Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: Korszerűség és formabontás

egy lengyel munkás, egy milánói vas- öntő — képek és okmányok elébe hozzák apjának spanyol frontra, sebesülésére és elfogatására vonatkozó emlékeit, egy szovjet orvosnő látogatása a Vörös Hadsereg tisztjéről hoz pillanatnyi emléket s a múltnak és a jelennek összekeveredéséből és szembesítéséből kibontakozik a kérdés: vajon ez a különösebb esznienyek nélkül élő és enerváltnak tűnő fiatalság méltó-e az új, jobb sorsunkért nem egyszer életüket feláldozó szülőkhöz ? Olga apja egyike volt ezeknek a névtelen hősöknek, ezrek harcoltak ugyanilyen keményen, a szebb jövőbe vetett hittel és ma az Olgák és Vlach Mártonok tízezrei élik át a válságot, érzik a szembesítés pillanataiban, hogy a készen kapottakkal nem sáfárkodnak úgy, ahogy azt az értük küzdöttek emléke megköveteli.

Szép és igényes Danék játékának eszmei mondanivalója. Ő maga riportnak és moralitásnak nevezi darabját, melynek mondanivalója a jelenről szól, de elevenen át van szóve a tegnap történéseivel. Mindkét megállapítás elfogadható; inkább dramatizált riportot látunk a színpadon, mint valóságos drámát, melynek konfliktusa jellemek összeütközéséből, a hősnek a környezetéből való harcából fakadna. Sajnos, a moralitás, a játék erkölcsi igazsága, eszmei mondanivalója nincs megfelelő jrámaisággal kibontva, nem forr össze szervesen a drámai történéssel, inkább mint hozzátoldott bölcselkedés — tehát az írótól tudatosan meghatározott moralitás formájában jut a néző tudatába. Olga, a játék központi alakja, nem mozgatója a cselekménynek, inkább csak passzív szemlélője. A filmszerű cselekményben megjelenő apa alakja sem válik a dráma mozgató hősévé, Danék csupán jelzi küzdelmes életének egyes állomásait és bármilyen rokonszenvesen is állítja elénk ezt a mártírhalált halt igaz kommunistát, sorsa nem válik annyira egyénivé, hogy mélyebben megrendítsen, mélyebben szántson belénk. Talán a játék, a kompozíció filmszerűsége teszi, hogy az írónak nem marad- helye és tere a jellemek teljesebb kibontakozásához. És ez nemcsak a kommunista apára, hanem a lányára, Olgára is vonatkozik, akinek gondolatait, tetteit, küzdelmét önmagával a szembesítés és az egész játék nem hozza ki teljesebben.

Danék kitűnően érzi napjaink problémáit és van bátorsága kényes kérdéseket is felvetni. Semmiképpen sem torz az a kép, amit a fiatal értelmiségről fest, csak nem elég teljes. Vlach, Olga barátja a játék egyik jelenetében azt mondja:

ülünk a taligán, mások tolnak bennünket és mi gúnyosan nevetünk rajtuk, milyen nyomorúságosán megy ez nekik.

Vlach nem huligán, inkább jóra termett, tehetséges fiatal, akiből csak a lelkesség motorja veszett ki, de akit a szembesítés törekvő, alkotó emberré tehetne. Danék ezt jól érzi, de nem bontja ki, nem húzza alá jobban és így nem csupán Vlach, hanem sok más szereplő alakja is torzóban marad. Erős hiányai ellenére mégis határozottan értékeljük Danék játékát, mert becsületes kísérlet) melytől nem vitatható el sem az érdekesség, sem a mondanivaló maisága és igényessége.

Jo-zef Budský rendezése figyelemre méltó. Az első jelenetek — sajnos az író hibájából — nem annyira unalmat, mint ürességet és céltalanságot éreztetnek, sok a pohárcsengés, a hangosság. A továbbiakban kitűnő a játék üteme, a rendezés itt már hiánytalanul érezteti a szerző intencióit, filmszerű gyorsasággal, olykor szinte bravúrosan peregnek a képek és a szín nem egy jelenetben az igazi dráma hőfokát sugározza. Része van ebben az Olgát játszó Mária Králo- vičovänak, aki közvetlen hangú, kulturált és átélt játékával a passzív alakból eleven, érző embert formált. Ladislav Chudííc hasonló bensőséggel tudta Vlach szerkesztő bonyolult lelkiségét hitelessé tenni; alakításában minden gesztus és hanglejtés példásan helyénvaló volt. A szereposztásban ez a pár — Zdena Grú- berová és Karol Machata. — már nem hatott ilyen valóságosan és meggyőzően. Machata játékában kissé erőteljesebben került előtérbe az alak felszínessége — a szerző szándékának hátrányára.

A játék két másik fiataljának szerepe túlságosan vázlatos, a szerző el is ejti őket a darab folyamán. Ctibor Filčík (Bo- huš Tesárik) eggyel szaporította mindenkor egyénien és érdekesen megjátszott negatív figuráinak számát. Eva Krížiková Olga barátnőjének felemás szerepében a kelleténél kissé hangosabb volt. Mikuláš Huba a kommunista apa ugyancsak vázlatos szerepével derekasan megbirkózott, s nem az ő hibája, hogy az alak passzívra halványodott.

Az epizódszereplők mind megállták helyüket, valamennyinek a játékán érzett a rendező együttest formáló, gondos irányítása. Köztük különösen Mária Pechov- skának volt néhány meleg, emberi pillanata.

A színészi játék és rendezés tekintetében kifogástalannak mondható előadás további pozitívuma Zbynék Kolár kitűnő színpadképe, amely lehetővé teszi, hogy