Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Duba Gyula: Szemez a feleségem

kávéházban, hivatalban. A humor és a szatíra néhol jellegzetesen egymásba olvad írásaiban. Jó érzékkel kezeli a komikus eszközöket: tudja, hogy hatásuk annál erősebb, minél nagyobb és természetesebb a komikumot kiváltó ok. Példaként a bizarr gondolattársításokra jellemző Színes harisnyák-at, a kedves témájú, látszólag bárgyú Utcai ismeretség-et, a Judózik a szerelem vagy a paradoxonokra épített Nőm logikája, továbbá az így szeretjük egymást vagy a szatirikus Baj van a humorral, a rendkívül finom gúnnyal megírt A tükör című humoreszkjét hozhatom fel.

Helyesen állapítja meg a kötet „füljegyzete“, hogy Duba „nyitott szemmel jár a világban, figyelmét nem kerülik el mindennapi életünk apró-cseprő fogyatékosságai, csökevényei, furcsaságai“. Ez a megállapítás azonban egyben ítéletet-is jelent. S az ítélet hiányérzékre utal. A második kötet ugyanis túlsúlyban ilyen másodlagos fontosságú humoreszkekkel ismertet meg, míg a társadalmi problematikájú, a közélet fonákságait kifigurázó írásokkal elvétve találkozunk. (Bár a könyv két részre tagoltsága láthatólag ezt a kettős célt kívánta szolgálni.) Márpedig a humorista által választott témakörben az elítélés, a nevetséges mozzanat — mint ezt a humor természete is igazolja — részleges jelentőségű. Az író derűsen, optimisztikusan néz a megragadott jelenségre, bizonyos fokig rokonszenvez vele, bár bizonyos esetekben az emberi fogyatékosságokat ostorozó szatírára számítunk. Példaként a „Furcsa hivatal“-t említhetnénk. Jócskán idézhetnénk persze olyanokat is, ahol Duba következetesen él a témaszabta lehetőségekkel, s a groteszk, fantasztikus és a túlméretezett alkotó elemek helyes érvényesítésével jut el az okok reális, tipikus ábrázolásáhaz. (Álom, álom, édes álom..., Baj van a humorral, A javíthatatlan, Kór szert ár, Gázdráma stb.)

Éppen ezek az utóbbiak bizonyítják, hogy Duba — ha akar — rendkívül jó érzékkel nyúl a mindennapok adta eseményekhez. S ez a tény joggal támaszt igényt, fokozódó művészi követelményt Dubával szemben.

Az intellektuális humornak — mely felé Duba részben hajlik — lehet olyan veszélye, mely az öncélúságba torkollik. Ez az öncélúság kissé furcsán hangzik talán, hisz írásai mindegyike az élet körülményeinek megjavítását, a rút vagy a nevetséges mozzanatok száműzését tűzi ki célul. A veszélyt talán nem is a téma- választás, inkább a meddő filozófálgatás rejti. (Minden másképp van.)

S bár szokatlan humoristánál stílusról beszélni, szóljunk néhány szót erről is. A szo- katlanságot talán a műfaji — hogy úgy mondjam — határozatlanság rejti, mert a szatíra, a humor műfaji meghatározása eléggé vitatható, problematikus. Kérdés ugyanis, hogy a komikus elem megnyilvánulási formája valóban csak látásmódot, szemléletmódot jelent-e?

E tekintetben a véleménykülönbségek talán onnan erednek, hogy ez a látásmód, nézőpont

alkotó eleme lehet más műfaji egységnek is. Azonban a legutóbbi évtizedek a komikus elem új köntösében való megjelenésének is polgárjogot szereztek, az olvasó- és nézőközönség előtt egyaránt. Azaz a humor is mesterség lett, s jól felismerhető kellékekkel fogott munkához. Kilépett az eddig szállást adó regényből, színdarabból, s külön mutatványokra képes.

Bizonyításként elég talán a századeleji hangulatra hivatkozni, amikor a humor elkötelezettjeinek jócskán bizonygatni kellett íróvoltukat. Példaként a cseh irodalom Hašekja, vagy akár Karinthy, Kosztolányi is felhozható, akinek a frontáttörésben része van. Talán a humor és a szatíra megjelenési formájának kétlakisága nehezíti a határozott állásfoglalást. A rendszerint rövid lélegzetű humoreszkek, szatírák, krokik például aligha nyújtanak megtelelő támpontot a jellem — és helyzetkomikum elemzésére. De talán nem is ez az elsődleges küldetés. Inkább a másik, hogy i legmindennapibb tárgyat megvillantva meglepjen egy-egy vonással, s ne csak szórakoztasson, hanem nevelő küldetéssel segítse a politikai publicisztikát.

Más lapra tartozik persze, hogy a könnyű műfaj meghatározás mennyire indokolt, s igaz-e az a szokványmegállapítás, hogy „köny- nyű a nevetésben elegánsnak lenni“. A „tiszta humornak“ ilyen szabványai ma már meglehetősen túlélték magukat, s a nevettetésben nem az elegancia, hanem az igazmondás, a társadalmi ügy szolgálata az egyedüli értékjelző.

A humor ősi formái, a népmeséi humor, s az anekdoták humora Duba írásait nem jellemzik. Duba gondolatíró. Mondanivalója elsősorban nem színekben, muzsikában, hangulatokban, környezetrajzban a cselekmények bonyolításában, vagy a jellemek festésében, hanem gondolataiban keresendő. Stílusát filozófiai értelemben ma még nehéz volna keretbe foglalni, magyarázni. A világról és az életről alkotott egyéni vélemény kifejezését szolgáló stílus szempontjából a böngésző kissé tanácstalan volna.

Nyelvi vonatkozásban stílus alatt szókincset, mondatszerkesztést, metaforákat, hasonlatokat értünk. ízelítőnek említsünk néhányat:

— A szemezésen ért feleséget Dübánál „fekete szemmel hámulja“ egy fiatalember, máskor egy nyiszlett, „de szép, hullámos hajú ... férfi“ tolja be magát felesége tekintetének sugarába.

— A féltékenység című humoreszkjében ilyen paradoxont találunk: „Azért szeretünk valakit, hogy megcsalhassuk“.

— A tízparancsolat „ne ölj“ magyarázata: A színes harisnya megöli azt a lehetőséget, hogy a szép, csupasz női lábakban gyönyörködhessünk“.

— A fiatal szerelmeseket így jellemzi: „A vak is látja, hogy a tömegvonzás nagyobb köztük, mint ezt Newton kiszámította“.