Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Duba Gyula: Szemez a feleségem

Duba Gyula Szemez a feleségem A közelmúltban jelent meg Duba Gyula má­sodik könyve, Szemez a feleségem címmel. Ez a könyv éppúgy, mint a korábbi (A nevető ember, 1959.) megérdemelt feltűnést keltett. Elismerést és sikert ért Duba Gyula neve a hétről hétre megjelenő riportokkal, novellák­kal, vidám írásokkal már régóta hozzáférkő­zött az olvasók szívéhez. A csehszlovákiai magyar írás harmadvirágzás néven ismert idő­szakának izmosodó, fiatal tehetsége, remé­nyekre jogosít, s új színt hoz az elbeszélő műfajba. Induló, megnyilatkozási formáját sza­tírái és humoros írásai jelentik, ám a mostani beérkezés már ennél tovább mutat. A nevetés és nevettetés könnyed műfaja mellett egyre gyakrabban nyúl az ember- és jellemábrázolás mélyebb, művészi megfogalmazásának igényé­vel áthatott eszközökhöz, és tehetséges no­vellistát, elbeszélőt sejtet. Ez a megállapítás, persze, nem akar amolyan lekicsinylő gesztus lenni, a túlsúlyban „köny- nyű műfajt“ jelző írói megnyilvánulásokkal szemben. A viccben tréfát nem ismerő klasz- szikus Karinthy-megfogalmazás szemléltetően utal a ridendo dicere verum — a mosoly és nevelés közben kimondandó igazság társadal­milag indokolt szerepére. Hogy ezt a funkciót megközelíthessük, ahhoz a komikusnak az életben és a művészetben elfoglalt szerepére kell rámutatni. A művészetben a komikus azt tükrözi, ami az életben komikus. A komikusnak azonban az életben fellelhető jelentkezési formája sok­féle lehet. A gyenge mosolyt kiváltó jelensé­geket, az árnyalatok egész sora választja el a maró szarkazmusra kívánkozóktól. De a ko­mikus legkülönbözőbb árnyalatainak is van valami közös vonásuk. Ez a közös vonás az ellentét az adott jelenség tartalma, lényege és formája azon vonásai között, amelyek fő­ként külsődlegesek, másodrendűek. A nevetésnek, nevettetésnek tehát társadal­mi funkciója van. Igaz, ezt a szerepét az idea­lista esztétika igyekezett elkendőzni, hivatkozva Arisztotelész „Poetiká“-jában kifejtett formu­lára: „A nevetséges a rút része: nevetséges valamelyik hiba és rútság, amely senkinek sem okoz szenvedést, senkire sem káros...“ Érde­mes ezzel szemben idézni Engelset, aki 1881- ben a következőkben határozta meg a politi­kai publicisztikának a jellegét: „...az ellenfelet mindenekelőtt megvetéssel kell ke­zelni, ki kell gúnyolni... Ha az emberek egy­szer majd megint megtanulnak nevetni Bis­marckon és társain, akkor sokat nyertünk. Itt arra van szükség, hogy derüljenek az em­berek, valamint állandóan emlékeztetni kell őket arra, hogy Bismarck és társai ugyanazok a szamarak, ugyanazok a bitangok, ugyanazok a történelmi mozgással szemben tehetetlen fajankók... Tehát minden szellemes szócska értékes erről a csőcselékről“. A nevettetés teljességéről persze csak akkor beszélhetünk, ha az író „megtalálja“ az objek­tíve létezőt. Ha a mélyenszántó életismeret, az igazi humor és finom szellemesség olyan lé­nyeges, komikus vonásokat fedez fel az élet­ben, amelyek leplezettek, álcázottak, s egysze­riben nagy kifejező erejű művészi képmásokban állnak az olvasó elé. Ez pedig nagy művészi tudást követel, mert a nevettetés — művészi fokon — csak így válhat az idejét múlt és az elmaradott elleni, harc segítőjévé. Duba Gyulánál a műfaji lényeg, a nevettetés funkciója — kissé leszűkítve, helyesebben: az önmaga választotta utat kifejezve — A nevető ember című 1959-ben kiadott könyvében így summázódik: „A nevetés csodálatos dolog. Az ember elvö­rösödik, szája a fülig reped, szemei könnybe lábadnak, miközben torkából fura hangok bugyborékolnak elő és nevet, nevet... A ne­vető ember nem lop, nem csal, nem gyilkol, a nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget“. Duba Gyula már előző kötetével is bizony­ságát adta annak, hogy az élet különböző mozzanatait felölelő, különféle élményeket és érzelmeket nagyon árnyalatosán és színesen kifejező humorista. A mostani kötete, a „Sze­mez a feleségem“ című ezt a felismerést to­vább erősíti. Gondolatát a valóság, a mai élet komikus helyzetei, fonákságai, vagy szépségei ihletik. Egyetlen csattanó, szóvillanás, poén lehetőségét sem hagyja ki, s ennek eredménye, hogy az olvasó pompásan mulat és nevetés közben gondolkodni kényszerül. S ami igényes írásaiból ugyancsak következik, az elemzésen és leleplezésen túl valóságos figurákat állít az olvasó elé. (Mozilátogatók). Nem a poének és a felsziporkázások táplálják a cselekményt, hanem az életszerű megoldás viszi előre, se­gíti — a helyes ítélet formálását. A kötet címadó humoreszkje Duba legjobb írásai közé tartozik. A látszólag naiv témát, a női gyengeséget, hiúságot cégtáblára tűző humorista a „muszáj neked visszanézned?“ gondolatot szellemes, igényes kifejtéssel meg­lepő szójátékokkal, töményfilozófiával fokozza a nevetségesig. A humorista érettségi tételei­ből: féltékenység, fogyókúra, modern divat, közlekedés, albérlet stb. jó előmenetelt tanúr sít, sikeres vizsgát tesz. A kispolgárt mindenütt megleli, üzletben. Fonod Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom