Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - FIGYELŐ - Hamar Kálmán: Lencman: A kereszténység eredete
tartó római birodalom politikai és társadalmi viszonyaiban rejlenek. A kereszténység gyors elterjedését jelentős mértékben a római tartományokban, illetve az Itáliában élő lakosság tömegeinek helyzete szabta meg. A keresztény kultusz különböző elemeinek jellege javarészt nemcsak a zsidók, hanem számos más elő-ázsiai nép vallásos hiedelmeiből és kultuszából következett. A korai kereszténység előtörténeti forrásaihoz kell számítanunk a Földközi-tenger vidékén létrejött társadalmak történelmét, vallási és kulturális hagyományait. Ami a ránk maradt összefüggő forrásokat illeti, ezeket két csoportra oszthatjuk, keresztény és nem-keresztény csoportra. A nemkeresztény forrásokhoz tartoznak az időszámításunk első századaiban élt zsidó és görög — római írók munkái. A keresztény források teljesen érthető okok alapján jóval gazdagabbak, mint a nemkeresztények. Másfél évezred alatt csaknem minden moqmaradt emlék az egyházak kezében volt, akik semmilyen hamisítástól sem rettentek vissza. Csak a leggondosabb összehasonlító szövegelemzéssel, a legkülönbözőbb szaktudósok megfeszített munkájának eredményeképpen tárul fel fokozatosan a kereszténység keletkezésének és kezdeti fejlődésének titka. A kereszténység kánonikus műveihez tartozik a négy evangélium (Máté, Márk, Lukács, János), a Lukácsnak tulajdonított Apostolok cselekedetei, különböző apostolok, főleg Pál számos levele, s végül János Jelenései. A teológusok hangsúlyozzák a kánonikus és az apokrif keresztény emlékek különbözőségét. Állítják, hogy az előbbiek „isteni“ kinyilatkoztatás eredményei, viszont az utóbbiak emberi művek. Valójában az emlékek két csoportja között semmiféle különbség nincs. A IV. század elején Eusebius, a palesztinai Caesaria püspöke, a legrégibb „Egyháztörténet“ szerzője sok helyen beszél azokról a nézeteltérésekről, melyek János Jelenéseinek, Pál leveleinek és néhány más műnek kanonizálásával kapcsolatban felmerültek. A kánon végérvényes megállapítását az egyházi vezető csoportok ádáz harca előzte meg. A teológiai irodalom az Újszövetség legfontosabb részének a négy evangéliumot tekinti, melyben Jézus életéről van szó. Az egyháziak állítása szerint az evangéliumot Jézus közvetlen tanítványai írták. A négy kánonikus evangéliumon kívül még számos evangélium íródott, de ezeket különböző okokból kifolyólag nem vették be az Újszövetségbe. Különböző szerzők említik a nazarenusok, zsidók, egyiptomiak, ebianiták, Péter, Tamás, Barnabás és mások evangéliumát. A kereszténység győzelme után az egyházi vezetők mindezeket az evangéliumokat elkobozták és megsemmisítették. Egyeseket néhány évvel ezelőtt találták meg Egyiptomban. A kánonikus evangéliumok szövegében is nagy változásokat hajtottak végre. A III. század második felében a keresztény ideológusok kísérletet tettek az evangéliumok egységes szövegének megállapítására. A gyülekező csoportok nézeteltérései miatt három fő szerkesztést fogadtak el. A keresztény papiruszok evangéliumaiból átvett idézetek azonban erősen elütnek mindhárom szerkesztéstől. Egyedül Lukács evangéliumában több, mint 3500 szövegváltozást találtak. Az evangéliumokat csak később vették körül a szentség és a tévedhetetlenség nimbuszával, amikor az egyház a szövegeket „Istentől ihletettnek“ nyilvánította. A szerző hangsúlyozza, figyelembe kell venni, hogy a források a kereszténység keletkezésének korántsem minden fontos kérdését világítják meg kellő alapossággal. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezek a müvek teológiai szempontból indulnak ki. Nem történeti, hanem elsősorban „üdvözítő“ irodalomról van szó. A kereszténység eredet problémájának több, mint másfél évszázados tanulmányozásából a főbb eredményeket a tanulmány szerzője az alábbi néhány pontban foglalta össze. 1. A probléma objektív, vallási befolyástól mentes tanulmányozása mindenkor csakis a haladó társadalmi osztály képviselőinek állt érdekében. A XVIII. században és a XIX. század első felében az akkor még haladó polgári tudósok lerakták az egyházi hagyomány bírálatának alapjait, kimutatták az evangéliumok ellentmondásait, és a történeti emlékek tudományos kutatási módszerét alkalmazták a korai keresztény irodalom dokumentumainak tanulmányozásában. A korai kereszténység objektív teljesen tudományos tanulmányozásának ügyét az új haladó osztály, a munkásosztály ideológusai karolták fel. 2. A korai keresztény irodalom emlékeinek konkrét tanulmányozása kimutatta: a kánonikus evangéliumok a II. század közepén készültek, többszörösen átszerkesztették őket, a kanonizált művek megírásának sorrendje homlokegyenest ellenkezik újszövetségi elhelyezésük sorrendjével. 3. Jézus történeti létezését nem igazolják az ókori források. 4. Jézus történeti létezéséről szóló tézis elesésével szükségszerűen megdől az a koncepció, mely szerint a keresztény egyház kezdettől fogva egységes volt, közvetlenül az apostolok csoportjából fejlődött ki, s hivatása volt „tisztán megóvni a krisztusi hagyatékot“. Az egyházi szervezet számtalan önálló, egymással gyakran ellenségeskedő és konkuráló gyülekezetekből keletkezett. Az egyház keletkezésének időpontja a II. század közepe, megszilárdulása és az egyházi szervezet győzelme a többi eretnek mozgalom felett a IV. század elejére esik. J. A. Lencman tanulmánya fontos hézagpótló munka a kereszténység eredetének kérdéséhez. E tanulmány nemcsak a szakemberek számára nyújt segítséget, magyar nyelvű fordítása hozzájárul a magyar olvasóközönség tudományos világnézetének elmélyítéséhez is.
