Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
valósítja, ahogy az a világban még nem nyilvánult meg ... szabadságra alapítva és mindazok egyenlőségére, akik emberi arcot viselnek“. Fichte sugallata és a Herrenvolk valósága összehozhatatlan! A világháborúk végzetesen térítették el a „világnépet“ igaz valójától: a „Vernichtungslagerek“ hullái „emberi arcot viseltek“'. Friedrich Meinecke 1914 bódulatában, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes módon beszélt a világnépről (Neue Rundschau, 1914, 627): „A német nép nem akar hódító nép lenni, de világnép... Mi (ha győzünk) hatalmunkkal a német világnépet akarjuk megvalósítani". Világnép, melynek hangsúlya a hatalomra esik! De két világháború józanító főbekólintása után Meinecke már elveti a világhatalmi illúziót (Die deutsche Katast- r ophe. Wiesbaden, 1949. 160.): „A világhatalom számunkra hamis idelának bizonyult“. Hamis ideál, mely azonban változatlanul a hatalmi németség egyetlen célkitűzése maradt. H. St. Chamberlain bujtogató Sugallmazását nem leh et olyan könnyen feledni: „A német nyelvet a világra kényszeríteni, hogy így aztán az, aki nem tud németül, úgyszólván pária legyen". A pax germanica — a második világháború bizonyítja — a páriák békéjét biztosítja! A Berner Tagblatt 1938-ban Németországból a következő levelet kapta: „Neked és nagyszerű társaidnak az 1939-es svájci bevonulásunkkor kitekerjük a nyakát... Mindnyájatokat munkára fogunk — mint a világ csendőrei majd megmutatjuk nektek, hogy ez mit jelent“. A pax germanica a páriákra felügyelő világcsendőrt jelenti. Ellentéte mindannak, amitől Lessing Spartacus-töredékében óvta honfitársait: „Szégyen minden olyan szabadság, mely azt követeli, hogy emberek rabszolgákká váljanak.“ Fejtegetéseink kiinduló tétele az volt, hogy a német militarizmus nem lehet szövetséges. Képtelen rá. Annyira csak önmagáért való, annyira csak önmagát látja és valósítja, hogy mellette nincs helye senki és semmi másnak. Ha Európát mond, ha európai közösségről beszél, akkor Európának németté alakítását érti alatta. Alfred Baemler (Politik und Erzirhung. Berlin, 1937. 51) a sorok között ilyen értelemben veti fel az alapkérdést: „A német szellemnek önmagára való koncentrálása, tehát az a folyamat, mely ma megy végbe, Európa felbomlását jelenti-e, vagy pedig inkább az európai történelem új korszakát?“ A német önkoncentrálás: a tekintetnélküliség és kizárólagosság. Az önmagára koncentrált németség dinamikája valójában csak Európa új korszakát jelentheti: Német-Európát! Baeumler szerint lényegében most valami hasonló történik, mint ami egyszer már megvolt: „Az univerzális császárság koronázó palástja az északi német valóságot borította be. Nagy Ottó után egy negyedévezreden át a német király volt a Nyugat ura“. A középkori német jogigény az ismétlési kényszer állandó kísértője. A második, a bismarcki Birodalom jelentéktelen provincializmus az elsőhöz és a Harmadik Birodalomhoz képest. Az első csak Európa ura akart lenni, de a Harmadik — az „Ezeréves“ — a világé! És ezt a küldetést csak a legteljesebb önmagárautaltság szellemében és önzésében lehet és szabad megoldani. Baeumler kategórikusan jelenti ki: „A germán népek csak a maguk teremtette rendben tudnak élni és lélegezni“. A bécsi „szociológus" Spann ugyanezt mondja: „Mi németek, kell hogy kívánjuk a háborút, már csak azért is, hogy megmutassuk, hogy annak minden terhe a mi váltunkon fog nyugodni, mi egyedül kell, hogy megharcoljuk mindazon erőnkkel, melyet a germán uralmi faj (Herscherrasse) évezredeken át kifejlesztett". A szövetségesek itt az ideig-óráig megtűrt és felhasználható segédcsapatok, segédtételek, melyek csak aláhúzzák a lényeget: a német militarizmus csak az önmaga koncentráltságában erős és intakt átütő erő, úgy ahogy azt a „Soldat im Volk“ írja 1958-as januári számában: „Ezért sürgősen szükséges, hogy a német katona végre újból önmagára eszméljen. Csak ha úgy viselkedik, mintha egyesegyedül neki kéne a világszabadságot megvédeni, lehet elég erős". A világszabadság, a világbéke német monopólium lett: pax germanica! „Egy béke... a győztes kard békéje", magyarázta Hitler, aki e „béke“ érdekében még humanizmusról, melyről kijelentette, hogy az „a butaság és gyávaság keveréke“ és pacifizmusról is hajlandó beszélni: „A pacifista-humanista ideál egészen jó dolog, ha a legmagasabbrendü emberiség előbb meghódítja magának a világot, és ennek egyedüli urává teszi önmagát. Háborút kell viselni, hogy a pacifizmusba érjünk“. A pax germanica: háború a békéért! Ne mondja senki, hogy Hitler a német történelem extrém jelensége! Hitler nem kivétel. Csak meztelen és mindent láttató nyíltsága mindannak, amit német világuralmi jogigénynek nevezünk. Hitler a pax germanica exhibicionistája! Totális háborús beállítottsága mást nem is eredményezhet. A német fasizmus a német hitlerizmus: a minden béke nélkül való! Hitler békejogát, békenihilizmusát még Ernst Jünger is elvitatja: „Hitler nem láthatta, amit még saját országában is olyan sokan felismertek: hogy ő maga volt az akadály. A béke nem tudott hozzá jönni, mert béke nem volt benne" (Bor- discher Knoten). A pax Germanica-ban békének nincsen semmi nyoma. A pax germanica: a vae victis békéje! 1916 nyarán a „Baseler Nachrichten" a hadban álló felek prominenseihez körkérdést intézett: „Kívánatosnak tartja-e a béketárgyalásokat?" Von Stengel báró, a volt hágai német békedelegátus így felelt: „Nem, mert azok teljesen feleslegesek: a végleges és döntő győzelem úgyis a németeké lesz. Ezáltal oly helyzetbe kerülnek, hogy az egész emberiség igaz békéjét ők adhatják és biztosíthatják. A háború eddigi menete minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Gondviselés minket szemelt ki arra, nemcsak mert az ehhez szükséges hatalommal és erővel, de mert minden 475
