Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - FIGYELŐ - Hamar Kálmán: Lencman: A kereszténység eredete
vonatkozásban Dávid Teréz és Egri Viktor írásait. Lényegében az Utolsó karácsony és Anna sem hoz új szemléletmódot vagy stílus forradalmat irodalmunkba. Nem új a téma sem, hisz a háború okozta szenvedésről már nagyon sokat írtak. Azonban a markolás biztonsága, a mértéktartó kiegyensúlyozott jellemzés, a jellemalkotás sokrétűsége (tehát az írói gyakorlat adta biztonság) jelentős helyet biztosítanak a két elbeszélésnek, prózaírásunkban. Egri és Dávid Teréz írásaiban érezni a nekifutást, a lélegzetvételt. Fiataljainkról ezt nem mondhatjuk el minden esetben. Erőtlen a lélegzetvétel: novella helyett gyakran csak epizódokat, villanásnyi életképeket, esetleg karcolatot kapunk. (Monoszlóy Dezső, Nagy Irén, Szőke József.) Régen nem beszéltek és írtak annyit az új, a modern kifejezési eszközökről, mint manapság. Ez nem véletlen. Minden kor megköveteli és keresi a maga korszerű kifejezési formáit és eszközeit. Ezt teszi a mai próza is: szenvedélyesen keresi a mai gondolatoknak, a ma szemléletnek, a mai életérzésnek legjobban megfelelő nyelvet. Hogy áll ezzel a mi prózaírásunk? Nem sok jót mondhatunk, túlságosan „hagyományosak“, ha úgy tetszik, maradiak vagyunk. Az írások jelentős részében dominál a leírás, az anek- dotizálás. Sokat kísért a szentimentalizmus, a lírikus részek csak ritkán emelkednek a lírai realizmus fokára. Mig líránknak pontosan megfogalmazott ars poeticája van, addig prózánkban hiába keresnénk ezt. Nehéz kitapintani a célirányosságot, a határozott és megfogalmazott újszerű törekvéseket. Ha van is ilyen (Szőke József), az még a kezdet kezdetén tart. Formai szempontból sokkal hatá“ rozottabban kell keresni egy élő kontaktust a világirodalommal. Tanulnunk kell minden nap. Ismernünk kell minden lényeges irodalmi törekvést a szlovák, cseh. a magyar és más nemzeti irodalmakban. Ma már nem elég az őstehetség, a népi okosság, s az ösztönös megérzés; sem szemléletben, sem nyelvben. Prózánk nyelvét a dinamikusabb kifejezési formák felé kell továbbfejleszteni: a környezet, a társadalom jellemzése mellett jelentős szerepet kap a lélek és a tudat sajátos belső törvényeinek a kutatása és ábrázolása. A hosz- szadalmas leírások helyét ma már a dinamikus cselekmény, a cselekvés, párbeszéd, a belső monológ, a tudatmetszet stb. veszi át. Joggal mondhatná valaki: ennyi hiba, eny- nyi gyengeség, hát hol van az érték, az elmúlt évek prózai hozadéka. Ez is van. Prózánk kezdeti éveiben a sémák domináltak, ma már ezen túl vagyunk. Ha találkozunk is az élet egyoldalú szemléletével és ennek következtében az élet hiányos irodalmi vetületeivel, de örvendetes tény, hogy az elbeszélések jelentős részében már elfoglalja helyét az élmény, az élményközösség. A másodkézből kapott utánérzések egyre kevesebbet szerepelnek. Ez pedig továbblépést jelent. Az antológiában és az azóta megjelent prózairások arról tanúskodnak. hogy prózánknak nő és javult az erőnléte. Most már lehet és kell tőle többet követelni. Növelnünk kell elbeszélő irodalmunk teherbírását. Az igazmondás, a mélyebb realitás felé kell irányítanunk fejlődését. Hiszek abban, hogy a közeljövőben elbeszélőink jelentősebb művekkel gazdagítják irodalmunkat. Lencman A kereszténység eredete Lencman „A kereszténység eredete“ c. könyve hézagpótló mű. Szerzője nem tűzött maga elé különösebb célokat, feladatát mindenekelőtt abban látta, hogy részint rég ismert dokumentumokra, részint új forrásokra támaszkodva — ismertesse a kereszténység keletkezésének körülményeit, kimutassa a korai keresztény ideológia fejlődésének fő vonalait, s végezetül kimutassa, mi volt az oka annak, hogy a római birodalom néptömegei előnyben részesítették a kereszténységet a többi vallással szemben. Eltérően más szerzőktől, akik a korai kereszténység történetét Konstantinus császár idejéig tárgyalják, e könyv csupán a II. és a III. század fordulójáig elemzi a korai kereszténység történetét, minthogy a kereszténységnek csak az eredetével foglalkozik. A III. században a kereszténység már teljesen kiforrott vallási mozgalom — megvan a maga iratgyűjteménye: az Üjszövetség és adminisztartív apparátusa az egyház. A szerző igen nagy figyelmet fordított a különböző újszövetségi és más keresztény iratok keletkezési időpontjának megállapítására és szövegelemzésére. Főleg a következő kérdéseket tartotta szem előtt: az evangéliumi Jézus-legenda kialakulását, a keresztény dogmatika formálódását, az új vallás viszonyát a rabszolgasághoz és a világi hatalmakhoz, a korai keresztény gyülekezetek összetételét, a klérus keletkezését és a korai eretnek mozgalmakat. Az első marxista, tudományos igényű mű, mely a kereszténység eredetproblémájával foglalkozik, K. Kautský: „A kereszténység eredete“ című tanulmánya, amely a XX. század elején jelent meg. A műben jelentkezik a szerző ideológiai ingadozása, a reformizmus, centralizmus, amely az írót végleg a reformisták táborába vezette. Sohasem volt pusztán elméHamar Kálmán
