Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Duba Gyula: Gyanús, aki nem lop
Főbíró (a feleséghez, kímélettel): Drága asszonyom, belátom, hogy az ön helyzete most nagyon nehéz és kimerítő (feleség konyakot iszik és a vádlott kivételével mindenkivel szemez), mégis megkérem, ragaszkodjon a valósághoz és a szín igazat vallja. Említette ön a férjének, hogy nagyon szeretne egy krémszínű Spartak kocsit, amely nagymértékben megkönnyítené bevásárlásait és jelentős villamospénz megtakarítással járna? Feleség (zokog): Ő igen... Főbíró: Arra az ötezer koronás brilliáns nyakékre is felhívta a vádlott figyelmét, melyet régóta annyira óhajtana szép nyakán viselni (udvariasan meghajol) és amelyet nemrég még születésnapján remélt megkapni? Feleség (még jobban zokog): Ó igen... felhívtam... Főbíró (részvéttel): Mit felelt erre a vádlott? Hogyan reagált az ön gyengéd célzásaira ? Feleség (szipogva): Hajlandónak mutatkozott... hogy azt mondja, jó, majd a fizetésből megtakarítunk rá... (A közönség felzúg, elmúlt az előbbi részvéte: Hallatlan, pokoli agyafúrtság! Társadalom a feketéjét issza és figyel.) Védő (felpattan és kiabál): Tisztelt bíróság, kérem védencem épelméjűségének és szellemi beszámíthatóságának hites szakértőkkel történő, azonnali, tüzetes kivizsgálását! Ügyész (szintén felpattan): Tiltakozom. A védőnek azon igyekezete, hogy a vádlott szellemi ítélőképessége megbízhatatlanságának lehetőségét, vagyis azt az eshetőséget, hogy a vádlott nem is bűnöző, hanem egyszerűen csak nem normális, érvei közé sorolja, hamis vágányra terelheti a tárgyalás menetét. Határozottan állítom, hogy a vádlott normális és a vád lényegét képező bűntettet épésszel és előre megfontolt szándékkal követte el. Súlyosbító körülménynek kérem beszámítani, hogy tettét szocialista államban követte el, ahol a javak legnagyobb része társadalmi tulajdon. így még csak azzal sem védekezhet, hogy ismeretlen embereket, akik néki nem ártottak, károsított volna meg. Mert nézzük csak! Elég lett volna tudatosítania magában, hogy a társadalomnak, amelynek a Piramis vállalat tulajdona, ő is tagja, s így az az ötven mázsa cement, vagy az ötvenezer korona az övé is. Vagyis csupán a sajátját, jogos tulajdonát tartotta volna meg magának. (Belelovalja magát, mind hevesebben magyaráz.) Az ilyen emberek az élet örök hátramozdítói, akiket mindenképpen el kell távolítani. Megbódulnak valami érthetetlen ideáloktól, igen ez a helyes kifejezés, rögeszmék bódultjai, aztán ártalmas tevékenységekkel fékezik a társadalom kolektivizálódásának folyamatát. Miért akarnak mások lenni, kérdem én, mint a többiek, miért akarnak kiválni? Ha a jelenlévő polgártársak habozás nélkül el tudnák adni a Piramis cementjét, akkor ő miért finy- nyáskodik? (Megtörli verejtékező homlokát és körülnéz.) Kérem a vádlottra a legszigorúbb büntetést! (Leül.) (Mély csend. A teremben levőkre láthatólag nagy hatással van az ügyész elhangzott beszéde. — Húsz évet saccolok neki — mondja egy lakásüzér. — Nono, véli a Társadalom — tán nem is ...) Főbíró (fejcsóválva): Nehéz eset, nehéz eset (feleséghez). Asszonyom, együttélésük folyamán nem tapasztalta a férjén viharos lefolyású lelki konfliktusok jeleit, vagy... bocsánat, csendes őrültség... hm, szimptómáit? Feleség (elgondolkozva): A Bélán... nem, nem igen, hacsak... Főbíró (biztatóan): Hacsak... bátran ki vele ___ha tud valamit, csak használhat vele a férjének. F eleség (lassan, gondolkodva): Egyidőben... azt hiszem akkor, amikor az a cementhistória játszódott le, az uram nagyon nyugtalan volt. Hánykolódva aludt, álmában fel-felkiáltott és valami belső kényszert emlegetett. Ha kérdeztem őt, miről van szó, mit nem enged a bensője, sosem tudta érthetően megmagyarázni. Ekkor történt egy eset, csekélység az egész, de
