Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - Szőke József: Történetek a tó partjáról

Hiába próbálom félbeszakítani ezt a fura játékot, amíg maguk meg nem unják, semmire sem megyek velük. Végül a „nagy főnök“ szertartásosan leteszi a gitárt és várakozón felém fordítja az arcát.

— Mindannyian Pepíkek vagytok? — kérdem.

— Yes, sire! Öt Pepik Plzeňbôl...

— Remek fickók vagytok! — próbálom dicsérni őket.

A főnök némán és szertartásosan meghajlik a bókra.

— Kezdem furcsán érezni magam. Látom, hogy nem félnek. Nem, én sem félek! Valami ismeretlen világ falába ütköztem és az ismeretlen egy kicsit mindig riasztó.

Zavaromban cigarettával kínálom őket.

Elfogadják.

— Énekeljetek valamit. Azt amit az előbb ...

Kicsit feloldódnak és énekelni kezdenek. Látom rajtuk, hogy imponál nekik az érdeklődésem.

Amikor abbahagyják odatelepszenek a közelembe.

— Hát pénzt hol szereztek?

— Nappal cseresznyét szedünk, itt az országút, mellett. Negyven kroncsit adnak nyolc órára. Ha majd egy kis lóve összegyűl, továbbmegyünk.

Furcsa szerzet. Nehezen beszélő bizalmatlan fiatalok. Csak keveset tudtam meg róluk. Pilzeni diákok. Kerékpáron mennek körbe az országban. Egyetlen fitying nélkül indultak el. Néha itt-ott leállnak dolgoznak valamin, aztán pihennek és mennek tovább. Mindenhol akad valami potya munka, kereset.

És a szüleik? Elengedték őket. Számukra bizonyára ez a könnyebb megoldás.

Szinte látom őket, amint kerékpárjuk pedálját taposva vágtatnak az úton. Hajtja őket a romantika utáni végtelen szomjúság.