Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Szőke József: Az asszony nem vándormadár

nek hitték. Nem is sejtették, hogy zárkózottsága mögött, hogy vergődik a lelke.

Csak egyetlen lány oldott fel benne minden titkot s tette lelkét egy időre tárul- kozóvá. Ez a lány volt eddigi életének egyetlen tiszta boldogsága.

Azon a tavaszon a Latorca partján, ahol a falvaktól távol egy kis major közelében ütötte fel táborát. Zöldkerekes bódéja körül csupa nád, sás és mocsár volt minden.

Már ott volt néhány napja, amikor az egyik este bátortalanul megkocogtatták az ablakát. Az ajtaja előtt emberek várták, a sötétben nem vehette ki arcvonásaikat, de tört szlováksággal izgatottan magyarázták, hogy egy asszony nagyon beteg a majorban, hogy segítsen rajtuk, mert se telefon, se autó, és szekéren bizony reggelig se érnének a városba. Az meg már késő lehet...

Tudták, hogy az építkezés teherautói ott állnak az új töltés közelében, ezért jöttek hozzá. Csakhogy szombat volt, a sofőrök mind haza mentek, a kocsik meg zárva voltak. Nem sokat töprenghetett. Kiütötte az egyik autó ablakát, hogy kinyithassa az ajtót és maga ült a volán mellé.

Éjfél volt, mire a kórház udvarára fordultak. A beteget gyorsan leemelték a kocsiról és a rendelőben csakhamar megállapították, hogy vakbélgyulladása van. Amikor végeztek a dolgukkal és visszafelé indultak, az asszony férje, egy törődött, borostás arcú ember odaült melléje és valami hálafélét rebegett. De csak néhány szót mondott, mert a hangja hirtelen elfogyott. Mosolyogva fogta meg 'a kezét és ahogy belenézett az ember felcsillanó szomorú szemébe, valami nagy-nagy melegség öntötte el a szívét. Örült, hogy nem beszélnek és hogy anélkül is megértik egymást.

Másnap az ember ebédre invitálta. Amikor a takaros, tiszta lakásba lépett, az asztal körül fehérkötényes lány forgolódott. Pirulva mutatkozott be és hogy hirtelen támadt zavarát leplezze, kisietett a konyhába.

Akkor látta először, de titokban egész ebéd alatt őt leste. Az öreg pár szóval elmagyarázta, hogy Ilonka, a legkisebb lányuk tavaly végzett az iskolákkal és most a szomszéd faluban tanít, de itthon lakik. Rajta kívül van még egy fiuk és egy lányuk. A fiuk Moston dolgozik, ott is nősült meg és csak nagyon ritkán látogat haza családjával. Másik lányuk, benn lakik a járási székhelyen, a férje funkcionárius, ő meg üzletben dolgozik.

— Csak Ilonka tartott ki mellettünk hűségesen — mondta, aztán panaszkodni kezdett a fejetlen munkaszervezésre, a pocsékolásra, amit az EFSZ-ben tapasztal.

— De az ember hiába szól — zárta le ezt is, mert látta, hogy vendégét nem nagyon érdekli az egész.

A lánnyal alig váltott néhány szót, mégsem tudta egész délután kiverni a fejéből. Este már ott ült ismét náluk. Csendesen kártyáztak a szomszédokkal, akik szintén átjöttek beszélgetni. A leány alig szólt, de ő titokban folyton felé lesett. Nézte szép tiszta homlokát, selymesen fénylő barna haját, pisze orrocskáját, nevető pici száját, igérő szemét. Üde, harmatos ártatlanságban ragyogott egész gömbölyű arcocs- kája, melegen fehérlő telt nyaka.

Aztán naponta találkoztak. De nem tudott hozzá könnyelműen közeledni, mint a többi lányhoz. Ez a lány úgy olvasott a lelkében, mint a nyitott könyvben.

— Tudom, hogy csalódni fogsz bennem — mondta egyszer szomorúan a lány, amikor már túl voltak az első forró szerelmi vallomáson.

— Nem félek, mert szeretlek — felelte.

— Neked más kell, te mást keresel bennem és fájni fog, hogy nem leled meg. Én egyszerű lány vagyok, ha tanultam is, nem tudlak úgy szeretni, mint a városiak...

Hangosan és őszintén nevetett rajta.

— Hogy te nem tudsz szeretni? Hiszen olyan vagy, mint maga a szerelmes isten- asszony. Fénylik minden porcikád és perzsel a tekinteted.

Csodálatos szemekkel nézett rá a lány, mint egy szép élettel teli őzgida, aki egyszerre megijedt s most nem tudja meneküljön-e, avagy támadjon.

— Félsz, aggódol és szomorú vagy, mert szeretsz. Óh, csak én is olyan lehetnék, mint te!

— Miért beszélsz így? Folyton lealázod magad? — mondta a lány, és forró karjával átölelte a férfi nyakát. Én úgy is szeretlek, ha bármit is tettél előttem, ha bárkit is szerettél. De ugye nem beszélsz erről többet?

A férfit forró szeretet fogta el e csodálatosan naiv lény iránt és átölelte a feléje hajló aranypihével benőtt nyakat.

— Ah nem — lehelte gyöngéden a lány, de nem nyitotta fel a szemét.

Ott feküdtek a lustán hömpölygő folyó bokrokkal szegélyezett kis szigetén a forróra izzott homokban. Olyan helyet választottak, ahová a partról nem láthattak, mert