Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Vladimír Mináč: Élők és holtak
Vladimír Mináč írói egyéniségét meghatározó nagy élménye a Szlovák Nemzeti Felkelés volt. A most negyven éves író Észak-Gömörböl származik, első regénye „Halál jár a hegyekben" (Smrf chodí po horách) 1948-ban jelent meg, magyarul három évvel később adta ki a Magyar Könyvtár. A könyv tárgyát a Szlovák Nemzeti Felkelésből veszi, tulajdonképpen írói vallomás saját emberré éréséről. Egy évvel később „Tegnap és holnap“ (Včera a zajtra) című regényében Mináč Szlovákia háború utáni változásait, megújhodását írja le. Ez a könyv is megjelent magyarul, 1954-ben a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál. A CSISZ-es lelkesedés korszaka sem múlt el nyomtalanul Mináč fölött: ennek bizonysága „Kék hullámok“ (Modré vlny — 1951) című könyve. „Válaszúton“ (Na rozhraní, 1954 — magyarul két évvel később adta ki a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó) című elbeszéléskötete, amelyet Klement Gottwald államdíjjal jutalmaztak, a falu történelmi sorsfordulóját mutatja be, a jelenben együttélő múlt és jövő konfliktusait. 1955-ben riportkönyvben számolt be kínai útjáról „Ahol felkél a nap“ (V krajine, kde vychodí slnko) címen. Vladimír Mináč alkotó munkásságának csúcspontját jelenti egyelőre regénytrilógiája, amelynek első kötete (Hosszú a várakozás — Dlhý čas čakania, 1958), az idén magyarul is megjelent a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A könyv cselekménye az ún. szlovák állam utolsó évében kezdődik, s a Szlovák Nemzeti Felkelés kitöréséig. követi a szereplők életét. A regénytrilógia központi szereplői Marek Uhrín, a tépelódő filozopter, aki a felkelés népi nekilendülésében találja meg önmagát, Janko Krap, a kissé jánosikos partizánvezér, aki úgy hiszi, ösztönében él a kommunizmus, Bende, a magyar kommünt és a spanyol polgárháborút végigharcolt komiszár, Labuda kapitány, a Csendes Don Grigorij Melehovjára emlékeztet, csupa hiba, s mégis rokonszenves,. harcos ember, Olina, a nagypolgár család lánya, aki Marek mellett találja meg élete boldogságát: ezek mind s a regény többi szereplője összességükben hű képét adják a kor, a negyvenes évek szlovákiai társadalmának. A trilógia további két kötete is megjelent már szlovákul: „Élők és holtak“ (Živi a mrtvi, 1959), „Reggelre szól a harang“ (Zvony zvonia na deň, 1961). Mináč regénytrilógiáját méltán tekintik a háború utáni szlovák széppróza egyik legjelentősebb alkotásának. Vladimír Mináč élők és holtak Éjszaka háromkor a folyosókon nehéz léptek dobogtak, nyikorogva kinyíltak a cellák ajtai. Nem a foglárok forgatták a zárakban a kulcsokat, a foglároknak nyomuk sem volt, a foglárnőt sem lehetett látni, csak SS-legényeket és gárdistákat, csizmájuk sarka dobogott a folyosók padlóján, nyitogatták a cellákat, ordítoztak, pokoli zajt csaptak. Willi Krebs sturmführer lajstrommal a kezében ment cellától cellához, neveket kiabált, német bikkfa nyelve kerékbe törte az idegen neveket, Plefcak, kiabálta, és Konicek, de Rosenthalné nevét hibátlanul ejtette ki, Gisella Rosenthal, kiáltott be a cellába, aztán még egyszer, Gisella Rosenthal, ez a kis Gizella volt, aztán még azt is ordította, Luise Rosenthal, ez volt a kis Lujza. Willi Krebs sturmführer aztán a négyes számú cella elé érkezett, ott feküdt Markech tanár, aki még mindig nem bírt lábra állni, ott volt Pavel Jozef Janik és Krempažský meg Melicher az öreg tanító, Willi Krebs sturmführer kinyitotta a cella ajtaját, az ajtó kitárult, és a sturmführer a jegyzékébe pillantott, azt olvasta, Josef Markech, aztán felolvasta az öreg Melicher nevét is, és körülnézett a cellában, mintha keveselné, Pavel Jozef Janik
