Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: Korszerűség és formabontás

a játék filmszerűsége ellenére is a színpad megkövetelte realitással hasson. Különösen a pankráci börtönjelenet megoldása eredeti.

*

A Danék bemutató a korszerűség problémája mellett felveti a formabontás jogosságának és szükségének kérdését.

Az utolsó esztendőkben nagyobb színpadjainkon egyre több új formával próbálkozó, úgynevezett „formabontó“ darab kerül bemutatásra. Ma már valóságos divatról beszélhetünk, amelynek a színházak a hangosfilmmel, újabban pedig a televízióval való versenyükben behódolnak és amelyet a szerzők szívesen részesítenek előnyben, mert formabontás, a cselekmények harminc, sőt nem ritkán ennél is több képre tagolása lehetővé teszi számukra, hogy epikus formát követelő elképzeléseiket írhassák meg.

A divat korántsem újkeletű. Formát bontott már sajátosan Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című komédiájában vagy Visnyevszkij Optimista tragé- diá-jában. Mindkettőben a modern mondandó, az új tartalom — az utóbbiban a szocialista eszmeiség is — tette szükségessé az új formát. Thornton Wilder A mi kisvárosunk-jában is a gondolat választotta magának az új kifejezési formát.

A divatot mostanában újra elindító, és magyar színpadon, a budapesti Nemzeti Színház előadásában látott Marceau To- jás-a voltaképpen szemfényvesztő ínu- tatvány, vele már az epika kerül előtérbe, de nem brechti értelemben. Dür- renmattnak Prágában is játszott, Az öreg hölgy látogatása című drámája is a formabontás jegyében születet és ha eszmei mondanivajója korlátaival perbe is szállhatunk, nem vitatjuk el, hogy igazi, vérbeli színházat nyújt és pompásan mulattat. A nyugatról hozott formabontó darabok közül eddig Arthur Miller Az ügynök halála című rekviemnek mondott színjátéka a kispolgári társadalom felett mondott kíméletlen ítélete — jelentette eddig mind eszmeiségével, mind a jellemek rajzával és drámaiságával a legegyénibb új utat és a forma helyes széttörésével gazdagodást hozott a korszerű modern drámában.

De van hazai jeles példánk is. Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című színművében is a gondolat választotta az új formát, a formabontást, ám itt a látványosság, az érdekesség már takargatja a tagadhatatlanul újat hozni akaró játék hibáit, és ez bajt jelez.

Nincs értelme az új formának, a for- mabontásnak, ha nem segíti elő a konfliktus hatásosabb kibontását, a jellemek elmélyítését és nem teszi színesebbé, teltebbé a környezet rajzát. Semmiképpen sem kívánatos, hogy a dráma epikába oldódjék. Danek bátran elmondhatta volna a Szemtől szembe történetét három vagy öt felvonásban, de azzal, hogy hódolt a divatnak és előnyben részesítette az „új formát“, valójában elsekélyesítette mondanivalóját, amelyet különben szocialista korunk inspirált, s amely mai, és korszerű. Nem kaptunk igazi drámát, mert az új forma keresésében Danék nem jutott el odáig, hogy elmélyítse játéka bonyodalmait, mélyebben kibontsa alakjai jellemét. Megértjük, hogy különösen a rendezésben is járatos szerzőknél csábítóak az újfajta hatáskeltések formái, amelyeket a nagy színpadok kitűnő technikai felszerelése tesznek lehetővé — de mindezek a külsőséges eszközök zsákutcába vezetnek. Míg Millernél nem zsonglőrös- ködés vagy artistamutatvány a múltnak és a jelennek keverése, Pavel Kohoutnál gyakran érezzük a bukfencet, a modernség kedvéért való öncélú formabontást, és ugyanúgy Danék színpadi szembesítése is olykor a cirkuszi mutatvány határát súrolja.

És van itt még egy veszély, amely nem annyira a drámairodaimat és a technikailag kellően felszerelt nagy színpadokat, hanem a kis színpadokat és a műkedvelő csoportokat fenyegeti. Ha a divat túlságosan elterjed és a túlzott formabontó kísérletek folytán a színpad epikussá válik — nem brechti értelemben, mert Brecht epikussága nem jelenti az összeütközések elkerülését, a jellemzés elsekélyesítését —, a kisebb színpadok, amelyeknek technikai felszerelése nem elég korszerű, világítási apparátusa csekély, egyre ritkábban játszanak mai darabokat. Dürrenmatt Miller elképzelhetetlen vidéki kis színpadokon, de ugyanígy Virta negyven képes színműve, Danék riportszerű moralitása sem játszható, hogy csak Nemzeti Színházunk két utolsó bemutatóját említsük.

Még jóval nehezebb helyzetbe kerülnek műkedvelő együtteseink, amelyek darabhiánnyal küzdenek, évről-évre egyre kevesebbet kapnak a jogosan követelt és hiányolt újból, s technikai lehetőségek hiányában egyre kevesebbet tudnak apró színpadjaikon a születő korszerű drámákból előadni.

Olyan veszély ez, amely felett érdemes és el is kell gondolkodnunk.

Egri Viktor