Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

egyre jobban és egyre tudatosabban távolodó Németországot példázza elénk: „Az utolsó évszázadok történelme nem más, mint Németországnak viszolygása a felvilágosultság révén a nyugati civilizációba való bevonása ellen“. Németországnak már csak azért sem lehet közössége a felvilágosultsággal, mert ez nem német, de európai, éspedig kimondottan nyugateurópai jelenség, mely döntő módon határozta meg Európa kiíormálását és defor- málását. A német elkülönülésnek — végeredményében tehát a német imperializmusnak — szüksége van az elferdült, a deformálódott, a tévutakra került Európa-képzetre, hogy aztán a maga módján helyreüsse, és a maga „egészségével“ meggyógyítsa, reformálja, okku- pálja, kolonizálja: németté tegye. Németország ma az egész nyugateurópai, az értelem rendszerére épült civilizáció elleni küzdelem útjára lépett. A cél: „a német önvalósítás“. A szellem emberei pontosan és végszóra szállították és szállítják a német imperializmus önvalósító varázsszavait, parancsszavait.

A cél tegnap és ma: Német-Európa! Kissé pontosabban és szorgalmasabban kellett volna olvasni tegnap a német regresszió szellemi megnyilatkozásait, kissé figyelmesebben kell ezeket ma újra fellapozni, hogy a német reakciós mentalitás abszolút Európa-ellenessége nyilvánvalóvá váljék még a legbefogottabb nyugatnémet-barát előtt is. Csak amit előbb ellenséggé avatok és követhetetlenné szuggerá- lok, lehet támadásom célja és így — birtoklásom tárgya! Aki figyelmen kívül hagyja a hatalmi-németség Nyugatellenes, Európa-ellen- séges lényegét, az az illúziók és eiködlések rabjaként, homokra épít. „Ayii a Nyugatnak használ, az nekünk méreg“, mondja Hans Bäcker, egyszer már idézett könyvében, (Deutschland und das Abendland), ahol össze- hozhatatlanná tágul két világ: „Mi egyrészt a nyugati gondolat hivatott hordozói és urai voltunk, másrészt a mélyben, lelkünk leg- sötétjében, az önmagunkhoz vezető úton... a mi sajátságos történelmi feladatunkat szem

előtt tartva — túlléptünk a Nyugat „fogalmán“. E szemléletben minden rossz szülője és oka, a Nyugat: „Mi betegesen megzavarodtunk az európai németség és a porosz-németség közti állandó feszültségben/ és egyré jobban a „római“, a „rQmai keresztény“, a nyugati' polgári világ és a humanizmus hatása alá kerültünk... A Nyugat a mi kísértőnk és így romlásunk oka“. A romlás okát tehát fel kell számolni! El ezzel a Nyugattal, el a rontó, kísértő Európával: „Nyugat vagy Németország: más alternatíva számunkra nem létezik!“ Acél

— Német Európa — egyre világosodik: a Nyugatot a saját képükre formálják át: — „Előbb meg kell tisztítani és újítani a Nyugatot :’ kifejlődésének igazi ideje a megújult északi fáj által még esedékes.“

Német-Euŕópa még esedékes. Egyszer a leg- brutálisabb meztelenséggel már megvalósították: 1933 januárja óta csak a vak nem látja, hogy a nemzeti szocializmus minden pos'ztulá- tumában a Nyugat antitézisét jelenti“, dekre- tizálta a hírhedt náci Dozend-Bund elnöke: F. A. Six professzor. Ugyancsak ő mondotta: „A nemzeti szocializmus nem más, mint ä Nyugatellenes erők megszervezése. A cél: Európa nagy rendje!“ A cél: Német-Európa'. Ma is. Most is! A tegnapi megnyilatkozásokból nyílegyenes út vezet Seebohm mai megállapításához, a Goethe pellengérezte „gőgös butasághoz“, az egyszerűsítés brutalitás tekintet- nélküliségéhez: „Nem Németországot kell beolvasztani Európába, hanem Európát — Németországba.“

Bonn Nyugat védőjének tudja és mondja magát, de a lényeges megnyilatkozások tegnap csakúgy, mint ma, egyformán a Nyugat ellen tesznek tanúságot. A német lényeg itt olyan idegenül mered a Nyugatra, hogy az érintkező pontok a minimumra redukálódnak. Amihez bensőmben, tehát lényegileg semmi közöm, azt nem akarhatom, azt nem védhetem. A német imperializmus nem Európát akar védeni, nem kultúrát menteni, de Európát okkupálni: gyarmattá állandósítani!

10. „Narvik-találkozók", „Afrika-hetek“

Nyilatkozatok és fogadkozások százai bi- zonyistenezik, hogy Bonnak nincsenek agresz- sziós szándékai, hivatalos kommünikék, sajtó- konferenciák erősítgetik: a német revizionizmus csak az 1937-es határokra szorítkozik. De akkor miért és minek a szudéta-napok állandó permanenciája ?! És mit akarnak az „Afrika hetek ?! És mit céloznak pl. az ún. „Narvik találkozók“ — és pont Ausztriában?! Hitler volt hegyivadászai a „Narvik-bajtársi szövetségbe“ tömörülve, nem tudják és nem akarják feledni Norvégia alattomos lerohanását, és Klagenfurtban, a szudéta-napok mintájára, Narvik-napot tartanak. Miért, mi célból? A nyilvánvaló lehetelenség ellen még az oslói

konzervatív „Aftempost“ is tiltakozott, és az egészet „kimondottan botrányos kihívásnak“: minősítette.

1937-es határok? Sepp Dietrich, az egyik leghirhedtebb SS-tábornok, a „semleges“ Ausztriában tartott beszédében a harc jogán mindazon területek visszaadását követelte, melyek a 3. Birodalomhoz tartoztak. Jacob Kaisér, volt bonni miniszter ugyancsak Salzburgban szónokolt: „A német egység Ausztriát is jelenti, Svájc egy részét és Elszász-Lotha- ringiát.“ Dr. Ehlers, volt bonni parlamenti elnök az igényeket olasz területekre is kiterjeszti, és a Zeitschrift für Geopolitik hangsúlyozza, hogy a „Dél területe... szintén sorra