Irodalmi Szemle, 1960
1960/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Útinapló
Országjárás Gyurcsó István: (IJtinafiLó Nagykapostól - Chebig Kelet - Nyugat. Fölötte íves csillag boltozat. Alatta egy ország él és üzen: — A sok között dobog az én szívem. Ismerkedés Van aki messzire indul, nagy utat bejár és messziről érkezik. Én csak kisebbik hazámat járom, Szlovákiát. Távol Prágától, messze Décíntől, de olyan közel Rozsnyóhoz, hogy szinte hallom zuhogni a vaskövek zuhogását a buktatókon, csörögni a válogató és az osztályozó szalagjain. Itt Vigtelke és Gombaszög között is csörög a kő. Bontják a pelsőci Nagyhegy sarkát. A zúzóban apróra pattannak a szikladarabok, hogy az úthengerlő gépek könnyen gyúrják majd simára itt a Sajó-völgyben, ahol még gyakran bukkanok hökkentik meg az autóbuszok kerekeit. Én is meghökkenek Gombaszögön. Ügy gondoltam, hogy ismerem már e vidék minden sarkát, a völgyet is. Dobsinától Tornaijáig, és most itt állok álmélkodva és hitetlenkedve egy fatelepen a perces vasútállomás mellett. Meghökkent a felfedezés. Hányszor rohant már itt velem és másokkal a gyorsvonat a nagy Dunától a kicsiny Hernádig, vagy még ennél is messzebb, valahova a Bodrogközbe országjárásra, széttekintésre. Mit lát a szem a futó tájból? Mit a gombaszögi fatelepből, ahol fürge vonókések hántolják a fa barna kérgét, villanó baltaélek metszik ki a gonosz csomókat, görcsöket, hogy a gömörhorkai előkészítő üzem elegendő nyersanyagot termelhessen a nagyszlabosi és a hermaneci papírgyárnak. A vonatból ki látná a külső depó mögött a tizenkilenc faragóbakot, a for- fogatóvillák fényesre kopott két ágát és a vonókések sietős villanásait, hogy naponta sárgás-fehérre hámozzanak három űrméter ölfát; a vastagabb, testesebb hasábokból mondjuk még egy fél métert ráadásnak. Nem láttam eddig én sem, más sem, aki nem állt meg a két magasra dúcolt ölfasor elején, hogy jó munkát köszönve ismerkedjen a faragó emberekkel. Nem ismeretlen a szerszám, amit használnak. Apám még ma is leül odahaza a jancsi-fejű faragóbak mellé, hogy sárga akáchasábokból, vagy fehér fűzfából kerítéspótló, lécforma karót egyengessen. Most értem meg, höl tanulta meg az ismert mozdulatokat apám. Hasonló faragótelepek tarisznyás embere volt ő is valamikor Brezno és Hermanec vidékén, amikor anyám szoknyája mellől néztük a vasárnapi útraeresztést. Akkor úgy hallottam, hogy fát mennek nyúzni. Nem tudtam elgondolni gyermeki eszemmel, miképpen teszik. A nyulak vagy a kiskecskék nyúzását megértettem, de az a másik, a fanyúzás még sokáig titok maradt előttem.
