Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - HAGYOMÁNYAINK - Sas Andor: Versírásért pokoljárás — Vági Miklós emlékezete
A halál, ha rámnézne, magára ismerne. Purgatórium, Melyben láthatatlan lángok emésztenek, Melyben láthatatlan malmok őrlik idegeimet, Puskák és szuronyok fedezete mellett. Tudjátok, mi ez? Mindenkitől elhagytva, kifosztva lenni? A síró és jajgató falak között? Az egyhangúság és szőkeség vánkosán fetrengve Számlálgatva a napjaimat: Még két év! Hétszázötven nap, Huszonnégy egész hónap. És hány hét? Ö, még több mint száz. Sohse múlik el. Megőrülök! Tudjátok, mi ez? Ti ügyészek, bírák. Ti paragrafuskukacok, De egyébként hiénák. Kik olyan könnyen dobálóztok Az évekkel. Mit nektek egy év, két év, három év, Mit nektek öt év. Oda se neki. Vállvetve, ráfizetés nélkül méritek. De jönnétek ide csak egy évre, Könyörögve hullanátok térdre Megtanulnátok szenvedni, tűrni, És sírni, sírni, sírni, sírni De én miért kaptam három évet? — Gyilkoltam? — Nem. ;— Betörtem? — Nem. — Raboltam ? — Nem. — Hát akkor miért? Azért mert röpiratokat írtam? Mert lázitöttam a gazok ellen ? Mert az igazsággal kitörültem a Monokliá, csipás szemüket ? Mert sürgettem a forradalmat? — Ezért? Szóval nekünk nem szabad vétkezni, Nekünk nem szabad támadni. Mi csak tartsuk a pofánkat. Igazság! Érted kaptam három évet, Érted szenvedek mártírhoz illően, De, ügyészek, bírák! Hiába ítéltetek el, ez mit sem használ, A gyilkost és a betörőt ártalmatlanná Lehet tenni, hogy ne gyilkoljon, ne lopjon, Azzal, hogy börtönbe zárjátok. De engem, a forradalmárt? Hahaha! Én még itt is izgatok, lázítok, S ha kötelet kapok Mint Sallay és Fürst kaptak, Meg annyi mások, Mit se használ. Csak a testet lehet megölni, a lelket soha! Az eszme tovább él és virágzik. Az igazságot halálra Ítélni nem lehet! Hogy mennyi melegség és családi érzés volt Vági Miklósban, s mennyire összekapcsolódott mindez szocialista hitével és társadalmi világnézetével, azt egy másik levél mutatja, amelyet 1940. decemberében írt a kassai ügyészség börtönéből apjához: Kedves Apuka! A múltkori látogatása inkább fájdalmat, mint örömet hozott nekem, mert észrevettem az arcán, hogy nehézségekkel és gondokkal küzd. Mikor feljöttem a cellámba, úgy elsírtam magamat, mint egy kisgyermek. Hát bizony nem valami fényes világot élünk. Kinevetni való ma az egész világ! A leg-' jobban ráillik e korszakra a „moslék-korszak“ név. Már én is szeretném tudni, hogy mikor lesz már egyszer Élet?! Élni ma az embertől táplált embertelenségben nem írigylésreméltő üdülés. De mindennek ellenére nem szabad senkinek szomorkodni. Nem szabad mindent prózaiasan felfogni. Nem szabad búsulni, sem a pesszimizmus karjaiba zuhanni, mert ebben addig senki sem talált menedéket, sem kielégítő lelki megnyugvást. Hinni kell! Remélni! Dalolni és várni! Nem szabad mindent prózaisan felfogni. A tél után majncsak egyszer eljön madárfüttyel, délibábosan, vattaszínű fellegekkel az Élet tavasza is! Ebben a hitben és reményben azt kívánom kedves Apukának, hogy a karácsonyi ünnepeket gond nélkül és boldogságtól sugárzó arccal töltse kedves családja körében! Öleli, csókolja poéta fia. Ki a csalánt is rózsának nézi, S ki az Életet nem fogja fel soha Komolyan. Vági Miklós Őszintébb, nemesebb, vonzóbb lírát nem kívánhatunk annál, mint amilyen ebben a prózában írt levélben kifejeződik. Művészi érzék és érzelmi feltételek megvoltak Vágiban, hogy szert tegyen a költői kifejezésnek azokra az eszközeire, amelyeknek megszerzését remélte. Azonban nemcsak a kiérlelt, művészi értékű verses alkotások tartoznak az irodalom történetébe, hanem a feléjük való törekvések is, az irodalmi érdeklődés, az átlagos kísérletek talaján kibontakozó színvonal, az egyes író kapcsolata a társ? dalmi körülményekkel, vias- ködása rosszal s emberhez méltó törhetetlen- sége boldog közösségi élet feltételeinek kiharcolására.
