Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Szabó Béla: Ebek lázadása (Regényrészlet)

elmélkedett, hanem kezdett berendezkedni Amerikában, mintha otthon lenne. Egy napon aztán mégis sikerült befurakodnia egy elsőrangú laphoz középeurópai szakértőként. Természetesen senki sem vette komolyan, de nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy valami pecséttel ellátott írást kapott, amely a kifutó fiúk igazolványához hasonlított. Közben megtanult angolul is, széles amerikai gesztus kíséretében törte a nyelvet... beszélt... ordított, ugatott és dollárjait már nadrágzsebében hordta vékony gumival átkötve. Már nem dohányzott, rengeteg gumit rágott és még többet köpködött.

így történt aztán, hogy Tip gazdája élvezte az amerikai vendégszeretetet a cinkosság alapján, míg mások a világ minden táján harcoltak és véreztek. Az ex-főszer- kesztő természetesen kitűnően volt informálva a hadihelyzetről, mindenesetre jobban, mint bármelyik katona, aki otthagyta a kezét vagy a lábát. Tisztán látott, szemét nem homályosította el a fájdalom, részvét vagy gyász, soha a harcosokra, soha a véres, megcsonkított tájakra és területekre nem gondolt és a szirénák sem nyugtalanították terveit vagy álmait. Középeurópai szakértőként zavartalanul gyűjtötte a dollárokat. Szaktudása főleg abban rejlett, hogy kiszolgáltatott itt-ott személyi kulisszatitkokat országa politikai irányítóiról és ezt az amerikaiak értékelni tudták, sőt az ilyen szerkesztőket különös becsben tartották és nem fukarkodtak az elismeréssel, amely természetesen nem kitüntetésekben, hanem komoly dollárokban jutott kifejezésre. Az amerikaiak e hasznos információkról a háború ideje alatt hallgattak, félretették őket jobb és hasznosabb napokra, amikor majd kissé megsózva, borsozva, egyszóval fűszerezve tálalhatják, ha erre szükség lesz.

Öt év múlva Tip gazdája megbízható amerikai állampolgár lett és mindjárt hozzátehetjük, hogy ezt a dicsőséget valóban megérdemelte. Közben komoly hírek érkeztek arról, hogy a nagy ellenfél, a százlábú óriási keresztespók, Hitler, a végét járja már. Tóni szíve egyre erősebben kezdett dobogni, körülbelül úgy, mint egy szúnyog szíve, ha kiszabadul a keresztespók halálos hálójából. A háború vége felé szíve táján némi keserűséget érzett, amely a honvággyal volt rokon. E honvágy érthető volt, otthon végeredményben mégiscsak a maga gazdája volt, itt pedig, igaz ugyan, hogy középeurópai szakember, de

az igazságról mégis csak tudomása volt, neki éppúgy mint Tipnek, hogy közönséges kifutója az amerikai szerkesztőknek. Ö, hányszor, de hányszor megtörtént, hogy Tippel együtt lerohant a liften cigarettát hozni a bennszülött szerkesztőknek. És mily boldogan rohant, Tip egyenesen szé- gyellte magát ezért. Olyan tény ez, amit lehetetlen letagadni. Nos, igen, igaz ugyan, hogy voltak dollárjai, hangosan és rekedten tudott már ordítani, ugatni, mint egy valódi bennszülött szerkesztő, ám szíve mélyén mégis csak európai szúnyog maradt, szúnyog a szó igazi értelmében. Mindig másnak a vérét szívta és az is igaz, hogy ezt önállóan és komoly szakértelemmel, sőt élvezettel művelte.

És itt volt az a kényes és fájó pont, amire a kétlábúak azt szokták mondani, hogy „itt van a kutya eltemetve“. Tip gazdájának az önállóság után fájt a szíve, a kis ruszinszkói város után, ahol az áldozatok tapintattal féltek tőle, tapintattal megvetették és szemben, illő tisztelettel főszerkesztőnek titulálták. Ez a hatalomvágy csiklandozta, majdnem fájdalmat okozott neki.

Tip néma közönnyel nézte ezt a vívódást, egy csöpp részvétet sem érzett iránta, megszokta már az emigrációs életet és már csak igen halvány vágy élt benne a vidéki kisváros után.

Tipnek megvoltak már a maga komoly ismeretségei dúsgazdag, illatos hölgyekkel, akiknek összeköttetései révén gyakran páratlan csemegékhez jutott. Kirándulásai folyamán olyan ragyogó konyhákba jutott el, ahol az esküvői kábító illatok majd el- szédítették, mintha egy kutyamennyországba került volna. Az ízes, fűszeres falatok, amelyekről a vidéki városkában soha álmodni sem mert, itt mindennapi eledelévé váltak. A dúsgazdag spájzokban sonkák és libák, ismeretlen fagyasztott madarak csodálatos gyűjteménye várta, amelynek csontjai ropogva szétmálltak éles fogai között... Igaz, e fejedelmi ételek fogyasztása közepette gyakran komoly veszélybe is került, nem egyszer vacak konzerveket és más hasonló súlyokat hajítottak utána... mert bizony ha egy ártatlan kutyát üldözni kellett, semmivel sem különböztek az európai kétlábúaktól... Tip ezzel mindig is számolt. Már védekezni is tudott... Amint átlépte hölgye konyháját vagy spáj- zát, nagy körültekintéssel kikereste azt a zúgot vagy rést, amerre elmenekülhet, ha a szakács vagy szakácsnő fertelmes ké