihari, Lendvai, Bárdos ... Ülök a nézőtéren. Köröttem jabloneciek. Sok közöttük a tizenöt-húsz, negyven év­vel ezelőtt odavetődött magyar. Találgat­ják, lesz-e cigánymuzsika és lesz-e vajon csárdás ? Dráffi Mátyás konferál. Majd felcsendül a köszöntő. „A hazát, pártot és békét üd­vözlő kőrusmű ...“ És szomszédaim sze­méből kicsordul a könny, legdrágább gyön­gye a világnak, mely odaperdül Jablonec dísze, büszkesége... a jabloneci bizsu­gyöngyszemek közé, a homokba. A Köszöntő után jön a többi. „Békesség- óhajtás“, „Cseh polka“, „Szabadság him­nusza“, „Rezgős csárdás“, „Szlovák nép­dalok“, „Mienk a holnap“ ... soha ennél gondosabban összeválogatott műsort. Mind­ez arról tanúskodik, hogy a vendégszerep­lésre odakerült CSISZ Központi Bizottsága Magyar Ének- és Táncegyüttesének veze­tősége széles látókörű és „békességhajtó“ szakemberekből áll. Szünetben elbeszélgettem Kvocsák Jó­zseffel, aki egyben rendező és koreográfus is. — Mondjon valamit... Miről ? — kér­dezi tőlem. — Valamit a kirándulásról. Valami kedves élményt... — — Az egész utazás az. Kedves élményt Találkozásaink, szülőföldjüktől elszakadt magyarokkal, szlovákokkal, megismerke­désünk a rólunk eddig soha hirt nem hal­lott cseh közönséggel... Nem mondom, többen is lehettek volna egy-egy előadá­son... (a szervezés hibája, hogy kevesen voltak, de aki eljött, az szívével, leikével velünk volt. Ezt én is igazolom. Mikor elbúcsúztam a csoporttól, Kvocsák felkért engem, mond­jak útravalóul pár hazai szót. Valami ilyes­félét hebegtem... — „Soha sem jelentett még nekem ma­gyar muzsika, magyar dal annyit, mint ezen az éjszakán, ezek között a hegyek között. A műsort is láttam már vagy há­romszor, de igazában csak ma értettem meg. A „Feketekői kastély“, „Hősök em­lékműve“, a „Rezgős csárdás“ motívumai, a „Vasvári verbunkos“ ütemei ezek között a hegyek között, ebben a városban kü­lönös jelentőséget nyernek. Ilyesféléket mondtam. Mit is mondhat­tam volna mást? De ennél még sokkal többet éreztem, amit nem tudtam szavak­kal kifejezni. A világ nagy. Repülők jönnek, vonatok mennek külföldre, tengerpartokra, idegen világba ... Én határainkon belül utazgat­tam és felfedeztem, hogy még igen sok látnivaló akad minálunk is ... 517

Next

/
Oldalképek
Tartalom