Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Szabó Béla: Ebek lázadása (Regényrészlet)

elkövetett mindent, hogy megőrizze régi nevét, amit a kölykök ajándékoztak neki, de az alakoskodás nem használt. Gazdája kitartott Tip mellett és neki be kellett hódolnia. E név abból eredt, hogy Tóni legújabb vezércikkének a címe „Kutyahűség" volt; az ötletét ő adta, anélkül, hogy tudta volna. Remek tip, mondta a főszerkesztő úr és mindjárt elkeresztelte Tipnek.

F. két név között, a habozás ideje alatt, amíg elfelejtette a régi nevet és felvette az újat, komolyan szenvedett. Hontalan és tanácstalanul ténfergett és egyedül érezte magát, egyedül az egész világon. A szomszéd kutyáktól nem kérhetett tanácsot, mert egyszerűen restellte elmondani ezt a szörnyűséget... Az utcai hölgyekkel pedig, akikkel bizalmas viszonyban volt, ugyancsak nem közölhette, mert szegények, vidéki, ostoba fruskák voltak, legszívesebben a szerelemről ugattak. Tip csak úgy tudott megbékülni a sorsával, hogy minden alkalommal a terebélyes fa mögé futott és annak tövében magányosan, de szertartással és szakértelemmel elvégezte sürgős szükségletét.

Őszintén szólva Tipet a hűségen kívül ez a terebélyes fa is fogva tartotta a gazdájánál. Remélte, hogy öreg napjainak nem fog ártani, ha újra kiköt a terebélyes fánál, ahol fiatal napjainak gondtalan kedvét is megleli majd. A fecskendezés művelete végeredményben olyan titok, amiről a kétlábúaknak bármily bölcsek is legyenek, soha az ízére, annak az élvezetére rá nem jönnek.

És jó ez így, nagyon jó, hogy a kutyáknak is megvannak a maguk szertartásai, csodák és titkok közé ágyazva, amelyek merőben más síkon mozognak, mint a kétlábúaké. Ha nem így lenne, ha az emberek hozzáférhetnének a mélyértelmű, szinte vallásos titokhoz, akkor ezt is elsajátítanák tőlük. Semmi kétség, ha az emberek a naphoz férnének, akkor azt is kilószámra mérnék a szegény társaiknak. E téren ők nem ismernek sem kegyelmet, sem kíméletet. Tip erről a tárgyról komoly előadást is tarthatna, ha éppen kedve lenne hozzá. Biztos, hogy ötletekért nem is kellene gazdájához fordulnia. Amíg fogatlanok és kicsinyek az apró emberek, még valahogy elviselhetők, de a felnőttek a ragadozók kegyetlenségén is túltesznek.

Tip a felnőttek között eddig három fajtát tudott megkülönböztetni. Van, aki lop, csal és hazudik, van, aki rabol és

hazudik és olyan is van, aki gyilkol és hazudik. A hazugság vaiamennyit közös nevezőre hozza. Legalább is Tip ezt tapasztalta hosszú évek szolgálata során, amikor gazdáját kísérte Európa világvárosain át és a tengeren túlra is. Voltak életében olyan pillanatok, amikor arra gondolt, hogy e súlyos tapasztalatoknak nyilván gazdája az oka, aki világéletében mindig csalókkal, szélhámosokkal, cinkosokkal tárgyalt, de kétségei abban a pillanatban szertefoszlottak, amikor alapos megfontoltsággal szemügyre vette az amerikai fegyvergyárakat, ahol az emberek hallatlan szorgalomról tettek tanúságot, holott nyilvánvaló, hogy gyilkos szándékok végrehajtásáról volt. itt szó. A fegyvergyárakban, ahová Tipet, mint kutyát beeresztették, senki még csak nem is sejtette, hogy ő ezt valaha fel is használhatja a kétlábúak ellen. E dolgok megítélésében nem lehetett Tipet részrehajlással vádolni, mert ő akkoriban hatalomra még nem tört, akkoriban még becsületes szándékai voltak, rendesen szolgálni szeretett volna, házat őrizni, az emberek szentségét, a magántulajdont. Hogy nem így történt, arról ő nem tehetett, nyilván tehetségének és eszének köszönhette, hogy élete folyamán komoly betekintést sikerült nyernie az emberi társadalmi rend kulisszái mögé.

Amikor kitört a béke, a poggyász, az óriási csomagok már készen álltak. Tip úgy látta és hallotta, hogy a béke kitört, nem tudott más kifejezést adni a történteknek, oly nagy volt a zaj, az öröm- rivalgás Amerikában. Ügy tűnt, mintha az emberek egymásra találtak volna, teljesen idegen kétlábúak egymást ölelgették az utcán, bensőségesen kezet rázták egymással és a kutyákat figyelemre sem méltatták, annyira el voltak foglalva a béke örömével. Aki valaha látta ezt a képet, azt hihette volna, hogy mindenki igazi híve a békének. Persze, ez a lelkesedés nem tartott soká, kezdődött újra a loholás, a munkatempó és a gyárak szorgalmasan köpködték a fekete füstöt, meg a rossz szándékot. Tip egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a gyárakban újra főznek, kotyvasztanak valami utolérhetetlent, fölülmúlhatatlant, amely egy új világháború felé vezet. Mert a kétlábúak igazi kitartást, fegyelmezettséget, munkabírást, szenvedést csak akkor tudtak felmutatni, ha háborúról volt szó. Tip mindezt csak megállapította, soha eddig komolyan nem foglalkozott e tárggyal,