Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
tálya tette tönkre, de elfelejtette hozzátenni, hogy ennek a kasztnak a hibái katonai elsőbbségéből adódtak“. Németország: a háború! A porosz-német tiszti kaszt, a vezérkar: a háború! Az 1848-as német forradalmak leverése után írta Marx- Engels a „New York Daily Tribune-ben (1852. III. 18.) a porosz hadseregről: ,,A hadsereg lett újra a döntő hatalom az államban és ez a hadsereg nem eszköa volt a burzsoázia kezében, de egy önmagáért való hatalom“. És ez az önmagáért való hatalom, nem adhat, nem jeleníthet és nem hozhat mást, mint ami a lényege: a háborút, végig. Anna Seghers antifasiszta regényével — „A holtak nem vénülnek“ — kapcsolatban, Inge Diersen e tisztikaszt egész nemzetrontó, népbitorló szerepét kondifikálhatja (Zeitschrift für deutsche Lite- raturgeschichte. 1961 84/5): „Háború kell nekik, mert egy hosszantartó békeperiódus akadozó karriert jelent, a korai nyugdíjaztatás veszélyét... A porosz katonai erkölcshagyomány, mely ennek a kasztnak hozzátartozóit minden másnak a megvetésére tanítja, ami nem katonai, valóságos mozgósítási faktor. Az 6 kasztban kítenyésztett szellem ... alkalmas arra, hogy az imperialista burzsoázia érdekeit ne csak alátámassza, de — a háborús tendenciát siettetve — azt előre is lendítse... Az a szerep, melyet a porosz fenomén, mint történelmi tradíció, a nemzet életében játszik, nem merül ki a katonai kaszt szerepében, itt a militarizmus azt a rendszert alkotja, mely az egész társadalmi rendet átitatja“. Ez a Németország a háború! A német tisztikaszt, a vezérkar: a háború! Az első világháború idején, az elfogulatlan tanú, a dán Karl Larsen írta könyvében („A nemzeti militarizmus“): „A német egész életén át nem veti le a katona-zubbonyát és azt csak a halotti inggel cseréli fel. A német militarizmus nacionális munkamódszerré nőtt, életformává, világnézetté, mely tudatosan vagy öntudatlanul lassan átitatta az egész német népet“. Az átitatódás azonban tudatos indítás és folyamat eredménye, mert a katonai elsőbbség a katonai tényezők államhatalmi primátusából folyik, és e helyzetben mindenki ténylegesen a militarizmus foglya és eszköze lesz. Stülpna- gel tábornok az ún. „Reichsjugend Ertüchtiger“ (a birodalmi ifjúság felügyelője) közvetlen Hitler uralomra jutása előtt, nem akar sem többet, sem kevesebbet, mint hogy minden német a vezérkar alattvalója legyen, és ezt nyíltan ki is mondja: „Én csak egy dolgot sajnálok, hogy még nincs törvény, mely kereken kimondja: minden, de minden német kell, hogy katona legyen, hogy minden német természetes kötelességének tartsa életét a háborúban feláldozni... mert csak ez az egyetlen becsületes és érkölcsi álláspont, minden más felfogás: erkölcstelen és becstelen“. A porosz német vezérkar állam az államban. Tetteiről, előkészületeiről még az államfő sem tud. Nollet francia tábornok, 1923-ban — számonkérőn — Ebért köztársasági elnök elé rakta a porosz mozgósítási tervet, melyet a nemzetközi ellenőrző bizottság tisztjei találtak meg és koboztak el. Amikor Ebért csodálkozva tekintett rá, Nollet tábornoknak az volt a benyomása, hogy a köztársasági elnök tényleg nem tud a dologról semmit. — E történetéből kiindulva, Jean Fabry, az „Intran- sigeant" 1932. szeptember 17-i számában azt summázta: „A német vezérkar mint abszolút uralkodó sohse szűnt meg a saját belátása szerint cselekedni. Ma teljes nyíltsággal ő Németország ura. De hová vezet ez ? . . . Minden eredmény, amit teszünk, minden hozzájárulásunk a németek ujjá-felfegyverzéséhez: árulás a német néppel szemben, mert ez újra kiszolgáltatná őt végérvényesen tegnapi és mai urainak. Egy tapodtat sem szabad engednünk!“ — Ha e francia névrokon után mai vonatkozásban az én nevemet írom e helyzet-analízis alá, ki talál itt különbséget?! A véletlenből egymás mellé sodort egyszerű francia és magyar író 1932-ben és 1962-ben egy nyelven és egy gondról beszélnek: a német változatlanságról, a porosz-német vezérkar irányította német militarizmus világ veszélyéről! Ez a Németország — a militán? megátal- kodottság — jelenti a háborút, és erről a nemzet- és világveszélyről mondhatta Walter Ulbricht (Programmatische Erklörung. Berlin, 1960.5): „Népük szerencsétlensége abban áll, hogy Nyugat-Németországban azok a politikai hatalmak uralkodnak, melyek elkötelezetten csak a halott múlthoz kapcsolódnak, de vakok azzal az újjal szemben, mely Németországban, Európában és a világban már alakot nyert, és erőt jelent“. Ez a helyzetanalizis a fiatal Marxot igazolja végig, máig (MEGA. 1/1610): „A német politikai jelen elleni harc nem más, mint harc a modern népek múltja ellen;. És ez nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt a változatlan tényt, hogy a múlt — a középkor, a feudalizmus, az ököljog, a hadijog — mint háborút kiváltó tényezőt, a német politikai atmoszférában konzerválódott a legjobban és a legveszélyesebben. Ami mindenütt máshol tényleges múlt, az a német reakcióban az örökkévalóság látszavával büszkélkedik ma is <és hat fertőzőn és visszahatón ott is, ahol a népek és nemzetek, egyszer már kilábaltak e bajból. És ez örökkévalóság, e múltprimátus hordozója és fertőzője a porosz-német tisztikaszt. Ez a Németország: a háború! A német tisztikaszt, a vezérkar: a háború! Fr. W. Foerster 1932-ben, tehát öt perccel tizenkettő előtt figyelmeztetett lapjában a „Die Zeit“-ban: „Németországon kívül nincs nép, ahol a háborút, mint az emberi jellem és a társadalom nagy, nélkülözhetetlen higiéniáját üdvözölnék... és ahol a militarizmus a legfelsőbb kasztot és vezetőréteget jelentené, melynek nézete, becsületkódexe és modora nemcsak minden más rétegre érvényes és kötelező, de egy jelentésű a nemzet világpoli