Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - DISPUTA - Tóth Tibor: Irodalmi viták a csehszlovák írókongresszus előtt
valamire való ezen a világon, kimond egy darab igazságot. Ilyen értelemben véve szívesebben látom az életerős korcsokat, mint a hitvány és meddő „fajtiszta“ példányokat. Természetesen nem arra gondolok, hogy a költők propagálják például a keresztsoros vetést: ez nem használna sem a költészetnek, sem a vetésnek. De nemrég olvastam Róžewicz költeményét, amelyet helyenként csak egy lépés választ el a riporttól vagy a bölcseleti vitairattól... a szűzien tiszta költészet szempontjából tehát korcs. Mégis jó, modern költői mű. Hasonló példa még sok akad. Šotola végül azt ajánlja, adjanak lehetőséget a legfiatalabb költőnemzedéknek, hogy tisztázzák programjukat, művészi elveiket és szembeállítsák elképzeléseiket az olvasó véleményével. Miroslav Červenka elvileg Šiktancéhoz és Šotolához hasonló álláspontot foglal el, visszatér a harmincévesek generációjának útkereséséhez, a „Kveten“ (Május — évekkel ezelőtt a cseh fiatalok irodalmi folyóirata) problémaköréhez, a „reális tények“ ihlette hétköznapok költészetéhez, és hangsúlyozza, a reális tény művészi kifejezése egyben a valóság iránti aktív állásfoglalás jele, s fontos szerepet tölt be a modern költészet közérthetőségében is. M. Červenka megjegyzi, a „nagy költemény“ megírásának szándéka csak egyes költőkben él, bármennyire üdvös és helyes törekvés is különben. Továbbra is megoldandó kérdés a kis vers problémája, amelyben néhány szabatosan kiválasztott tény találkozik, váratlan feszültséget idéz elő és jelentőségében gazdag lírai teret teremt. Itt meg kell említeni M. Holub szaggatott verselési módszerét, amelynek lényege a rövid sorokba kapcsolt különnemű motívumok jelentésbeli önállósulása. Červenka ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet a természetes mondatlejtés jelentőségére, amely éles jelentésbeli fordulatok ellenére képes lírai egységbe foglalni a különnemű reális tényeket és a legkülönbözőbb színezetű szavakat. Ezzel kapcsolatban felveti a vers dallamosságának követelményét. Jozef Kainar ugyancsak a dallamosság elsődleges követelménye mellett foglal állást, s hangsúlyozza, a zenei intonáció az egyetlen biztosítéka annak, hogy amit olvas, valóban vers. Elismeri az átmeneti formák indokoltságát, a félig lírai, félig prózai alakokat. A költő nem képzelhető el zenei érzék nélkül. Végül megállapítja: „Az igazi költő mindig arra vágyik, hogy egyszerű, dallamos és témájában mai verset írjon. Ezt ugyan semmi pénzért be nem vallaná: fél, hogy fintorogna tőle a hivatásos kritika.“ Irodalmi vitáink hagyományaitól kissé eltérőn, a Literárni noviny főszerkesztője, Josef Rybák a vita teljében szólt közbe: cikke tudatosan hozzászólás csupán és nem tanulságok levonása, összegezés, áttekintés. Megállapítja: a mai, társadalmilag számottevő költészet csak a nagy gondolatok, eszmék költészete lehet. A líra értelme ma még inkább, mint bármikor ezelőtt, abban rejlik, hogy aktív álláspontot foglaljon el a világ legfontosabb kérdéseiben, képes legyen újjá értékelni a régi értékeket és viszonyokat, résztvenni a világ újjáformálá- sában. A múlt nem ismételhető meg. Nem ismételhető Šrámek tiszta költészete, a huszas és harmincas évek avantgardizmusa, sem az impresszionizmus, sem a szürrealizmus, sem az emberi hétköznapok fölé emelt artizmus. A kor minden új művészetnek új feladatokat szab meg. Rybák hangsúlyozza, a jelen költőinek hangja nem egyszer emlékeztet a múlt nagy költőire, ugyanúgy, ahogy itt-ott a népdalt is idézi: a költészet erejének egyik forrása ez, amely nem engedi, hogy ami új és igazán modern akar lenni, semmihez sem kapcsolódó absztrakt formában vesszen el. Rybák megjegyzi, a mai cseh költészet lényegében olyan, mint a mai költészet bárhol a világon. Vannak jó és rossz költők, átlagosak és átlagon aluliak, szürkék és rutinosak, ómódi verselők és felületes civilisták, olyanok, akik untig imamalmozzák a már százszor elmondottakat. Vannak költőink, akik visszavonultak az első vonalból és már csak poetizálják a világot, és megint vannak költőink, akiket már csak a kedvezőtlen kritika hoz ki a sodrukból. Ez az egyik véglet, amely fékezi költészetünk fejlődését: közöny, unalom, műfaji hiányosságok, harci kedv, harci tűz hiánya. Van egy másik véglet is, amelyet leginkább a fiataloknál tapasztalunk, de nem csupán náluk: a legújabb divatú elekticizmus, választékosság és finomkodás. Tökéletes verstani tudásról 302 ✓
