Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - Ginzery Árpád: Versek

Ginzery Arpád

amíg akarom

Örülni tudok, ha süt a Nap,

örülök, ha derengő rózsalázban búcsúzik.

Csillogó pötty-tánc körülöttem minden,

míg a napkorong mosolyában élet úszik,

s akkor is, ha álmokba lobban utolsó fénye.

Elmémbe csalhatom a végtelent:

kis adagokban, akár a sót.

Burjánzó hajnali kedvvel szívom magamba, mint hűsítő italt, a reggelt.

Elfogy a harmat a naptüzben, elfogy az én italom is.

De míg tart belőle, dalos a hangom.

Az árnyékban önmagámra lelek.

Azok is színek.

Bennük rejlik a szekfüfehér, az éjszín, mélységek, magaslatok egyaránt.

Bennük gubózik a folyondár szerű rejtély. Szálakra bukkanok tűzkorongok útján, bebocsátom a rezgő csendbe és várok. Szalad a fonál, nem ér feneket, de távokat mér pontosan.

Most megint mélyebbre hatolt.

Virgoncán kap hajamba a szél.

Rohanok újra ösvény-utakon.

Belep a por s mégis tiszta testtel vetem magam a hajnalok vizébe, minden hajnalon, amit megérek.

Itt vagyok a tavaszi rügyek között, s ha kell, itt leszek sokáig, tálán örökre — amíg akarom.

megtehetem

Megelőzte álmaim sokezer valóság.

Tálán nincs helyén az ilyen hódolat.

Bódulat szökik belém észrevétlenül keringve.

Elért pillanatok szárnyán már új álmoknak üzenek csatát. Míg leküzdöm a csendet, dallamra bírom,

szebb muzsika szállong körülöttem. Eggyé kell lennem a szirttel. melyen most állok.

Tekintetem hasonlítson a vörhenyes égboltozatra.

Legyek mindent váró, meg nem alkuvó s mégis álmodó.

Szavakba szőni a fényjátékot, kacajba lopni a zizzenő lombok ősrégi titkait .

— ezt akarom.

Megtehetem-e reszkető vérben fogamzó gondolatok mezején?

Énemnek talányát egekig bocsátva, dühöngő csillagorkánok táboraiba sandítva?

Ha álmaim nem szállnak túl messze s visszatértünk a valóba, még hatalmamban van.

Megtehetem.

478