Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
náci-semmi nőtt meg ezáltal. Mintha nem is egy nép terjeszkedett volna a reális térben, de egy gáznemű valami...“ . A német imperializmus a második világháborúban az értelmi felelősség különceitől megszabadult irracionalizmus és infantilizmus rettenetes gyilkos kamaszcsínyeként lelepleződött. A felvilágosultság eszméit előbb meg kellett tagadni, hogy a háború ténylegesen az értelem gyilkosa lehessen! A felvilágosultság pedagógiája egyértelműen a békét tudatosította: „A nevelés célja: az európai műveltség, és ez a közösség hasznát és békéjét szolgálja, sose — a kárát!“, tanította a XVIII. században Johann Bernhard Basedow. Friecke a XX. században az értelmi humanitás ellen a nácizmus zagyva demagógiáját játsza ki: „a nemzeti, népi, a faji meghatározottságot... mert az értelmi humanizmus halálos ellensége az életnek és arról „a mély, bomlasztó és bénító mérgező hatásról“ beszél, „melyet az értelmi eszmény a német szervezetben előidézett“. Gondoljunk gyorsan Leibnitzra, aki a „Mars christianizmus“ ellen, a mindenfajta keresztes hadjárat-farizeismusok ellen kért szót, és aki ezzel még ma is kifogja a szelet a nyugatnémet klerikalizmus vitorláiból. Leibnitz egy célt ismert: „A népek harmóniáját“, és így nem csoda, hogy ő és társai miért éppen akkoriban kezdtek érdeklődni a keleti kultúrák iránt. Kelet felé néztek, de gondolataikban hadak és vadak nélkül! Lessing Bölcs Náthánjának színhelye Kisázsia, Schiller Turandot-ja Kínában játszódik és Goethe örömmel jegyzi fel: „Még a kínai is Werthereket és Lottékat fest remegő kézzel az üvegre.“ A felvilágosultságnak volt egy megbocsáthatatlan bűne: a tolerancia, a türelmi kérdés igenlése és tudatosítása. És ez annyira ment, hogy még a Janus-arcú Nagy Frigyes is le tudta írni D’Alemberthez intézett levelében a döntő mondatot: „Aki felvilágosult és .emberbarát, annak türelmesnek kell lennie“. így aztán nem csoda, ha Friecke szemében Lessing ,(Bölcs Náthán ja“ lesz az összegező rossz: „mert a tolerancia a külsőleges különbségeket (bőr, szín, faj) értéktelennek tartja és így veszélytelennek“. E mondatból megtudjuk, hogy a Friecke-féle német csak a veszélyes különbségre teheti a hangsúlyt. A „Bölcs Náthán“ a tolerancia eredményességének, az emberség győzelmének iskolapéldája, happy end-je. A „Bölcs Náthán“: a humánum Énekek Éneke, mely előtt a szellem minden árnyalata fejet hajthat. A Kortárs Elise Reimarus így lelkesedett: „vízcsepp, melyet kopár sivatagban mohón szürcsöl az utazó“. A marxista Franz Mehring a német irodalom maradandó értékéről, a „drága edényről“ beszél, „melyet Lessing szíve vérével itatott át“. Ambrus Zoltán írta: „Náthán az egyik legjobb ama jó emberek között, akiknek valaha költői képzelet életet adott“. Herder szerint „a mű alapeszméje a sors legnagyobb szava: népek tűrjétek egymást, emberek különböző véleményű, erkölcsű, jellemű emberek, segítsetek egymáson, legyetek emberek... Vessetek el magatokból mindent, ami embertelen“. Aki ezt a toleranciát, ezt a humánumot kénytelen magából kivetni, és Náthánt és bölcsességét megtagadni, az ezzel csak az embertelenség lehetőségének, dicséretének és gyakorlatának tár kaput. A nácizmus büszkén és boldogan vállalt antihumánum volt: Anti- Európa tiszta tenyészetben. Értelem elleni lázadás, emberség különceit elvető tömeggyilkosság. Ez a németség pontosan igazolta Goethét: „Az embercsorda mindennél jobban fél az értelemtől.“ Ez a németség akadálytalanul futott be a Goethe-féltette „gőgös butaságba“. Auschwitzot csak Lessing megtagadásával lehet vállalni és valósítani: a zsidó bölcs Náthánt — a lidércet — százszor, ezerszer, milliószor kellett elégetni. Hat millió zsidónak kellett elpusztulni, mert Náthán bölcs volt és jó, türelmes és ember: óriás az értelemtől megfosztott gyilkos törpék vad és vak birodalmában! Ha megfújják a halalit — embervadászatra: az értelemnél nincsen nagyobb bűn és az emberségnél nincs nagyobb akadály. El velük! El a felvilágosultsággal, el a humanizmussal! El Lessinggel, el Bölcs Náthánnal! El velük: ma csakúgy, mint tegnap. Lessing és Bölcs Náthánja nemcsak a tizenkét esztendős Ezeréves Birodalomban volt a szellem karanténa foglya, de ma is, most is. E pillanatban olvasom: egy nyugat-berlini színház Stockholmban vendégszerepeit. Az egyik programszám Lessing „Zsidók“ című égyfelvonásosa volt. Az előadások védnökségét a stockholmi nyugatnémet Kultúrintézet vállalta, de Bonn stockholmi követének — vpn Marchtaler bárónak — utasítására, a Kultúrintézet a Lessing darab miatt visszalépett a patronálástól és most már kötöttségtől szabadultan mindenképpen igyekezett az egyfelvonásos színrehozata- lát megakadályozni. A tilalomról persze tudomást szereztek a stockholmiak, és a darab óriási szimpátiatüntetések között került színre. Lessing nemcsak a Frieckéket hozza zavarba és keríti őket kínos helyzetbe, de ugyanúgy vagy még ugyanabbul Bonn nagyköveteit is! És ezek „védik“ ma Európát és ezek beszélnek „európai kultúráról“! A kizárólagosság barbarizmusa a könyvmáglya parazsát egyre türelmetlenebbül piszkálja . . . 1933-ban a „Das Neu Tagebuch", a német helyzetről írva, megállapítja: „ami itt kirobban, az már nem politika, de a legszörnyűbb: az őserdő“. Erre a megállapításra felel a harz- burgi tanítógyűlésen egy bizonyos Dr. Haupt: „Ha a párizsi zsidólap ezzel a címmel „Az őserdő közeledik“ a nemzeti szocializmus győzelmét akarja kicsinyelni, akkor akarata ellenére is fején találta a szöget. Mert ez az őserdő a mi népünk, a mi földünk szimbóluma. Ez az ősnép most eszmél természetes erejére. Az őserdő mutatja a legjobban, hogy ez a nép ki akar válni a nyugati civilizáció varázsköréből.“ Friecke 1934-ben ugyancsak a Nyugattól
