Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Hajdú András: Irma
kukban elbújhatnak. Pedig az ő tojásuk drága ám! így fogadott az elsfi napon. Higyjétek el, szóról szóra így mondta. így mondta bizony, de mindjárt vadul nézett. Nem is tudott mást, csak vadul nézni. Amikor kérdezősködtem, meg süketnek tette magát: — Mi a neved? Felírta és elment. A munkát sötétben kezdtem mindig, tudhatjátok. Eleinte alig ismertem ki magam a sötétben. Felrúgtam a jószágok ivóvizét; no tessék, nedves lett a cipőm, harisnyám. Oh, de hányszor! Ha Feri bácsinak szóltam valamit, csak félrenézett, valahová mellém és ilyeneket dünnyögött: — Azt gondoltam, hogy megtanítottak a tyúkász iskolában sötétben járni.., Hiába néztek rám; így volt. Kezdettől fogva keserves volt a munkám. Egy kis örömöm csak akkor volt, amikor a múlt télen tánciskola volt a kultúrházban. Megtanultam táncolni. Igyekeztem remekül táncolni, hogy figyeljenek rám a fiúk. Észre se vettek. Kezdtek hazakísérgetni. Hallgatva, szóra képtelenül mentem mellettük. Eh, nem értek én még ma sem a fiúkhoz. Néhányan közülük igazán furcsák voltak. Elcsalogattak a Kutyor felé a sötét utcákba, aztán nekem estek mint a vadállatok, öleltek, fogdostak. Volt olyan is, amelyik szerény volt. Emlékszem; mentem mellette szótlanul, gondoltam, valamit csak mond. Nem szolt az bizony, csak a kezem szorongatta, mikor elköszöntünk. Egy hét múlva a nénikéje előtt célozgatni kezdett: Irmusuk jól keres, de a mi Pistánk is ügyes, dolgos... így volt, ezt mondta. Anyám meg — képzeljétek csak! — még bíztatott is: — Ha akarnád, hát megfoghatnád magadnak azt a Pistát... Mi van körülöttem, gondoltam sokszor, miért olyan az anyám, mint amilyen? Miért utál engem Feri bácsi, ahelyett, hogy szeretne? Miért olyan gonoszok a fiúk, hogy engem rosszlánnyá akarnak tenni? Miért van még ma is olyan fiú, aki hozzám szólni se tud, de arra van esze, hogy a keresetem számontartsa ? Ti se tudjátok ugye? Nos, hagyjuk ezt. Mondom inkább tovább. Telt, múlt az idő. Eltelt vagy két hónap. Feri bácsi felém se nézett, még a munkámat se nézte meg. Csak kerülgetett. Éreztem, hogy valami készülődik. Nem törődtem azonban semmivel. A táncokról elmaradtam. Inkább a televíziót jártam nézegetni. Aztán, amikor szervezni kezdték azt a színdarabot, szerepet vállaltam. Nagyon megszerettem a szereplést. Olvastam is egyszer az újságban, hogy tehetségkutatást rendeznek a színházban. Ügy gondoltam, hogy megpróbálkozom... A fizetésemből félre is tettem valamenyit, hogy legyen az útra. Anyám faggatott, hogy hova tettem a pénzt, olyan áthatóan nézett rám, mint egy bíró. Gondoltam is: miért állsz úgy fölöttem anyám, inkább egy kicsit szerethetnél.. ! Minden fájt. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy én boldogtalan, szerencsétlen vagyok. Anyám lehetetlen... férjhez én úgy se megyek ... ahhoz egy rendes, jó fiú kellene ... Aztán el is késtem a munkából. Háromszor a héten, mert a színdarab próbákról későn mentem haza, nem bírtam magam kialudni ... Feri bácsi nem szólt érte. Akkor reggel se ... Az egyik gulyással beszélgetett, de felém fordult, egyenesen rámnézett, mint aki azt mondja: no várj csak! Oda szerettem volna futni hozzá és megkérni: Feri bácsi, ne haragudjon, ne bántson kérem, könyörgöm .. . A szemem elöntötték a könnyek, úgy néztem rá vissza. De ő megfordult, és csak beszélgetett tovább azzal a gulyással. Délelőtt aztán előkerült. Vendégek is jöttek vele, járásiak. Szembefordulva vártam, a kezemmel szerettem volna megtámaszkodni valamibe, hogy kibírjam, amit mondani készül. Mondta is a magáét: — Hát mit gondolsz te lány? Hát ki meri azt megcsinálni, amit te csinálsz? — Hangosan mondta. Mindenki hallotta, azt is akarta. Szinte kiabálta: — Én itt vagyok már tíz éve, de még egyszer sem késtem el, itt vannak az összes, többi lányok,.. . Csak te. Mindig, mindenben csak te! Tele voltam keserűséggel, olyan semminek éreztem magam. A fejemben zúgott valami. Feléje fordultam, neki rohantam: — Maga szemtelen, vén disznó, nem szégyeli, hogy csak üldözi az embert, nem gondol arra, hogy a gulyás, a kanász, meg a tyúkászlány is ember? Ember, akinek — és itt kitört belőlem a sírás. Feri bácsi csak bámult rám, aztán megdöbbent arca kegyetlenre váltó-
