Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - NÉZETEK - VÉLEMÉNYEK - Vlagyimir Solouhin: Az élet iránya az alkotás iránya

számít írónak, sőt talán még esze ágába sem jutott, hogy valamikor író lesz belőle. Az ember éli a gyerekkorát, fiatalságát, elvégzi az elemi iskolát, szakiskolát, esetleg az egyetemet, dolgozik falun vagy az erdőn, gyárban a gép mellett, leszolgálja a katona éveit, egyszóval szakasztott úgy él, mint bármelyik más ember a világon. Esetleg verseket is ír a faliújságba, de az efféle irogatás még nem tekinthető hivatásnak. Ebben az időszakban az író értékes tapasztalatokat gyűjt, amelyek rendszerint első könyvének alapjául szolgálnak, ez az oka, hogy néha az első könyv a legjobb, megvan a maga varázsa. A nagy művészek egész életük, egész alkotásuk során ezekből a tapasztalatokból táplálkoznak.

Ügy hiszem, nyilvánvaló, hogy sem az írószövetség, sem más közintézmény nem sürgetheti, nem szorgalmazhatja, nem szervezheti meg ezeknek az élet- tapasztalatoknak a megszerzését, minthogy az író a szóbanforgó időszakban még nem is író és ezért nem tudható, hogy kinek kellene segíteni a tapasztalatgyűjtés bokros teendői közepette.

A második csoportba azok a tapasztalatok sorolhatók, amelyekre a hivatásos író mindennapi életében szert tesz. Ebben az időszakban a szeme már tudja, rnit nézzen, tekintete bölcs és eleven, tudja, mire van szüksége a gazdájának és mi nem érdekli, két szeme már nem néz csak úgy céltalanul a világba, hanem szemlél, keres, kiválogatja, kivadássza a tények tengeréből azt, ami fontos és szükséges.

Mégis ebben az esetben sem beszélhetünk szorosan vett célzatosságról. A művész mindenünnét, az élet jelenségeinek minden területéről szedi össze azt, amire szüksége van. Ezt sajátos hivatásszerű emlékezete és érzékelőképessége teszi lehetővé. Csehovnak egyszer elmondták, hogy a színházban egy hivatalnok rátüsszentett a főnöke kopasz fejére — balszerencséjére pontosan az elöljárója mögött kapott helyet. A színházban jó pár tucat ember látta, mekkorát tüsszentett a jámbor hivatalnok, de igazában csak Csehov „látta“, egyszerűen azért, mert ő volt Csehov. Már pedig nem kell magyarázni, hogy nincs olyan közintézmény a világon, amely hivatalos úton bárkit Csehovvá tehetne. Ezért úgy vélem, hogy a tapasztalatszerzés során sem támogathatja senki a művészt.

Végül a harmadik csoport — az élet szűk célzatosságú, céltudatos vizsgálata során szerzett tapasztalatok. Például Puskinnak az orenburgi kormányzóságba tett utazása, ahova azért ment, hogy anyagot gyűjtsön Pugacsov felkeléséről. Vagy Csehov szahalini utazása. Esetleg Lev Tolsztoj látogatása a tulai börtönben, azért ment oda, mert a Feltámadásban le kellett írnia egy kormányzósági börtönt.

Puskin, Csehov és Tolsztoj a maga pénzén utazott, ezért ezek a kirándulásaik egyszerűen csak utazásnak számítottak. Ma tanulmányútnak hívnánk őket, mert az írószövetség, vagyis végeredményben az állam ilyenkor az írók kezére jár, és minden hasonló esetben vállalja a költségeket. A moszkvai írók szervezete tavaly például kereken százötven írót küldött tanulmányutazni.

Végre tehát eljutottunk azokhoz az élettapasztalatokhoz, amelyekhez az írót közintézmények, nevezetesen az írószövetség segítik hozzá. Tanulmányutak, ösztöndíjas látogatások a nagy építkezéseken, kolhozokban, katonai alakulatoknál — ez talán nem egybeforrás az élettel ? Helyes volna kétségbe vonni hasznosságukat?

Egyben azonban nyilvánvaló, hogyha az írók csupán tanulmányutakra szorítkoznának és az írószövetség mást sem tenne, mint ily célú utalványokat osztogatna, bizony nem jutnánk messzire.

Minden műalkotás sok tényezőből tevődik össze. Van köztük olyan is, amelyet nagyon nehéz volna összegyűjteni vagy esetleg összekuporgatni. A tudósok például hosszú ideig nem tudtak felfedezni az élő szervezetekben bizonyos titokzatos anyagokat, amelyek nélkülözhetetlenek az élethez. Zsírokkal, fehérjékkel, szénhidrátokkal és minden más szükséges táplálékkal etették az állatokat, de a szegény párák csak senyvedtek. Valami hiányzott nekik. Micsoda? Kiderült, hogy éppen ezek a titokzatos anyagok hiányzottak, amelyeket később elkereszteltek vitaminoknak.

Minden műalkotásban is vannak ilyen különös, sokféle, nem egyszer megfog