Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

kerül.“ A Berlin-Róma tengely idején Hans Bäcker ilyeneket mondott: „Az Észak a legjobb úton van, hogy megtalálja önmagát, szavát, útját és tettvilágát... A Dél szépen hozzá fog szokni, hogy szavai rólunk hatástalanul visszapattannak“. A „szövetséges“ tegnap és ma egyformán beszél: a maga nótáját fújja!

A dél-tiroli kérdés mai kiéleződése kötetek helyett beszél. Dél-Tirol: osztrák ügy, de tűzfészekké a nyugatnémet revansizmus Európa- igénye avatja. A nyugat-német imperializmus már annyira a magáénak tudja Ausztriát, hogy ő szervezi meg — irredentáját. A „Frankfurter Rundschau“ ilyen értelemben írja: „Bizonyos nagynémet szónokok kirohanásai nyomán könnyen az a benyomás keletkezhet, hogy a Német Szöveségi Közársaságban jelentős személyek egész sora legszívesebben azt látná, ha a Bundeswehr egyszerűen bemasírozna Dél-Ti- rolba“. Az olasz hivatalos közlemények kénytelenek bevallani, hogy az illegális robbanóanyag német eredetű; a torinói Stampa ugyanakkor a változatlan német hegemónia kísérletek közös gyökér azonosságára hívja fel a figyelmet: „A dél-tiroli mozgalom kétségtelenül beletartozik a Lengyelországgal, Csehszlovákiával és Jugoszláviával szemben támasztott német területi követelések keretébe. A politikusok tartsák szem előtt, hogy a szövetségeket nem lehet megszilárdítani a népek érzelmi összhangja nélkül, s a kormányok megállapodásai nem lesznek tartósak, ha a népek attól tartanak, hogy a szomszédjuk ismét hegemóniára törekszik.“ — „Ismét“: az olasz lap, a „szövetséges“ ezzel saját térfelén kimondta a döntő igényű szót: a történelmi igazságot.

A legszebben azonban Oberländer mondja. Lapja, az „Ost-West Kurier (1953 nov.) szinte kacag kárörvendő gyönyörűsége elöérzetében. Franciaországról van szó, a változatlan zsákmánylehetőségről: hisz itt csupa ősgermán és német települést találunk. Franciaország alaposan összezsugorodik majd, mert szigorúan véve, még Normandia sem ősi francia talaj, akárcsak a flamand észak és a baszk és katalán területek. És akkor még Daladier provánsz szülőföldjét is kérdőjel fogja fenyegetni.“ És ez nem elírás, vagy véletlen. A „Stimmen zűr Agrarwissenschaft“ írta 1954-ben: „a tényleg egyesített Európában a német parasztifjak a széles, ma rosszul vagy alig megművelt, de termékeny franciaországi búzaföldeken fognak letelepedni“. A német expanzió jóelőre megkérdőjelez, kijelöl mindent: jogalapot keres, hogy rendet teremthessen és egyedül teremthessen. Másképp nem is lehetséges: aki szövetségesei területére pályázik, az ezt tőlük csak nélkülük és ellenük tudja elvenni. Egy rendszer, melynek lényege és gerince a militarizmus, a szomszédokban csak a beavatkozás apropóját, csak a megrohanás objektumát láthatja. Beleszólás, kívülről jövő vétó nem állíthatja meg a dolgok menetét. A német militarizmus nem tűr beavatkozást, nem tűr szövetségest. Amerika is meg fogja tudni egyszer, mit jelent a német imperializmussal egy

tálból cseresznyét enni. A dollár bonni Canos- sa-járása már ízelítőt adott belőle, de a kívül „tágasabb“ első jelei régibb keletűek. A „Na- tion-Europa“ 1953-as első számában írta H. Sanden: „Az Európa-Nemzet (A Német Európa fedőneve!) független úgy Kelet, mint Amerika felé... Ez azt jelenti, hogy az egyesült európai hatalomnak nemcsak Kelet felé kell védelemre készen állnia, de azt olyan helyzetbe kell hozni, hogy egy amerikai túlkövetelés- re is „nem“-et tudjon mondani". Strauss 1957-ben kijelentette: „A német egységeknek különleges fegyverekre van szükségük s ezeket megszerezzük, akár tetszik az amerikaiaknak akár nem."

Akár tetszik, akár nem: ez ennyi a német imperializmus legsajátosabb hangja és vi- szonylat-szava. A mi fülünknek ismerősen cseng: 1914-ben hallottuk és szenvedtük először. Az új szövetségesek is meg fogják szokni — a maguk kárán! De most még a Jaspersek is tagadják és úgy állítják be a helyzetet, mintha a német nyárspolgár cite- rázva gondolna az amerikaiak európai kivonulására: „mert a bonni rezsim az USA és a NATO nélkül tönkremenne... Tudnunk kell, hogy ha az amerikaiak kivonulnak Németországból, akkor elvesztünk... Ezért egy Nyugattal való feltétel nélküli együttműködésre van szükség — amerikai hegemónia alatt.“ Ezt az óhajt persze nem kell és nem szabad komolyan venni. Jaspers a német kiszolgáltatottság veszélyének falrafestésével operál, de a remegő farizeizmus csak arra jó, hogy a totális német felfegyverkezés alibit és így indokot kapjon. A német imperializmus semmit sem kíván jobban, mint az amerikaiak és angolok kivonulását: Endlich alléin! Végre egyedül! És akkor jöhet: Német- Európa!

Csak Német-Európa ? Amikor egyszer már majdnem a kezük ügyébe esett Ázsia, és szemük előtt, talpuk alatt volt — Afrika! A német imperializmus már tegnap is Eurázsiáról és Eurafrikáról beszélt. Kar! Haushoffer, a geopolitika „atyja“, a német kontinentális hatalmat, mint eurázsiát szuggerálja: „Kiegészítve egy megfelelő gyarmati birodalommal: Eurafrikával“. Lapjában, a Zeitschrift für Geopolitik-ban (1941, 369) követeli, hogy „az eurázsiai és eurafrikai feladatot a valósítás stádiumába segítsék“. És amikor Hitler betör a Szovjetunióba, ezt írja: „A Szovjetunió elleni háborúval megvalósul a geopolitika legnagyobb feladata: a XX. század téréltetése (Raumbelehrung), amikor is egyidejűleg lép fel a térmesszi kontinentális ellenállások leküzdésének szükségessége.“ Hogy az nem csupán fantázia-ábránd és tudós rigolya volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a szövetségesek Haushofert is a nürnbergi nemzetközi bíróság elé állították, de volt tanítványa — E. A. Walsch, amerikai jezsuitapáter védőbeszéde után, elejtették a vádat! Evés közben alaposan megnőtt a nácizmus étvágya: a német imperializmus su-