Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Csukás István: Ady Endre a szlovák irodalomban

Tanácsköztársaság emigránsainak, akik közül nem egy (pl. Antal Sándor, Ignotus) Ady kor­társa és barátja volt, s Ady szellemét nálunk is szívvel-lélekkel propagálta. Csupán példa­ként említjük meg, hogy Ady költészete jelen­tette az ösztönző erőt a haladó polgári és szocialista magyar ifjúsági értelmiségi mozgal­mak létrejöttében, és a szlovákiai szocialista publicisztika és kritika kiváló képviselőjének, Fábry Zoltánnak szintén Ady jelentette a leg­nagyobb, egész életére kiható élményt. (A szlovák nyelvű anyag alapján Csukás meg­említ ugyan néhány közösen rendezett szlo­vák-magyar akciót Ady költészetének propa­gálására, de kutatási területét a magyar nyel­vű szlovákiai anyagra nem terjeszti ki.) A harmincas években jelentek meg az első szlovák és cseh nyelvű Ady-kötetek, s velük Ady csehszlovákiai kultusza újabb állomáshoz érkezett. A felszabadulás előtti években, a fasizmus térhódítása idején azonban Ady cseh­szlovákiai hívei az éles soviniszta támadások pergőtűzébe kerültek, s a Gardista c. lapban még Šaňo Mach belügyminiszter is fellépett ellenük, destruktív jelenségnek bélyegezve Adyt, „akit a zsidó reklám valótlan módon felnagyított“ (80. 1.) Dicséretére válik néhány szlovák költőnek — annak ellenére, hogy a szocialista szemléletig nem jutottak el — hogy a polgári humanizmus álláspontjáról Ady köl­tészetének védelmében a fasiszta belügymi­niszterrel is szembeszállt. A felszabadulás, főként 1948 februárja után új, a régebbi nacionalista ellentétek helyett a pozitív összefogásra építő fejezet kezdődik a csehszlovák-magyar művelődési kapcsolatok történetében, s ezután érte el csúcspontját Ady költészetének szlovákiai népszerűsítése is, elsősorban Ján Smrek kiváló tolmácsolásában. Csukás István tanulmányának úttörő érdeme, hogy szinte a teljes szlovák nyelvű anyag ösz- szegyűjtése alapján értékeli Ady költészetének szlovák tolmácsolását és hatását, s számos gondolatébresztő problémát vet fel a műfor­dítás és a kulturális kapcsolatok területén. Ideológiai tisztánlátása és filológiai felké­szültsége nyilvánvalóvá teszi, hogy műve csehszlovák és magyar részről egyaránt figyel­met érdemel mind a szakemberek, mind a né­peink kölcsönös barátságát is szívükön viselő olvasók részéről. Csukás tanulmányának meg­jelenése a magyar-szlovák kapcsolatok tudo­mányos, marxista-leninista szellemű kutatásá­nak fontos eseménye. A magunk részéről né­hány észrevétellel és kérdésfelvetéssel szeret­nénk a további kutatást a Csukástól is kép­viselt irányban elmélyíteni. Az első szembeszökő hiányosság néhány szlovák író megítélésében mutatkozik, ami főként a tanulmány egyes részleteinek ellent­mondó — nyilvánvalóan utólag beiktatott — előszóból tűnik fel. Mivel a költői műfordítás nem egyszerű tolmácsolás, a szlovák Ady-for- dítások megértéséhez is hozzátartozik a mű­fordítók bemutatása és értékelése. Csak a for­dítók politikai és művészi értékelése után érthetjük meg, mit és hogyan fordítottak Ady költészetéből, s a magyarországi olvasónak bizonyára szüksége volna általános értékelésre a gyakrabban idézett szlovák lapokról is. A szerző rövid megjegyzések és utalások formá­jában néha figyelembe is veszi ezt a szem­pontot, de máskor — különösen Emil B. Lukáč esetében — értékelései ellentmondóak vagy nem kielégítőek. Csukás nemcsak irodalomtörténeti módon mutatja be Ady szlovák útját, hanem alapos részletességgel az egyes műfordításokat elem­zi is, s igazat kell neki adnunk, amikor arra a megállapításra jut, hogy Ady költészetének tolmácsolásában Ján Smrek érte el a legkivá­lóbb művészi teljesítményt. A műfordítások vizsgálata azonban néhol kissé tanáros, hiba­kereső jellegű, s egy-két esetben inkább a fordítónak adnánk igazat. (A szerző tévesen mondja pl. hogy Lukáč fordításában a „Zlato zvoní“ kifejezés jelentése: az arany harangoz, mert ez kétségkívül azt jelenti, hogy „az arany cseng“ (74. 1.) s nem szerencsés a műfordí­tókkal szemben Hvozdik szótárára hivatkozni, mert bármelyikük alaposabban ismerte a szlo­vák irodalmi nyelvet, mint Hvozdik. Csukás gondos nyelvi-stilisztikai egybeveté­sei azonban így is felhívják a figyelmet egy rendkívül fontos problémára. Hogyan kell a magyar költeményt helyesen átültetni szlovák vagy általában szláv nyelvre? Köztudomású, hogy Ady verseinek fordítása erősen próbára teszi a legjobb műfordítót is, s különböző for­dítók tolmácsolásai eltérnek egymástól. A szlo­vák átültetések számára Csukás sem adhat általánosan érvényes receptet, de a kérdés megfejtése benn rejlik összehasonlításaiban: a műfordítások színvonala a szlovák költői stílus fejlődésével együtt emelkedő színvona­lat mutat; a fordítás sikere a műfordító te­hetségétől, az eredeti szöveg tanulmányozásá­nak alaposságától, a tartalom és forma visz- szaadásának dialektikus összehangolásától stb. függ. Nemcsak Csukás tanulmányára, hanem a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatokkal fog­lalkozó könyvek legnagyobb részére vonatko­zik, hogy problémafelvetésük kissé szűk, kor­látolt jellegű, s nélkülözi a szélesebb elméleti perspektívákat. Szerzőnk is beleütközik olyan problémába (pl. a Mviller-Lukáč közös fordí­tástervezet esetében), hogy a szlovák irodalmi életet 1918 után a legtöbb esetben nem lehet elválasztani a csehtől, mivel az írókat közös kiadók, intézmények, egymás nyelvének hiány­talan megértése stb. kapcsolják össze. A cseh­szlovák egység nemcsak eszmei, hanem a mű­fordítás-irodalom területén teljesen gyakorlati jellegű is: ha pl. egy cseh költő megoldotta Ady valamelyik köteménye lefordításának sti- láris nehézségeit, ez a legtöbb esetben meg­oldást jelent a szlovák műfordító számára is, sőt általában minden szláv nyelvre fordítónak nyújt több-kevesebb segítséget. A csehszlo­vák-magyar kulturális közeledésnek immár klasszikusnak tekinthető propagátora, Anton 326

Next

/
Oldalképek
Tartalom