Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - Duba Gyula: Sírás az udvaron
tört... A rossz életérzés idők folyamán állandó külsővé válik, amelyet nem vethet le az ember, mint a ruháját Szövőgép fölé hajol, vastag ujjaival fogaskerekek, csévék és billentyűk között matat. A hír azt mondja, újító. Legutóbbi újítása fél millió korona megtakarítást jelent az üzemének. Milyen energiaforrások és belső erők rejtőznek ebben az emberben? Elhatároztam, hogy riportot csinálok róla, beszélek vele és beszélek a környezetével. Blaskó Mihály ma művezető egy textil üzemben. Egész nap zakatoló fonógépek között jár, a gépeken asszonyok dolgoznak. Sok-sok asszony, idősebbek, fiatalabbak, szépek és csúnyák. Nem lényeges, gondolja Blaskó és olyan unott arccal jár köztük, mint általában mindenütt, mint aki nem is látja őket. Egy soványarcú fiatal lánynak megállt a gépe. — Valamit igazgat rajta, aztán tanácstalanul felegyenesedik és ránk néz. — Mi a fenét művelt megint? — ripa- kodik rá Blaskó. — Mit babrál a gépen, ha nem ért hozzá! Buta liba — morog magában. Ejnye, ejnye, Blaskó Mihály, ez meg miféle hang ? Goromba, mint a pokróc, mondták róla az asszonyok, brutális, vad alak, mindjárt ordít. Igaz, mondták az üzemi bizottságon, sajnos, igaz. Sokszor a szemére vetjük, hogy durva az asszonyokhoz, mintha oktalanul haragudna rájuk, de kiváló szakember és egyelőre nélkülözhetetlen. Bár már elhatároztuk, ha nem változik meg, nem lehet tovább műhelyvezető. Mintha haragudna rájuk!... „Én ismerem a titkot, tudom, hogy miért haragszik rájuk ... Ablakcsörömpölés, cipők koppannak az udvar kövezetén ... Blaskó- ék, mondják a lakók ... kezdek beléd látni, fekete ember“, gondoltam. Apró üvegfalú faszobácskájában — itt az irodája a csarnokban, a gépek között — ültünk le beszélgetni. Az újításáról beszéltünk. Előre láthatólag húszezret kap érte. Mit vesz a pénzen, autót ? Autót... ? A hangja megváltozott, nyugtalanabb lett. Ekkor éreztem meg a leheletén, hogy ivott. Munka közben ivott? Ezt csak szenvedélyes alkoholista teheti. Megjegyeztem, hogy a felesége meg a gyerekek örülnek majd az autónak. — Maga jól ismeri a feleségemet, ugye? — Tudja, hiszen egy házban lakunk. Néhány pillanatig vizsgált, aztán lehajtotta a fejét, töprengett, majd újra a szemembe nézett. Igazán nem látszott részegnek. — Mit gondolna rólam, ha egyszer megölném a feleségemet? A gépek zúgnak körülöttünk, ide-oda járnak a forgó orsók előtt az asszonyok, mindennapi gyári környezet... Hm, fekete ember, játszol velem, hogyan jutnak ilyen kérdések az eszedbe? — Hogy mit gondolnék, ha megölné a feleségét? Már a szemembe nézett, mereven és egyenesen, és gyorsan beszélt, szinte ropogtak a szájában a szavak, mint egy gépfegyversorozat. — Igen, na mondja, mit gondolna, ha eltenném láb alól az asszonyt, mondjuk megfojtanám ... vagy leszúrnám, mint egy kismalacot ? Nehéz kérdéseid vannak, Blaskó Mihály, vigyen el az ördög a feleségeddel együtt! Nem tehetek úgy, mintha nem tudnám, miről van szó, egy házban lakunk. — Ej, de furcsa — nevettem kényszeredetten — és nincs más megoldás? — Nincs, úgy látszik, hogy nincs.. . Tudja, miért kiabáltam azzal a lánnyal? így nézett ki a feleségem fiatal korában, amikor belészerettem ...! Nevetett... Néha kellemetlen hallgatni, hogy egy ember nevet, mintha sírna. — Magának nevetséges, hogy belészere- tett a feleségébe? — Az — mondta —, rohej. Majdnem kihívóan nézett, mint aki dicsekszik. — Azt a lányt minden nap leszidom, ha tehetem. Csak úgy, jólesik ... — De miért? Hogyan teheti... hogy merészeli?! Majdnem felordított. — Miért? Én is ezt kérdeztem állandóan, hogy miért? S azt hiszi, van rá felelet? Nincs, ne gondolja, hogy mindenre van felelet az életben, erre nincs felelet! Na, mondja meg maga, ha tudja, miért van ez így, miért? A hangja szenvedélyes, lázas ember beszél így. Hallgattam. Eszembe jutott, hogy valóban az a lány rettegve figyelte, ahogy a gépéhez közeledtünk és az első hangos szóra sírvafakadt. — Tudja, hogy mennyit dolgozok a feleségemre? Ha délelőtti műszakom van, utána megyek a kikötőbe vagonokat kirakni, sokszor éjszaka is, mert ezért többet fizetnek. Naponta négy órát dolgozom mellettük, rendszeresen. Eszi a pénzt, zabálja a pénzt az az asszony ... Ne higgye,
