Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig
azt, aki általa szolgálta meg az élethez való jogát. Ezután beléptem a „nyomdába“, ahol ötszáz kilogramm festéket kevernek össze naponta és a törökmintás kasmírsálakat, kendőket, méterárut festik, illetve nyomtatják. — No — gondoltam — most végre megtudom, mitől olyan drága egy kasmírkendő? Megtudtam. Nem drága az bizony, sőt nagyon is olcsó, mert minden egyes mintát komoly textilmérnökök terveznek. Egy-egy ábra formába faragása, öntése tizenhét- tizennyolcezer koronába is belekerül, és hat hónapig tart az előállítása. Végül is minden sálat annyiszor nyomtatnak, ahány féle szín kerül reá. Nincs bizony ez eléggé megfizetve, barátaim ... A tanulmányúttal is úgy van az ember, mint sok más szenvedéllyel a világon. Ha elkezdi, nem tudja abbahagyni. Én sem tudtam abbahagyni, eljutottam tehát a „Silka I“-be is. A „Silka I.“ selyemszövő gyár és többek között abban különbözik a Textilánától, hogy egy teremben 320 gép is zakatol egyszerre és egy-egy munkásnő tizennyolc gép felett is uralkodik. Minden géphengerre ezerhatszáz méter selyem tekerődik és minden orsó nyolcezer fordulatot perdül percenként. Egy centiméternyi selyemanyaghoz ötvenkétszer lendül a vetélő és 11290 hajszálvékony selyemszálat fűznek egyszerre a gépbe, ami tízórányi munka hatkoronás átlagos órabérrel. Továbbá abban is különbözik a Silka a Textilánától, hogy amatőr táncdalénekesnő helyett valóságos aktív irodalmárral találkoztam az egyik íróasztalnál. Ludvik Streda volt, az üzem technikai vezetője, a Plameň munkatársa, két megjelent könyv szerzője. (Na zemi žijí lidé — a Földön emberek élnek. Už to v nás zűstane — Az már bennünk marad.) Ebben a gyárban tudtam meg viszont, hogy tanulmányutamat tulajdonképpen a bratislavai Dimitrovkában kellett volna elkezdenem, mert onnan szállítják a selyem- szövéshez szükséges fonalakat Liberecbe. Hiába! Saját hazájában senki sem lehet próféta! Még a Dimitrovka sem. De ha hazakerülök, eme mulasztásomat sürgősen pótolom. Búcsúzás előtt elbeszélgettem Ne- jedlová asszonnyal, aki a gyárban vezetőmül szegődött, hogy a sok gép után végre egy munkásnőről is írjak. Olyan munkásról, aki huszonegy éve dolgozik ugyanabban az üzemben és szorgalmával, szaktudásával az érdemes munkásnő címét is elnyerte. Ezenkívül az üzemi bizottság helyettes elnöke, a pártvezetőség állandó tagja. Tagja a Kerületi Nőbizottságnak, a Járási Szakszervezeti Bizottságnak, vezetője a szocialista brigádnak és így tovább. Ezek után tehát csak egyetlen kérdésnek maradt helye — Ki varr ja fel a leszakadt gombokat a férje ingére? Elmosolyodik, — hát én! — feleli és el kell hinnem, mert Nejedlová asszony olyan egyszerű, mint a tisztesség és olyan őszinte, mint egy nyitott könyv. Elkértem a receptet. Miként csinálja? — No, mosolyog — azért a férjem is segít. Ő takarít, együtt mosunk, a fiam jár bevásárolni. Tizenöt éves. — Voltak-e már nehéz problémái a gyárban? — Amikor a selyemgyártásról áttértünk a műanyaggyártásra, előadódtak némi nehézségek a termelésben. Rosszul esett felmondanom munkatársaim egy részének. — Legnagyobb élménye? — Borzalmas. A házunk előtt akasztottak fel a nácik egy grafológusnőt a fiával együtt, aki Hitler bukását „megjósolta“. — Szórakozás? — Komoly hegymászó vagyok. — Reggel hány órakor kel? — Fél négykor. Ezekután mit tehettem egyebet, őszinte tisztelettel megszorítottam a kezét. Nem búcsúzhattam Liberectől, amíg meg nem hallgattam Rosemariet a „Nica“ kávéházban. Ott állt egy emelvényen citromsárga ruhában és mindent elkövetett, hogy túlharsogja a zenekart. Nem volt sokkal könnyebb helyzete, mint a gyárban, ahol „csak“ kétszáz gép zúgott egyszerre. Annál is inkább, mert ott legalább érzékelni lehetett valamennyire a muzsikát, míg itt csak ritmus volt, vad, őrjítő, dobhártyaszaggató ritmus. — Csa-csa-csa... Csa .. csa ... csa! Mikor megpillantott, felvillant a szeme, hogy valami szirupízű slágerbe kezdjen, aminek a szövegét nem értem, de ha érteném is, hamar elfelejtem. A közönségnek meg úgyis mindegy, megdühödt ugrándo- zással reagál erre is, úgy mondják, ez a legmodernebb tánc. 515
