Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: A helytállás névtelen hősei
kellett embertársainak. Hazatérte után mégsem sietett beszámolni az átélt borzalmakról, sokáig érlelte mondanivalóját, jól tudta, hogy a megszenvedett élmények lélekmaró közelsége elkerülhetetlenné tenné a riportszerűség hatását. A többéves érlelő periódus azonban nem csökkentette műve élményszerűségét. Az idő sebet hegesztő távlatában rendszerezett, tudata legmélyéről felkavart emlékei leírásán imponálón érzik a „poklok poklát“ megjárt érző, gondolkodó író személyes élményeinek semmilyen művészi fogással sem pótolható meggyőző ereje. Ez a szigorúan betartott történeti távolság lehetővé tette számára, hogy megkülönböztesse a mellékestől, a tipikust az esetlegestől. írásai központi témája: a náci haláltáborok lakóival történtek művészi ábrázolása: mondanivalója: a kíméletlen erőszak, a zsarnokság és minden emberi alávalóság gyűjtőfogalmának, a fasizmusnak világos és egyértelmű elítélése. Nem szórakoztatni, gyönyörködtetni kíván, az okultak, a sokat megértek figyelmeztető szándékával tárja tapasztalat-kincsét olvasói elé. Ez az írói szándék pedig keresetlen, cicomátlan írói eszközöket igényel. Burian él ezzel az igénnyel, minden sora bizonyítja ezt. Nem keres hatásvadász megoldásokat, könnyfacsaró szenzációkat, de a drámai sűrítés, lé- nyeg-sejtetés a problémákat minden oldalról megvilágító utalások művészetével a faji felsőbbrendűség náci komédiájának legmélyére láttat — a mikroszkóp könyörtelen élességével. Zsúfolt, szörnyű emlékeinek, vaskos realizmusa, alakjai kitapintható plaszticitása, képei szuggesztív beleéltető ereje megrázó, magával ragadó olvasmánnyá avatják írásait. Minden sorából az értő, segíteni akaró művész szól olvasóihoz, a figyelmeztetés, az igazságkeresés folytő szenvedélyével. A változatos terjedelmű, hangulatú és felépítésű elbeszéléseket összefüggő ciklussá fűzi a minden történetet átfogó, egyöntetű eszme: a zsarnokság elleni küzdelem. A ciklusjelleg mellett bizonyít a színhely gyakori azonossága is, a náci haláltábor, melynek hideglelős fogcsikorgató hangulata alapvető tónusa minden novellájának. Stílusára jellemző, hogy a hangulatkeltést általában egyszerű eszközökkel éri el: „Dachaui éj. Midőn a szél is elcsendesül. Csak a tornyok fénye és az őrök kiáltása méri az időt. Éj, mely nem feledteti az órák, hónapok és évek borzalmát. Éj, mely oly nyúlfarknyi azoknak, akik holnap rabszolga munkára vonszolják elcsigázott tagjaikat, a kínzó éhséget, mely egy percre sem szűnik, eltompult fejüket, melyben ugyanazok az emlékek őrlődnek szüntelen, vonszolják a sok megaláztatásban elgyöngült szívüket. S még rövidebb az éj azoknak, akik kivégzésükre várnak a bunkerekben. Dachaui éj, tele kiáltásokkal, melyek rovásként vésődnek a nyárfákba, hogy egyszer számonkéressenek a gyilkosoktól... Dachaui éj, hallgatag és elutasító az erőszakkal szemben, mely felgyülemlett Goethe hazájának ezen az elátkozott darabján, hogy az elvetemültség és őrültség örök emlékeztetője legyen. Dachaui éj, a villanydrótok függönyével.“ (A vörös Walter papot szentel.) írásai legfőbb erénye — a mélységes és férfiasan őszinte hazaszeretet mellett — nem a nácizmus sokszor megrajzolt barbarizmusának ábrázolása, hanem az emberi méltóságukban megtiport, jogfosztott szolgasorba süly- lyesztett emberek töretlen hitének, erkölcsi erejének demonstrálása. Hősei nem rendkívüli egyéniségek. Pózok nélküli egyszerű emberek, kommunisták, az antifasiszta mozgalom névtelen katonái, akik még ilyen embertelen viszonyok között is képesek voltak szabályozott szellemi tevékenységre, szervezett politikai munkára. Szervezkedtek, segítették egymást faji, nemzetiségi és világnézeti megkülönböztetés nélkül. Összehozta és összetartotta őket a szenvedés és a minden ízüket átjáró közös lelki élmény zsarnokság elleni gyűlölet. A gyűlölet, ez a lenyűgöző, félelmetes érzés, melynek megváltó erejéről így vall a szerző: „Gyűlölet! Gyűlölet, ki szüntelen lángolsz, tüzed elfojtani nem tudják, hiába szórják rá vastagon a kifőzött giz-gaz hulladékát: parazsad hiába verik szét ősgermán bunkókkal! Gyűlölet, ki emésztő lánggal lobogsz ezekben a pillanatokban! Te, aki világokat tudsz teremteni — te óriás, te ezerkarú Atlasz, kinek gyönyörűséges énekét méregtől átitatott nyelvek zengik a legszebben —. te ki kardot rántasz a hüvelyből, melyet szívnek nevezünk — gyűlölet, kinek életszeretet a valódi neve, „s kit áthat az igazság mélységes igaza — mikor törsz fel végre égigérő lánggal, ünnepi szent tűzzel, melyben szénné zsugorodik a gaztett, és elhamvad az emberiség nyomora.“ (Mintakollekció) Elbeszélései jellemgazdagsága magabiztos emberismeretéről tanúskodnak. Nem volt könnyű dolga, emlékeiben olyan világot villant fel olvasói előtt, amely féktelen brutalitásával acélkemény jelemeket termelt, de amelyben virtuális esendőségüknél fogva jellemek hamvadtak el nyomtalanul. Ezer és ezer rabtár- sából és rabtartóból ötvözte tipikussá alakjait. Novellái felépítésében és bonyolításában alakjai megrajzolásában érezhetően kerüli a polaritásokat, nem ismer egyoldalú fényt és árnyékot, érzi a konfliktus szükségességét, az emberi és jellembeli ellentétek jelenlétét. Dramatizáló hajlamából eredőn igyekszik választott alakjai körvonalait egyszerre kiemelni életmozzanataik, sorsfordulóik gyújtópontjában. Fájó emlékeiből a felejthetetlen jellemek egész sorát varázsolja elő. (Gondolunk elsősorban Chadimára, a vörös Walterra, Peter Buchanra, Seppre, stb.) Kitűnően érzékelteti a körülmények jellemformáló erejét. A kis Pick, a minden hájjal megkent nagystílű zsebtolvaj, s mindenkor s mindenkin segíteni kész bajtárs példaképévé magasztosul, mikor testének legeldugottabb zugában a halál állandó közelségében csempészi a táborba az orvos-
