Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Szőke József: Történetek a tó partjáról
Ott, ahol a folyó belesimul a terebélyes tóba, tömzsi sziklaoszlop ágaskodik a víz fölé. Az oszlop hegyén magasbacsapó tábortűz integet messzire s én nem tudok ellentállni a kísértésnek. Oda indulok. Miközben lihegve, verejtékezve, lassan feltornászom magam szikláról sziklára hágva, halk egyhangú gitárpengetést hallok és furcsa, a zenét minduntalan cserbenhagyó éneklést. Fönn egy nagy szomorúfűz alatt szűk füves térség terül el, rajta a két sátor közt tűz lobog. A fűben öt buksi fej lapul. Köszönök, de semmi feleletet nem kapok. Látom, hogy mind az öten fiatalok és pokrócba csavarodva heverésznek a tűz körül. A gitáros középen és ketten- ketten a tűz két oldalán fújják az értelmetlen, szövegnélküli dallamokat. Az ott középen egyhangúan mindig egy és ugyanazt pengeti a gitáron, s csak néha szól, egy-egy parancsoló szót. — Pepik fáért! Az egyik fiú feláll és nemsokára nagy halom fát dob a tűz mellé. — Pepik, dobj a tűzre! Most a tűz másik oldalán mozdul meg az egyik alak és néhány száraz ágat dob a tűzre. A főnök penget és tovább parancsolgat: — Pepik vízért! — Pepik cigarettát! Furcsálom, hogy a többiek egyetlen szavára úgy ugrálnak, engedelmeskednek, mint a katonák a parancsnokuknak. — Pepik ide!... — Pepik oda!... — dirigál és gitározik. Már rég megfigyeltem, hogy mindig Pepiket mond és mindig más és más engedelmeskedik, de még véletlenül se mozdulna egyszerre kettő.
